Egyértelműen fehéredik a gazdaság – derül ki a legutóbbi, 2019-es adatok vizsgálatából. Az adóelkerülés csökkentése érdekében tett lépések hatására már 20 százalék közelébe emelkedett az effektív áfakulcs.

Már biztos: működik a magyar gazdasági "csodafegyver", az online ellenőrzés

Fotó: Pixabay

A gazdaságfehérítés érdekében 2013 óta sorozatban hozott intézkedések, vagyis a magyar gazdasági csodafegyver pedig sok gazdasági szereplő számára hoz látványos előnyöket.

Hatodik éve töretlenül tart a magyar gazdaság fehéredése – derül ki a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent költségvetési jelentéséből, amely külön fejezetet szentel a forgalmi adók elkerülésének csökkentésére tett főbb lépéseknek és azok eredményeinek. A jegybanki szakértők emlékeztetnek arra, hogy az adóelkerülés csökkentése a gazdaság minden szabálykövető szereplője számára közvetlen és közvetett előnyökkel jár.

A költségvetési egyenleg javulása, illetve változatlan egyenleg melletti adókulcs-csökkentésen túl, az adóelkerülés mérséklésével igazságosabbá válik a verseny, ami kedvezőbb az egész gazdaságnak. A tőke és a munkaerő a valóban versenyképes, a szabályok betartása mellett is eredményesen működő vállalkozásokhoz áramlik. Emellett az adók be nem fizetése gyakran együtt jár a munkavállalói jogok megsértésével is: az alkalmazottaknak esetleg nem jár betegszabadság, a vállalatok nem, vagy csak részben fizetnek egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulékot, miközben az állam által biztosított szolgáltatásokat igénybe veszik. Végül nemzetgazdasági szempontból fontos az is, hogy az adóelkerülés torzítja a statisztikákat, amelyek a gazdaságpolitikai döntések megalapozásául szolgálnak – sorolják a közgazdászok.

A jegybanki szakértők egészen 2013-ig mennek vissza, az első és nagy hatású intézkedés ugyanis az online pénztárgépek bevezetése volt. A hatóságok célja az OPG bevezetésével a számla nélküli eladások visszaszorítása, illetve az adóhatóság ellenőrzési és kiválasztási folyamatának támogatása volt. A bevezetés első ütemében a készülékek üzembehelyezésére 2013 és 2014 szeptembere között került sor folyamatosan. Az intézkedés eredményeképpen nagyjából 100 ezer cég közel 200 ezer online pénztárgépet helyezett üzembe. A vállalatok 70 százaléka egy online pénztárgépet vásárolt, de több mint négyezer olyan cég volt, amelyik ötnél több kasszát cserélt le. Az online pénztárgépekben regisztrált forgalom 83 százaléka a kiskereskedelemhez vagy a vendéglátóiparhoz (szálláshely-szolgálatás és vendéglátás) köthető. Az első hullám sikerei alapján az online pénztárgépek kötelező használatát 2017. január 1-től kiterjesztették a taxis személyszállítási, gépjárműalkatrészkiskereskedelmi, javítási ágazatokra és további szolgáltatói tevékenységekre is.

Az online pénztárgépek bevezetésén túl az adóelkerülés visszaszorítását segítette a 2015 elején bevezetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER), amelynek segítségével nyomon követhetővé vált az árucikkek valós útja és ezáltal megelőzhetővé válnak a közúti fuvarozással és áruforgalommal kapcsolatos áfacsalások is – idézik fel a jegybank szakértői.

A harmadik, jelentős eredményeket hozó lépés volt az Online Számla Rendszer bevezetése 2018-ban. A jogszabály 2018. július 1-jétől tette kötelezővé az online adatszolgáltatást a legalább 100 ezer forint áthárított áfát tartalmazó, belföldi adóalanyok közötti ügyletekről kiállított számlákról. 2020. július 1-től az Online Számla rendszere kiterjesztésre került a 100 ezer forint alatti áfatartalommal rendelkező tranzakciókra is, 2021. január 1-től pedig a magánszemélyek részére kiállított számlákat is látni fogja a NAV. A lépések eredményeként 2021-től az adóhatóságnak lehetősége nyílik – az e-szja-hoz hasonlóan – az áfabevallások elektronikus kiajánlására, ezzel csökkentve a cégek adatszolgáltatási terheit.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.