A jobbikos Stummer János a kormányzati nyilatkozatokból azt a következtetést vonta le, hogy lassan már mindenki felelős az országban a járvány terjedéséért, csak a kormánytagok nem.

Orbán: mindenkit meg fognak gyógyítani, aki emberi számítás szerint meggyógyítható
Fotó (archív): Facebook/Orbán Viktor

Ki lesz majd a felelős azért, hogy a kormány azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a balhátvéd és a cserekapus bérkompenzációt kapjon, azok helyett az emberek helyett, akik az utóbbi időszakban veszítették el a megélhetésüket – firtatta az Országgyűlés hétfői ülésén.

Ki fogja a politikai felelősséget vállalni azért, hogy a kormány egészségügyi és a gazdasági válságkezelés csődöt mondott?

- kérdezte.

Szerinte a felelősséget a miniszterelnöknek kellene vállalnia; az országnak erős és bátor vezetőre van szüksége, aki vállalja a felelősséget és nem egy gyenge emberre, aki elbújik az elől.

Orbán Viktor közölte, örömmel áll mindenki rendelkezésére, amikor a koronavírus elleni vakcina segítségével a járványt megállították és a vírust elpusztították, akkor mérleget lehet vonni, hogy nemzetközi összehasonlításban Magyarország hogyan teljesített.

Kitért arra, 2019-ben 41 282 orvos dolgozott az országban, ez 2010-hez képest hétezerrel több. Szólt az ápolók 72 százalékos béremeléséről és a 100 százalékhoz közeli orvosbéremelésről is.

Igenis védekeztek, igenis felkészültek, erőforrásokat mozgósítottak és le is győzik a vírust, noha jól láthatóan nem mindenki szurkol az embereknek

- hangoztatta.

Stummer János kifogásolta azt is, hogy a kormányfő azt ígérte, mindenkit meggyógyítanak, majd azt kérte, néma felállással emlékezzen a parlament a vírus miatt elhunytakra.

Orbán Viktor elmondta, ma is tartja, mindenkit meg fognak gyógyítani, aki emberi számítás szerint meggyógyítható. A menthetetlen betegek meggyógyítására értelemszerűen senki sem vállalkozhat

- jelezte.

Elmondta, a magyar statisztikákban nemcsak a koronavírus-fertőzésben meghaltak szerepelnek, hanem azok is, akik elkapták a vírust, de haláluk közvetlen oka nem a koronavírus volt.

Azt kérte, támogassák a kormány védekezését, hogy minél kevesebb áldozatot szedjen a vírus.

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Orbán mára már csak egy elszabadult hajóágyú.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
@jesz: olyan nem szokott lenni!! Pláne orvosnál nem!!
Gazella
Nagyon jó most :D egy századot kivenyézelni egy kórházba :D
balos
Aki nem lép egy szerre,az nem kap kapcásat estére!Jönnek a karpaszományos doktorok!
TollerBela
Mégis, mi a fenét mozgósítottak ? Összekutyulták a vezetési struktúrát, parancsolgatnak, mindenkit megmozgatnak, Ez nem védekezés , ez azt nehezíti ! Eszközöket biztosítottak ? Kinek, hol ? A rendszer a maga teljesítményével biztosított eszközöket, semmiféle extra dolog nem történt! Az eü-ben dolgozó emberek adták azt a pluszt, ami a védekezéshez kellett. Adták ezt úgy, hogy szinte naponta martak beléjük a kormány baromságai ! Őket a mai napig nem védi semmi sem ! Orbánon nemzetiszínű szalaggal díszített maszk virul (feketén), a gengsztertársakon teljes zászlódísz feszül - a személyzet meg hetente kap két egyszer használatos maszkot, mert a katonai parancsnok szigorúan vigyáz a készletekre ! Mi az extra a kormány intézkedéseiben ? AZ a topa aperitív cirkusz a cecibohóccal ? Ne máááááá ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.