A Telex információi szerint a hallgatók azután kezdtek rombolni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn minden eddiginél szigorúbb járványügyi korlátozásokat jelentett be, egyebek mellett azt is, hogy november 11-től a felsőoktatás csak online formában működhet, az egyetemi kollégiumokat bezárják. A videofelvétel alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást indít.

Kedd reggelre a Budapesti Műszaki Egyetem Schönherz Kollégiumának több helyiségét is szétverték a hallgatók. Az egyetem vizsgálatot rendelt el, a kollégium üzemeltetéséért felelős cég pedig feljelentést tesz – számolt be kedden a Telex.

Nagyon para, bazmeg! Mint egy ilyen laktanya, vágod, amit szétbarmolnak az oroszok

- kommentálja valaki azokat a felvételeket, melyek a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) a Schönherz Kollégiumban készült.

A székeket, ágyakat és matracokat szétdobálták, az egyik szobában pedig kalapáccsal kezdték el kibontani a falat. A Telex információja szerint

a hallgatók azután kezdtek rombolni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn minden eddiginél szigorúbb járványügyi korlátozásokat jelentett be, egyebek mellett azt is, hogy november 11-től a felsőoktatás csak online formában működhet, az egyetemi kollégiumokat bezárják.

A BME a Telexnek megerősítette, hogy a felvételek az egyetem kollégiumában készültek, a rongálás miatt pedig vizsgálatot rendeltek el.

A vizsgálat alapján tudunk majd pontos választ adni arra, hogy hányan vettek részt a rongálásban. A rongálásban részt vevő hallgatókat érintő szankciókról a fegyelmi eljárás lefolytatását követően az Egyetem Fegyelmi Bizottsága fog döntést hozni, valamint az üggyel kapcsolatban ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést indít a kollégium üzemeltetéséért felelős cég

- nyilatkozta a BME a lapnak.

A Telex információnk szerint hétfő éjjel többször is jártak rendőrök az épületben. A BRFK a lappal közölte, hogy a kollégiumhoz az éjjel hangoskodás miatt hívták ki a rendőröket.

A helyszínen akkor egyéb jogsértést nem tapasztaltak, azonban

a Telex.hu oldalon megjelent videofelvétel alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást indít

A videót ITT nézheti meg.

Card

Forrás: telex.hu

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
Amikor én jártam a BME-re,akkor volt Schönherz kollégium,most Kármán Tódor.( Világhírű magyar tudós,az áramlástechnika,a repülőgépek szárnyprofiljának kifejlesztője)Ha ugyanezt az energiát-persze más formában- az SZFE,egyetemi társaik melletti kiállásra fordították volna,akkor büszke lennék rájuk.Most kínosan érzem magamat
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Majd a gépesített lövész ott is rendet csinál...
Edmond Dantes
Amikor én jártam a BME-re,akkor volt Schönherz kollégium,most Kármán Tódor.( Világhírű magyar tudós,az áramlástechnika,a repülőgépek szárnyprofiljának kifejlesztője)Ha ugyanezt az energiát-persze más formában- az SZFE,egyetemi társaik melletti kiállásra fordították volna,akkor büszke lennék rájuk.Most kínosan érzem magamat
vacsi
Mocskok! Kifizettetném velük, vagy, ha nem képesek rá, akkor a szüleikkel. És soha, egyetlen egyetemen nem engedném, hogy diplomát szerezzenek! Nem alkalmasok rá!
legott
O1G

(ennek az embernek nem lesz jó vége)
legott
Orbán mindenkivel kibaszik Magyarországon kivétel nélkül - kivel így, kivel úgy., kivel amúgy.
Csak akik istenítik és elkötelezik magukat az irányába, azoknak oszt pénzt hűbérúr rendszerben.
A többiek csak HASZNOS IDIÓTÁK (felfogod, hogy minek tartja Orbán a magyarok többségét?)
vitriol
@Edmond Dantes: Mélyen egyetértek veled!
Főlökött
@legott: Tetszik is tudni mit jelent ???

Nemrég olvastam a facén " Orbán egy géniusz" Csak azért említem, hogy mivel tetszett dobálózni :) :) Végiggondolható állítás :) :)
legott
Én is szétbasztam volna !!!
Orbán egy aljadék büdös getzi, akit most már tényleg bántani kell, hogy észhez térjen!

