Intenzív terjedési szakaszban vagyunk, Magyarországot sem kíméli a helyzet, mindent meg kell tenni, hogy a járványgörbét ellaposítsuk – hangzott el az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján. Kiderült az is, hogy a honvédség is bekapcsolódik a maszkhasználat ellenőrzésébe. 

Rendkívüli fegyelmezettségre van szükség a járvány terjedésének megfékezéséhez – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Csökkenteni kell a fertőzöttek számát, hogy ne nehezedjen akkora nyomás az egészségügyi ellátórendszerre – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Kedden valamennyi aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény bekapcsolódott a koronavírusos betegek ellátásba, így nőtt az ágyszám, és mindenki a lakóhelyéhez közelebb gyógyulhat. Ez a kapacitásbővítés a biztosítéka annak, hogy mindenki megfelelő ellátást kaphasson – mondta Müller Cecília.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a tájékoztatón közölte, a maszkviseléssel nem a rendőröknek teszünk szívességet.

Felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára, ami önmagában 80 százalékkal csökkenti a fertőzés terjedését.

"Felhívom a figyelmet arra, hogy nehéz idők jönnek" – mondta az országos tisztifőorvos.

Minden nap közel 4-5 ezer fertőzöttet regisztrálunk

- említette. Közel 21 ezer tesztet végeznek már el egyetlen nap alatt.

Kiemelte, a koronavírusosok haláloka elsősorban az alapbetegség, erre rárakódik a koronavírus-fertőzés.

31 éves halott is volt az elmúlt napon

- rögzítette Müller Cecília –, és

mintegy 7 százalék azok aránya, akiknek elhunytként nem volt korábban alapbetegségük.

Aki nem tud távolságot tartani, közterületen is viseljen maszkot – szólított fel az országos tisztifőorvos, aki rámutatott, hogy "két oldalról is véd a maszk". Szerinte alig van már család, ahol ne fordult volna elő pozitív személy, "nem ismerjük egymás fertőzési státuszát, ezért is fontos a maszkviselés".

A kórházi ápoltak száma is egyre növekszik, ezért is kell cselekedni, csökkenteni az egészségügyre háruló terhet az egyéni védekezéssel. Emlékeztetett, már minden egészségügyi ellátó intézmény bekapcsolódott a covidos betegek gyógyításába, "ez a biztosítéka annak, hogy mindenki megfelelő ellátáshoz jusson" – mondta.

"Nehéz idők előtt állunk, az intézkedések mindnyájunk életét befolyásolják, mégis vannak olyan családtagok, akikre több figyelmet kell fordítanunk, mint korábban; azokra, akik egyedül, magányosan élnek. Védjük meg őket az elszigetelődéstől, hívjuk fel idős családtagjainkat hetente egyszer vagy többször, hogy lelkileg ki tudjanak tárulkozni. És kérjünk ehhez segítséget! Ahogy tavasszal is, most is segítsük egymást, vásároljunk be az idősek helyett, tanítsuk meg az időseket az okoseszközök használatára" – sorolta Müller Cecília.

Ha valaki egy háztartásban pozitívvá válik, mindenki 10 napig karanténba kényszerül. Nem mehetnek az óvodás, bölcsődés gyerekek az adott intézménybe

- mondta kérdésre Müller Cecília.

Szólt arról is,

ha Covid-gyanú merül fel valakinél, az a személy nem oltható, de erről a háziorvos dönt.

Aki kontaktszemélyként van otthon, javasoljuk, őt se oltsák, de el sem hagyhatja a karantént. Ha nincsenek tünetek, és szabadul a karantén alól, a háziorvos dönt. Mindig egyedi az elbírálás – tette hozzá.

Az összes eddigi fertőzött 3 százaléka egészségügyi dolgozó

– zárta Müller Cecília.

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Kiss Róbert alezredes részletesen ismertette a koronavírus elleni védekezést szolgáló szigorító intézkedéseket. Hozzátette,

a rendőrség mellett a honvédség hivatásos állománya ellenőrizheti majd a szabályok betartását.

Schanda Tamás: a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett

A kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett, az új gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy támogassuk a magyar munkaadókat és munkavállalókat, hogy folytatni tudják a tevékenységüket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás felidézte: újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket biztosít a kormány a munkahelyek védelme érdekében.

