A rendőrök 273 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megsértése miatt az elmúlt 24 órában – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Belehúzott a rendőrség: több száz intézkedés, feljelentések, bírságok a kijárási tilalmat megszegők ellen
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kiss Róbert alezredes közölte: a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendeletben meghatározott felhatalmazás alapján a rendőrség megkezdte a kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok, a rendezvények megtartására, illetve a vendéglátóüzletekre vonatkozó szabályok ellenőrzését.

Az ügyeleti központ vezetőhelyettese köszönetet mondott a lakosság többségének jogkövető hozzáállásáért, amely segíti a koronavírus-járvány elleni sikeres védekezést. Mint mondta, az elmúlt este és éjszaka

kevesen voltak az utcákon, és az ellenőrzöttek zöme rendelkezett a kijáráshoz szükséges munkáltatói igazolással.

A rendőrök a kijárási tilalom megsértése miatt 273 esetben intézkedtek: 80 embert figyelmeztettek, 123 helyszíni bírságot szabtak ki, 70 emberrel szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek – ismertette.

Habár a kijárási tilalom alatt van lehetőség a kutyasétáltatásra,

5 kutyasétáltatóval szemben kellett intézkedniük, mert nem tartották be azt a szabályt, hogy a lakóhelytől vagy szálláshelytől csak 500 méteres körzetben tehetik ezt meg.

Közülük hármat helyszíni bírsággal sújtottak, két ember ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Ellenőrizték a közterületi csoportosulásokat is, ezt az új szabályozás tiltja, és nyolc emberrel szemben intézkedtek emiatt.

Kiemelten ellenőrizték a vendéglátó üzleteket – mondta az alezredes, emlékeztetve arra, hogy a szerdától hatályos szabályok szerint a vendéglátó üzletekben csak az ott foglalkoztatottak lehetnek, vendégek csak arra az időre mehetnek be maszkban, amíg átveszik az elvitelre rendelt ételt.

Szerdán hét üzlet bezárásáról döntöttek, mert az üzemeltető vagy a tulajdonos nem tartotta be az előírásokat.

Beszámolt arról: egy VI. kerületi sörözőt bezártak 30 napra, mert a tiltás ellenére is fogadott vendégeket, a rendőri ellenőrzés idején is öten fogyasztottak ott szeszes italt. Ugyancsak bezártak 30 napra egy VIII. kerületi presszót, ahol négy vendég volt és közülük hárman fogyasztottak szeszes italt, de még a pultos sem viselt maszkot szabályszerűen. A IV. kerületben és Encsen is hasonló intézkedésekre volt szükség. Kiss Róbert rámutatott: sörözőben, presszóban, kocsmában is tilos vendégeket fogadni.

A rendőrök ellenőrizték a Magyarország területén átutazókat, a tranzitszabályok megsértőivel szemben 61 intézkedésre volt szükség, valamennyi esetben helyszíni bírságot szabtak ki.

A hatósági házi karanténban levőket 16 161 alkalommal ellenőrizték a karanténhelyszíneken, szerdán 4820 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el,

jelenleg 34 040 ember van karanténban. Közülük 2834-en vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáció segítségével ellenőrizzék azt, hogy betartják-e a karanténszabályokat.