Mindenki kussoljon és viselkedjen jól és szépen, miközben egy büdös paraszt tönkreteszi Magyarországot 100 évre?
A kurva anyád !!!
Szétbaszni mindent és megfékezni ezt az országrontó állatot - aki igazából gyűlöli a magyarokat!

A magyarok legnagyobb ellensége: Orbán Viktor
Csizmás Kond
...nahát...elképzelni sem lehetett volna hogy ilyent művelnek...vagy mégis ?
legott
@Főlökött: (nem) Gondolkodom (csak érzek), tehát vagyok
justhpeter
Elítélem a rombolást akárki végezte !
legott
@Főlökött: Csak a megértés kedvéért:
Érezni a gonoszságot nem ugyanaz, mint belegondolni.
Amíg érzem, tudom, hogy van. Tudom, hogy rossz. Tudom, hogy végül mindenki meg fog lakolni a bűneiért.

De ha belegondolok a pusztításába (érzés nélkül), hogy mennyi emberélet szárad Orbán lelkén (most képzeld el, hogy egy halomba összehordják a Kossuth térre az összes halottat, akik feleslegesen haltak meg Orbán béna kormányzása miatt - ez egy hatalmas hulla hagy lenne a Kossuth téren), akkor érzés nélkül elmennék fegyvert venni, és levadásznám az összes fideszes politikust, Orbánnal az élen.

Ez a különbség értelem és érzés között.

Az Orbán vezette Fidesz érzéketlen - azért szenved és hal meg olyan sok magyar ember.
Orbán okos, de érzéketlen - azért hal meg olyan sok magyar ember, akik még ehetnének.
Jozefina
Úgy gondolom, hogy a kollégiumok is hasonlóak egy társasházhoz. Vagyis van egy kis apartman szerűség, maximum két fővel, fürdőszobával, főzési lehetőséggel. Onnét miért nem lehet távoktatásban tanulni???
Orbán az egyetemistáktól fél!!! Joggal!!!
jesz
mint a rádióban ma elhangzott a kollégiumban lakó diákok jó részének nagyhirtelen nincs hová mennie...haza nem mehet, mert élhetelen az otthona, albérletet nem akar fizetni, inkább elbulizza, és különben is...jogai vannak...szolidál a színészhallgatókkal.

Namost mikor lesz nyílvános a rongáló-dühöngő diákok neve, a kár összege, és az ítélet, melyben alapból kizárják az oktatásból a rongáló résztvevőket...ha jó ügyész kapja az ügyet, akkor hosszú lesz a vád...az más kérdés, hogy mind ártatlannak vallja magát, mert ott sem vót...

Mint az iráni diákok az orvosin...
Főlökött
@legott: Több dologban egyetértünk, de...

Sajnos törvényesen azért nem leváltható, mert nincs egy olyan ellenzék, mely ezt tudná produkálni. Amíg GY.F és felesége regnál, vezetője a dolognak, addig erre hangyányi remény sincs. Míg GY.F. saját magát leamortizálta, benyomta D.K.-át az EU.-ba és a közéletbe is, addig itt nem lesz tényleges és normális ellenzék, mert számomra úgy tűnik ezen személyek azért vannak -> 'üzemeltetve', hogy ne képződjön, ne lehessen egy olyan ellenzéki csoportosulás, mely megdöntené a mostani rendszert.
A mostaniak nyomatták Tramplit, sőt tarajoskánk igen érdekes jelzővel illette ellenfelét. Most, hogy Trampli megbukott, kíváncsi vagyok a két ország kapcsolatának irányára, változására. Magyarázkodás, mellébeszélés, elnézés kérés...stb., ez mind, mind benne van.

Visszatérve a témához, egy érdekesség : Egyik rokonom most jött haza külhonból, ahol már a kintieket mocskosul nem érdekli a végekezés, mivel így is úgy is elkapják -> van aki túléli, van aki nem. Itthon miért is ténykednek, teljesen feleslegesen, ha így is - úgy is elkapjuk ? Mert nincs elég korházi ágy, így saját maguk érdekében, korlátozzák más szabadság jogait.