Kiemelte: a korábbi gazdaságvédelmi intézkedésekkel több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeniük, és az újakkal is az a céljuk, hogy megakadályozzák azt, hogy munkanélkülivé váljanak emberek.

Forrás: Origo, 24.hu, MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Tudomásul kellen venni az oprett törzsnek és Cecilia asszonynak, hogy propaganda szövegek ismétlésével, nem lehet a járványt megállítani! Eddig is az emberekre bízták, hogy vigyázzanak magukra, oldják meg a problémájukat, most sincs másképp!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Ma már veszett fejsze nyele a hazai járvány kezelése!!
.
-- őfélesége és csipet csapata 2012.-ben szöget vert a 250 éves ÁNTSZ-be
-- ezen kívül a konzultálók akaratának tett eleget azzal, hogy a gazdaság a II. fázisban sem állhat ke!!!
-------------------------------
.---- Orbán: a gazdaság nem eshet a második hullám áldozatául
merce.hu/2020/09/11/orban-a-gazdasag-nem-eshet-a-masodik-hullam-aldozataul/
.""""Elmondta, hogy „van egy haditervünk” a második hullámra, megemlítve, hogy minden szakértő azt jelezte előre, más lesz a második hullám, ezért másképp kellett elkészíteni a „haditervet”. Kifejtette, azért is kellett egy nemzeti konzultációt tartani, hogy megtudják, mit tartanak fontosnak az emberek, és milyen tapasztalataik vannak az első hullám elleni védekezés tekintetében, ami mint mondta, sokként érte az országot, így egy hét alatt rengeteg változtatást kellett megtenni, amiben az ország véleménye szerint jól vizsgázott. Ez ügyben megdicsérte a nemzetet"""
------------------------------
.
Tehát vak vezet világtalanokat, akik nem adnak a szakmai tisztességükre, ami talán még nem késő!
justhpeter
Azon a szinten ahol a kormányzat és Tiszti Cecilia asszony áll bizony nehéz idők jönnek. Abban lehet csak bízni, hogy mi magasabban vagyunk vagy tizenkét szinttel és segíthetünk magunkon. Az előbbiektől Isten ments.
volvós
" Minden nap közel 4-5 ezer fertőzöttet regisztrálunk. " Gyogyó nyunyóka !!!
...unk, vagyis te meg Viktorka, ugye ??? Mármint " nehéz idők jönnek " Rátok, és
a rajongóitokra !!!
Gazella
Ostoba liba!! Ha annyira be vagytok szarva, miért nem engedtétek az első hullámnál, hogy végig fusson ez a nyavalya?!! Mindenkinek az immunrendszere sokkal erőssebbb lenne most.
Másik nem fogjátok tudni a fertözőttek számát csökkenteni, ehhez már késő.
Tudd ez a francos biológiai fegyver végig söpör még párszor az emberiségen!!
kereső
Tényleg? A tiszti főorvos asszony felfedezte a spanyol viaszt. Talán, ha nem azzal tetszett volna foglakozni az elmult két hónapban, hogy hogyan kell hypózni a gyerek játékát( megsúgom, szerintem sehogy- tiszta, meleg szappanos viz!!!), akkor talán nem tartanánk itt. Ön megbukott a szakmájából Hölgyem.
Nessy
Tudomásul kellen venni az oprett törzsnek és Cecilia asszonynak, hogy propaganda szövegek ismétlésével, nem lehet a járványt megállítani! Eddig is az emberekre bízták, hogy vigyázzanak magukra, oldják meg a problémájukat, most sincs másképp!
volvós
@Szeparepa2: ...és nálad a pont, AMEN !!!
Nyírfa
Elbujdoshatna szégyenében. Laposkúszásban.
Peller Anikó
@Gizella: Most végigfut. Örülsz? Kapd el minél hamarabb, hogy erősödjön az immunrendszered. Ha túléled olyan erős leszel mint a teveszar. Vagy nem,.
Gazella
@Peller Anikó: Nem fut végig!!! Még mindig nem !
Gazella
@Peller Anikó: Másik vedd tudomásul, hogy most sokkal erősebb a biológiai szer hatása.
Lepényleső
Sokan tisztában vannak vele már több mint tíz éve,- ami nélkülük talán ennyire nehéz nem is lenne?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.