Ezt mondták el.

Fidesz-KDNP: Álhíreket gyárt az ellenzék

Miközben az ország minden erejével védekezik a koronavírus-járvány ellen, a "baloldalon minden egyes nap csak a kamuzásról szól" – közölte Nacsa Lőrinc, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szombaton az MTI-vel.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke videonyilatkozatában hangsúlyozta, lassan fél éve, hogy "Korózs Lajos lebukott a gyalázatos kamuvideójával", a szocialista politikus odáig ment, hogy "egy álmentős kóros hazudozóval forgatott videót, hogy lejárassa a mentőket és a védekezésben részt vevőket".

"A kamuvideót aztán az egész baloldal kórusban hirdette és annak ellenére, hogy lebuktak vele, Korózs Lajos azóta sem kért bocsánatot, ráadásul az egész baloldal azóta is falaz neki" – tette hozzá.

Nacsa Lőrinc elmondta, Korózs Lajost többszöri kérésük ellenére az Országgyűlés népjóléti bizottságának éléről sem hívták vissza, "pedig egyértelmű, hogy teljesen méltatlanná vált a tisztségre".

Kiemelte, miközben egész Európában egyre kritikusabb a koronavírusjárvány-helyzet, a "magyar baloldal továbbra sem segít, inkább a kamuzást és Korózst választotta".

"Azzal, hogy falaznak a kamuvideós Korózs Lajosnak, beismerik, hogy valójában őket nem a járvány érdekli, hanem a hatalom és ezért mindenre képesek: kamuvideókat és álhíreket gyártanak, egyfolytában kamuznak, nem támogatják a védelmi intézkedéseket, nem szavazták meg a védekezéshez szükséges forrásokat és lejárató kampányt folytatnak Magyarország ellen" – fejtette ki.

A "baloldal a járvány kezdete óta mást sem csinál, csak hazudozik és próbál hangulatot kelteni: az egyik a kórházakról hazudik, a másik a vakcináról, a harmadik a mentőket, a negyedik a rendőröket támadja, az ötödik pedig kamuzik a tesztekről" – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Koszticsák Szilárd 

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A kdnp-nek egy Semjén utám már csak egy Nacsára telik. Sajnálatosan eluralkodott a keresztényeknél a szellemi leépülés.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
creativehun
@justhpeter: Még ha így lenne..de ezeknek nincs miből leépülni. A lopáson kívül mindenhez hülyék...Amilyen a vezér olyan a had...Egy mocskos ,tolvaj ,,hazaáruló cigány purdé vezeti az országot aki hasonló cégéres gazemberekkel veszi körül magát...
lampa laz
De, úgy látszik, h nektek qvára tetszik az a kamuvideó, mert azóta is azt nézitek. Inkább a napi halálesetekkel foglalkozz te barom, százával halnak az emberek, ezrével betegszenek meg naponta. Erről mesélj, ne a tavaszi videóról. Folyamatosan tereltek, h a barmok ne vegyék észre a napi történéseket, h közben milyen szemét dolgokat műveltek. A járványra való hivatkozással törvényeket módosítgattok saját hasznotokra. Csak a lopás, terelés, hazugság megy nektek, rohadt mocskok.
csipetke
Ez a nacsa fellapozhatná a pesti prostikat,a vadhajtásokat,és az orbáni-habonyi mocsármédiának a közpénzből fenntartott hazugság-gyárait. Ott mást nem is talál,csak hazugságokat,álhíreket. Nem véletlenül nyernek ellenük annyi pert
csipetke
@voltmárjobbis: 11:32 Azért rángatják elő a Kórózs -féle kamuvideót,mert olyan jó izélgetni az ellenzéket.A járvány elleni védekezéssel mindenki kitöröheti. Már jóval előbb kellett volna intézkedni, de orbánnak fontosabbak voltak a rohadalmas meccsek sokezer nézővel,mint az emberek egészsége. Az utcánkban lakik egy szerencsejáték rt-nél dolgozó szomszédasszony, kaptak a főnökei repi-jegyet valamelyik meccsre a VIP páholyba,azóta az egész banda otthon van karanténban. A megkésett intézkedések helyett előszednek ilyen lecsengett sztrikat,mint Kórózsé.Jobb azon rágódni,mint a saját f@szságaikon.
ómió
@Szeparepa2: Mi történt, bolsi fajgyökér? Efftársilag megint kimentettek a bolsi latrinából és most itt szórod, "mi lényeged"? És bolsi tetüként még hazát ugatsz? Az tenéked Internacionalisztán! Vagy arról sincs fogalmad, hol vagy? Akkor "kimondott jó efftárs" lehetsz!
Aki Én
Az pedig csak külön öröm, hogy a Korózs videónál többet nem tudnak. (csodálkoznék, ha nem lenne benne a kezük)
Az pedig felháborító felelőtlenség, hogy az elbalfaszoskodott járványkezelés miatt erre vetemednek, ezzel kampányolnak.
Mondanám, hogy remélem, hogy a vesztüket érzik és a kapkodásnak, hozzá nem értésnek lesznek még látványos elemei, de azt is csak a társadalom szenvedné meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.