Miért nem jó a maszk ? Ezt Cecília-nénitől is meg lehetne kérdezni ! A szemen keresztül is bejuthat a vírus, sőt ! Hiába van rajtunk maszk, a vírus a könnycsatornákon keresztül - mivel a szem a legjobban oxigénnel ellátott szervünk, úgy be tud suhanni, hogy még Cecília-nénink is néz, mint maci a málnásban.

Szóval vannak gondjaink, nem kevés, ezen kívül is .
kissé felnőttem
lázadás a pattyomkin páncéloson. csak hergeljétek a fiatalokat.
Aki Én
@Csizmás Kond: ...dehogynem. Mind vidéki fideszesek gyerekei.
Csizmás Kond
@Aki Én: ...rémisztően hülye kell legyél hogy azt gondold maguk ellen tiltakoztak...
fidem
Van hova menniük ilyen rövid időn belül?
rokker33
Akik ezt művelték azokat azonnal ki kell csapni és megfizettetni velük a károkat!A vandalizmust nem megoldás, ha bajuk van a szabályokkal azt kulturáltabban is kifejezhették volna!!A hallgatók ezzel az akcióval túl messzire mentek,! Remélem hogy méltó büntetést kapnak és a MC Donald's ba végzik krumplisütőként vagy takarítónak egy áruházba!
vacsi
@Jozefina: Én az egészet nem értem: mindegyik diáknak van családja, oda hazamehet, és onnan távoktatásban tanulhat! Ezt a legkisebb falu legkisebb házából is megteheti!
Ja, hogy ott nem bulizhatnak?...
fidem
@vacsi: A legkisebb falu legkisebb házában sokszor még áram sincs, nemhogy internet. Vannak családok, ahol még mobiltelefon sincs, nemhogy számítógép.
Szóval nem kellene lekezeleni azokat, akiknek gondjaik vannak.
fidem
@rokker33: akár a focihuligánok, amikor szétverték a TV székházat, igaz?
Ja, hogy ők jutalmat kaptak?
Persze, nem mindegy, kiről van szó!
Aki Én
@Csizmás Kond: ...pedig azok, mondták. De lehet, hogy ők is románok.
Csizmás Kond
@Aki Én: ..ha te mondod elhiszem...ahol te élsz ott csak ilyen szemét egyetemszétverő, tanulninemakaró oláhbanda élhet.
vacsi
@fidem: Akkor bemehet a szomszéd faluba, városba, ahol a könyvtárban van áram, sőt internet is! Ne akarj már megdumálni!
szaboria1
Sajnos ide vezetett megint a kormány kapkodása. Hova menjen pl. az aki külföldi vagy állami gondozott volt? Vagy épp tényleg otthon nem állnak jól és csak akadozó az internet.
Virág Árpád
Fasza! Szegény gyerek meg drága albérletbe kényszerül!!!
ómió
Mert visszatérni nyilván trágyadombra szeretnének!
Csizmás Kond
@szaboria1: ...állami gondozott...huba..az állam felneveli hogy holmi színházi oktatásforma miatt ellene forduljon ?...vagy ide jön a külföldi szétverni az egyetemet ?
Akinek van elképzelése hogy mit milyen formában és kitől akarja megtanulni az menjen oda kérje meg az illetőket fizesse meg és ne mástól várja el, hogy átalakítson egy intézményt néhány félkegyelmű vágyai alapján.
fidem
@vacsi: Elhiszem, hogy bosszantanak a tények. De küldd te be naponta másik faluba a gyerekedet járvány idején!
Ne akard már megdumálni, hogy más gondja nem gond!
Legfeljebb teszel rá, de az már a te sarad.
sokanvagyunk
@jesz: (18:45) Az alábbi videó megtekintése után én úgy látom, nem az elkeseredettség, hanem valami egészen más motiválta - igencsak vidáman - a "jövő értelmiségét(?)" erre a tettre.
www.youtube.com/watch?v=gyLiMOu8Z6s&feature=emb_logo&ab_channel=Kalapacs
szaboria1
@sokanvagyunk: Jesszus ez lesz a jövő értelmisége? Örülök, hogy már öreg vagyok, mert sok jóra már nem számíthatok ezektől a fiataloktól.
szaboria1
Igaz volt kitől tanulniuk ugyan is a mostani vezetőink is ezt tették anno piásan.
sokanvagyunk