Kérdésre válaszolva elmondta: a munkáltatói igazolás a koronavirus.gov.hu, a kormany.hu oldalról és a police.hu oldalról is letölthető. Ez egy minta, ami segítséget nyújt, milyen tartalmi követelményekre van szükség. Kiállíthat a munkáltató is igazolást, de ezeknek a tartalmaknak szerepelniük kell a dokumentumon. Egyéni vállalkozók maguk állítják ki az igazolást és maguk is írják azt alá – közölte.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ronin2
Szeretnék jogkövető polgár lenni...
Ezért felhívnám szíves figyelmét az illetékeseknek,hogy a diákok közül nagyon sokan dolgoznak este 10 óráig.
Köztük az én lányom is.
Eleddig elmentem érte kocsival,hogy ne kelljen a város másik végébe "tömegközlekednie".
Most,a rendelet miatt mehetek-é érte célzottan,semmi flangálás,csak oda-vissza?
Momentán nyilván nem.
Mivel lavinát fog elindítani az ilyes' kérés,kérném,hogy egy igazolt útvonalengedélyt állítson ki valaki,mert ebben a hülye időben,ami egyre hidegebb lesz,két átszállással,20-20 perc várakozással tudja megoldani a hazajutást.
Nem akarok a blökikre hivatkozni,csak hasonló jogokat kérek a gyerekeiket biztonságban tudni akaró szülőknek ...is!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ronin2
Szeretnék jogkövető polgár lenni...
Ezért felhívnám szíves figyelmét az illetékeseknek,hogy a diákok közül nagyon sokan dolgoznak este 10 óráig.
Köztük az én lányom is.
Eleddig elmentem érte kocsival,hogy ne kelljen a város másik végébe "tömegközlekednie".
Most,a rendelet miatt mehetek-é érte célzottan,semmi flangálás,csak oda-vissza?
Momentán nyilván nem.
Mivel lavinát fog elindítani az ilyes' kérés,kérném,hogy egy igazolt útvonalengedélyt állítson ki valaki,mert ebben a hülye időben,ami egyre hidegebb lesz,két átszállással,20-20 perc várakozással tudja megoldani a hazajutást.
Nem akarok a blökikre hivatkozni,csak hasonló jogokat kérek a gyerekeiket biztonságban tudni akaró szülőknek ...is!
simmering73
Várható volt, hogy a kutya csak ürügy lesz néhány embernél. Őszintén: ha egy kutya 500 méteren belül nem tud szarni, azt nem sétáltatni kell, hanem állatorvoshoz kell vinni.
namihami
@simmering73: A kutyasétáltatáshoz célszerű lesz egy lépésszámlálót is rendszeresíteni. Nehogy 502-504 méter legyen belőle. Vagy collstockkal megyünk ebet sz@ratni. Esetleg a rendőrnél lesz hivatalos, etalon mérték.
Másik észrevételem:: Én mondjuk betartom a szabályt és megállok 498 méternél, de a rugóspóráz még enged 5 métert. Akkor engem vagy a kutyát büntetik meg? Én ugyanis nem léptem át a határt. A kutya viszont nem jogi személyiség...
Oposit
Erődemonstráció. TEK minek amúgy páncélozott kocsival meg géppisztollyal? Mindenki veszélyes? Vagy háború van?
Pálinkás Pál
@namihami: ne foglalkozz a simmeringgel...mongolidióta
kereső
@Ronin2: Mai napin kapták meg a cégek az tárhelyükre a letölthető központi igazolás nyomtatványt, amelyet kitöltve oda kell adniuk a dolgozóiknak. Nagyatádon az igazolás hiánya miatt tegnap este buszsöfőrt jelentettek fel- aki munkába ment, éjszakai múszakba. (feljelentették, mert nem fizette ki a helyszini birságot), Szerintem ez a ló tulsó oldala, mint ahogy a géppisztollyal, nyakig golyóállóban , harci jármű áenyékában járóröző TEK-esek is. Nem vsak Budapesten, hanem Miskolcon, Gyöngyösön is készült fénykép róluk.
Qqberci
@Oposit: Géppityu nélkül nem tudnák lelőni a vírust. Vagy a vírushordozót...
simmering73
@namihami: Ha a kutyán szájmaszk van akkor oké.:DDD Most komolyan. Egy felnőtt ember 7,5 perc alatt tesz meg 500 m-t. A kutyával pedig lassan bóklászik az ember. Nehogy már ne bírjon szarni a kutya. A másik: Ha egyik utcasaroktól a másikig sétáltatom az nincs 500m és ezt megteszem odavissza tízszer. Hol a probléma? Vagy ezek a kutyák csak idegen környezetben tudnak szarni? Nem tudom, csak kérdezem, mert én macskás vagyok. Ő pedig otthon a biliben elvégzi a dolgát.
namihami
@Pálinkás Pál: Szdrintem viszont igaza van. Hogyan lehet egy ilyen ostoba kutyatörvényt meghozni és hű TEK-eseivel vagy rendőri úton betartatni. Sőt, kiadni is csak egy hülye Várúr képes. 500 méter? Miért nem 400 vagy 600?
Ez az egész pusztán a Füstös kényszerű kapkodása, amivel a már hetekkel, hónapokkal ezelőtt nemkiadott döntéseit próbálja most, magát keménykezűnek beállítva, feledtetni.
A tavaszi hullám se futott még ki, amikor ez a Sültparaszt már Adriázásra és egyéb utazgatásra bíztatta a népet. Most pedig fut a ló után, ami akkor ledobta...
division
@Ronin2: Szerintem ezzel a kéréssel nem a propira kellene jönnöd.
justhpeter
Aki ezt a kutyarendeletet kitalálta pont annyi esze volt, mint amennyi hiányzott. Röviden kifejezve féleszű.
Ronin2
@division: Az a helyzet,hogy először felhívtam a rendőrséget,aztán a polgármesteri hivatalt,sőt nem röstelltem a belügynél is érdeklődni.
Mindhárom helyen most csaptak a homlokukra,hogy ...hűűűű,tényleg!:D
No,én már a sokszázadik telós voltam.
Amúgy a közlönyben le vagyon írva,hogy nem mehetek,vegyenek igénybe más alternatívát ",pl..a tömegközlekedést".
Azért arra majd befizetek,amikor a Bosch-nál műszakváltás lesz,kb, 1000 kocsi indul haza, ugyanannyi jön az éjszakás műszakba!
Na,aki ezt le tudja ellenőrizni,az már nem semmi.
És ez csak egy multi itt a környéken.
Végső esetben beállok a sorba,aztán... szó szerint sodródom az árral.:D

Ui:- ezen a propin mindenről írnak,csak úgy játszásiból felvetettem egy igencsak húsbavágóan elnagyolt,elsietett,vagy inkább elkésett intézkedés hatásának piciny /???/ szeletét.
solidedge
Mindjárt az első nap lecsaptak a tilalmat megszegőkre és szétbüntették őket. Talán emberségesebb lenne az első pár nap csak figyelmeztetni.
Pálinkás Pál
@namihami: az egész egy nagy baromság, ismered a véleményemet...én egy ideje már csak a rendeletek ,hozzászólások technikai részét elemzem...nem foglalkozom a morális tartalommal ,mert egy járványhelyzetnél semmi értelme nincs...egy igazi járványt nem lehet érzelmi alapokon kezelni,és sajnos az egész világ ezt teszi... így kínlódnak az emberek ,esetleg évekig...és ugyanannyi halott lesz,mintha elengedték volna a vírust,és vége lett volna az egésznek 2 hét alatt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.