Sorra fertőződnek meg a magyar focisták, ez az "egészségesebb" ellenfelek számára kapóra jöhet.

A Budafok jobb fej volt, mint a Debrecen, elfogadta ellenfele halasztási kérelmét
Fotó: Facebook/BMTE

Történt ugyanis, hogy a járvány miatt erősen megtizedelt csapattal készülő Békéscsaba szerette volna a vasárnapi DVSC elleni NB II-es meccs halasztását kérni, ám ebbe a debreceniek nem mentek bele. Meg is kapták jutalmukat: az MLSZ 3-0-ás gólkülönbséggel nekik adta a mérkőzést.

Nem minden csapat gondolkodik így, az MTI közleménye szerint ugyanis az NBI-be idén feljutott Budafok elfogadta a Budapest Honvéd halasztási kérelmét, így elmarad a két együttes szombat 17 órára tervezett összecsapása a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

A kispestiek csütörtökön kérték ellenfelüktől a mérkőzés halasztását, amelyet az újonc budafokiak a pénteki vezetői ülésüket követően fogadtak el.

A két együttes honlapjának közlése szerint a csapatoknak sikerült megállapodniuk a pótlás időpontjában, ezek szerint az összecsapásra december 23-án kerül sor.

A kispestiek tájékoztatása szerint az együttes első keretében 15 játékos koronavírusos, a szakmai és az egészségügyi stábból összesen nyolcan fertőződtek már meg, míg a Magyar Futball Akadémián is húsz felett van azon labdarúgók száma, akik betegek, vagy nemrég estek át a fertőzésen.

A Budafok a negyedik, a Honvéd a tizenegyedik helyen áll az NB I-ben.

A héten hasonló okból kifolyólag az Újpest FC is halasztást kért, ellenfele, a Diósgyőr azonban ebbe nem egyezett bele, majd ezek után a fővárosi klub jelezte, hogy nem áll ki a péntekre kiírt összecsapásra. A magyar szövetség versenybizottsága csütörtökön döntött arról, hogy a találkozó három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a házigazda miskolciaknak adták.

Korábban az Újpest FC és a Paksi FC halasztási kérelmét nem fogadta el az MTK, illetve a Ferencváros, ezeket a mérkőzéseket lejátszották, és a járvány miatt tartalékos összeállításban szerepelt fővárosiak 4-0-ra, a tolnaiak pedig 5-0-ra kaptak ki.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kolnidre
A fidesz Debrecen nem fogadta el a halasztást.
justhpeter
@kolnidre: Magyarországon két első osztályú csürhe van: a kormány és a fradi leányvállalata, az MLSZ. Egyszerűbb lenne, ha X évre előre kiosztanák, hogy a bajnok minden második évben a fradi lenne, a köztes években a vidi. Orbán mint a foci és az élet önhatalmúlag felkent istene ezt évente jóváhagyná. A foci meg magatehetetlenül süllyedhetne a legmélyebbre.
Nessy
Igy lehet több bajnoki pontot szerezni fáradság nélkül! Az MLSZ is csak egy sóhivatal, amely ugyebár "független a kormánytól és politikától!"
Fair play díjat a Debrecennek!! Orbán majd aláírja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.