@szaboria1: Úgy látom, a kollégium jóval több szabad(os)ságot biztosít sokaknak az otthonihoz képest, hiszen ilyen viselkedés után otthon apu-anyu sodrófával kergetné végig az utcán tékozló gyermeküket.
rokker33
@fidem: Én nem hallottam Te ezt a hülyeséget honnan szedted vagy még nem hatott a gyógyszer! Gyorsan kapj be 2 rivot oszt megnyugszol a picsába!!
szaboria1
@Csizmás Kond: Az elkövetőket elkapják a videó alapján. De nem volt jó döntés, hogy már ma menjenek is el. A koleszért fizetnek nem ingyen van, de adni kellett volna pár napot a kiköltözésre.
rokker33
Erőszak csak erőszakot szül majd most már szét lesz verve a csürhe eddig némák voltak már egyre agresszívabbak! Nem baj ez nem lesz annyiban hagyva!!
Csizmás Kond
@szaboria1: A kezdetektő fogva mondják, hogy amit csinálnak az nem jó és hagyják abba...
fidem
@rokker33: "A káromkodó embernek ördög ül a nyelvén s pokol nyiladozik lába alatt."
vacsi
@fidem: Vicces vagy! Vagy csak szándékosan adod a hülyét?
Edmond Dantes
@Shikari: Egyetértek.Remélem hogy a távoli jövőben Orbán ifjú kommunista KISZ titkárról se fognak elnevezni még egy budit sem.Ugyanis közös nevezőre kerültek.Orbán nem az emberiség,csak a meglopott magyarok ellensége,kivéve a pereuttyát,persze.
Nyírfa
Nyilván nem a lakókörnyezet szétverése a megoldás, ha dühösek vagyunk - bár a dühnek nem láttam jelét.
A kormány eljárása a kollégistákkal kapcsolatban - is - azonban vérlázító. Ugyanúgy teszik ki a szűrüket - értelmetlenül, ráadásul -, mint ahogy gond nélkül lakoltatnak ki bárkit, ha úri kedvük úgy tartja.
Ahogy Trump felesége elkezdte vágni a centit, mert alig várja, hogy beadhassa a válópert, úgy vágom én is a virtuális centimet a kormány bukásáig. Egyre biztosabban érzem, hogy meg fog történni, és nem lesz szép válás.
fergeteg
Idióta bolsevik nyikhajok Zsidóbérenc szülők szaros kölykei.
Ezek egyetemisták?
fergeteg
Kibaszni őket végleg mint a macskát szarni !
Ha engem innen vidékről felvezényelnének majd rendet vágnák köztük.
rokker33
@fergeteg: jól meg fogalmaztad én is javaslom az azonnali kibaszást mint a macskát szarni, úgy kell ezeket kidobni!! Még valaki fog lakni azokban a szobákban és most teljesen tönkretette a csürhe kölykök!!!
nezelodo
Basszus, akkor ezekből mindből miniszterelnök lesz, de lehet, ezek még kinőhetik ezt a szokásukat!
division
@vacsi: Ők a jövő nemzedéke? Lehet félni akkor rendesen.
division
@Szeparepa2: Meghozták végre azokat a rendelkezéseket, amelyeket már 1 hónapja meg kellett volna, erre nem így kellene reagálniuk. Járványhelyzet van, és aki ezt nem tudja felfogni, azt általában majd a katonaság helyre teszi, mint azt már láthattuk sokszor más országokban is. Nem tudsz józanul gondolkozni úgy tűnik te sem, csak amikor majd egy kórházban fekszel lélegeztetőgépen, és nem lesz erőd ahhoz sem, hogy megnyomd az A betűt a billentyűzeten.
Nyírfa
@vacsi: Amiket javasolsz, azokat mind veled és a családoddal csináltatnám meg, hogy tapasztald meg, miről beszélsz. Gondolom, elég lenne egyetlen alkalom is ahhoz, hogy felháborodottan kikért magadnak az ellehetetlenítést. Időről időre kibukik belőled a szűklátókörűek magabiztossága. Kár, mert néha egyet is lehet veled érteni. Néha.
Mindig gondolj bele, hogy Te mit éreznél, ha veled bánnának úgy, ahogyan Te bánsz másokkal.
vacsi
