Helyeslik a koronavírus-járvány miatti szigorításokat a tanárok, és további intézkedéseket is sürgetnek – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a lap kérdésére azt mondta, hogy nemcsak az állami, hanem az egyházi, alapítványi és magánintézmények pedagógusait is tesztelik a vírusra.

A Magyar Nemzet szerint a tanárok helyeslik a járvány miatti szigorításokat, de további intézkedéseket kérnek

Fotó, címlapkép: Illusztráció/pexels.com CCO

A Magyar Nemzet arról is írt, hogy az oktatást érintő járványügyi intézkedésekhez újabb javaslatokat fogalmaztak meg a tanári szervezetek.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) például azt kérte, hogy a krónikus beteg pedagógusokat azonnal mentesítsék a tantermi oktatás alól. Szeretnék továbbá, ha az ötödik évfolyamtól felfelé bevezetnék a hibrid oktatást, a gyeden, gyesen lévő, valamint otthoni munkát végző szülők gyermekei esetében pedig felfüggesztenék a kötelező óvodáztatást.

Kérik azt is, hogy az online oktatást végző pedagógusok kapjanak egyszeri százezer forintos támogatást, a tantermi nevelést végzők számára pedig bérük húsz százalékának megfelelő veszélyességi pótlékot állapítsanak meg. Fontosnak tartják az igazgatói jogkörök bővítését is: javasolják, hogy a fenntartóval és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal való egyeztetés után az intézményvezetők maguk is dönthessenek kéthetes bezárásról vagy digitális átállásról.

A Nemzeti Pedagóguskar (NPK) arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvodákban és általános iskolákban folyatódó jelenléti nevelés-oktatás sikerességéhez nagyban hozzájárulhat, ha megfelelő munkaruhát (maszkot, gumikesztyűt, védőpajzsot) kapnak az alkalmazottak, valamint megbízható tesztelési eljárás keretében célzott szűrést végeznek a dolgozók körében.

A pedagóguskar azt javasolja, első körben mindenképpen a hatvan év felettieket, a valamilyen alapbetegséggel küzdőket, valamint a gyógypedagógiai intézményekben dolgozók fertőzöttségét kell ellenőrizni, utóbbiakat elsősorban a fogyatékosság mellett különböző betegségekkel (például Down-szindrómával, szívproblémákkal, keringési problémákkal) is küzdő gyermekek védelme érdekében.

Sürgetik az utazó, áttanító pedagógusok, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokban tanító kollégák, valamint a gyakorlati oktatók szűrését is, emellett kiemelik, hogy az óvodákban az egyéb alkalmazottak tesztelése is fontos. Javasolták azt is, hogy a karanténba kerülő, de nem beteg tanárok otthonról küldhessenek tananyagot, vagy online órát tarthassanak. Az NPK szerint a koronavírus-fertőzést elkapó alkalmazottak számára országosan egységes eljárást kell létrehozni, hogy az érintettek a többszöri bejelentés után tényleg megkaphassák a százszázalékos táppénztérítést – írta a Magyar Nemzet.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Az leginkább attól függ, mikor melyik szakszervezet "tolmácsol"!
ómió
Az leginkább attól függ, mikor melyik szakszervezet "tolmácsol"!
Aki Én
@ómió: Ma egész korán helyezted magad szolgálatba. A Covid miatt már nagyvizit sincs nálatok?
ómió
@Aki Én: Elmúlt a szedáltságod? És még a saját, átaludt vizitedet is tőlem hiányolod? Nem elég, hogy a tetves bolsiságodat is lépten-nyomon rám hazudnád? Ilyen nyomasztó a vigyorgód?
Aki Én
@ómió: Állj már le, te vérfertőzés ,,gyümölcse". Mondtam már, ez van, ha apu meg anyu tesók.
ómió
@Aki Én: Szóval, olyankor ilyen bolsi fattyú születik, mint te! Ritkán értünk egyet, de most hajlok rá! Még, ha most már a fattyúságod rámhazudásán rugózol is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.