@Nyírfa: Én 4 gyereket neveltem fel, sokkal nehezebb körülmények között, mind egyetemet végzett. Persze, nekik sem volt könnyű. De szétverni egy kollégiumot - ez valami elképesztő, hogy eltűrik! És ez jobban felháborít, mint maga a tény, hogy szétverték...
Nyírfa
@vacsi: Tisztában vagy vele, hogy járvány van, kijárási tilalommal, fertőzésveszéllyel? Olyan ritkán gondolod át, hogy mit írsz!
A lakószobák szétverése, természetesen elfogadhatatlan, de azt kijelenteni, hogy Te még ennél is jobban nehezményezed, hogy ezt eltűrték!? Először is, honnan veszed, hogy eltűrték? Másodszor, a bejegyzéseid alapján észrevételezem, hogy fened a fogad a büntetésre. Szereted, ha megtaníthatsz valakit kesztyűbe dudálni?
silber13
@fergeteg: Nagy a pofád pubi,, bizony öszeszarnád magad az egyetemistáktól Ergo: ne ugass, inkább inljaz ien bablevesért Shikrival egyetemben. Talán még marad egy ki moslék az ilyeneknek
silber13
@ómió: Látszik a szövegeden hogy a trágadombról érkeztélma mazeed. Az a te kis Alma Matered!:-)))))))))
silber13
@Shikari: Ne ugass büdös náci!!
Más téma: Mlllesleg ami a kár megtérítését illeti,abban igazad lehet, de uggyanaakkor a idesz is térítswmg a rengeteg - lopásból eredő - kárt. És eetleg maradhatnak méd eg kkis időre aparlamentben és más illusztris helyen ugyanúgy a diákok is.
silber13
@division: Igen, most még félni is lehet tőlük, de pár év múltán - meglásd -nagyon meg foognak szelídülni és némly ifjúkori balnéra emlékeznek majd mind.
ómió
@silber13: Nálatok, bolsi tetveknél, mintaszerű, hogy a prolimentalitást - amit a védenceitek produkálnak - bunkóbolsi aljasságokkal próbáljátok púderezni? És pont úgy, ahogy ezt most te a latrinatérből felbugyogtad? Így az efftársi?
division
@Nyírfa: Nincs, ülnek rajta. Ellenben most keltem én is fel, valami gáz van immáron nálam is gyomor, has környékén (hányinger, hasonlók). Két gyerek is beteg lett közben a gyerekek osztályába, ez már nem csak az idősek betegsége, mint azt néhányan szeretik hirdetni. Jól tettem, hogy az enyémeket nem vittem önkényesen.
Nyírfa
@division: Azt írtad, az ikrek 6-osok, már nem kicsik, de még nem akkorák, hogy elláthassanak Titeket. Bevásárolni tudnak, de egy háztartás nagyon összetett feladat. Igaz, vannak nagyobb gyermekeid is, rájuk támaszkodhattok, ha szükséges? A feleséged , függetlenül az eredménytől, jobban van?
És veled mi lesz? Megcsináltattad a tesztet?
Nyírfa
@division: Éppen ma mondtam a fiamnak, hogy kezdek megijedni. Nem is magamat féltem igazán, én éltem már, túl vagyok rengeteg örömön, bánaton, ami, persze, nem jelenti azt, hogy halni szándékozom, de a fiaimra most legszívesebben ráülnék mint egy tyúkanyó.
Ma kimentem a piacra, elképedve láttam, hogy milyen kevesen tartanak távolságot, az utcán alig volt, aki magán hagyta volna a maszkot. Nem értik, nem érzik...
division
@Nyírfa: Szomszéd elintézi a bevásárlást, kaját meg leteszik az ajtó elé és csöngetnek amikor rendelek. Én nem megyek sehova, így nem is fertőzök, a tesztem még nem volt meg. Meglátom hétvégéig mi lesz.
Nyírfa
@division: Kár, hogy húzod az időt. Nyomasd az immunerősítőket, és adj hírt magadról, ne kelljen kérdezni. Rendben?
division
@Nyírfa: Nem kell, max. ha egy hétig nem hallasz rólam:-)
nezelodo
Ezek a gyerekek is egy nekik nem tetsző politikusi döntés miatt bolondultak meg, de nem antik bútorokkal berendezett irodát vertek szét, ami persze nem mentség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.