Ezt nyilatkozta.

Novák Katalin: Nem mi lehetetlenítettük el a homoszexuális párokat

A teke című lapnak adott interjút Novák Katalin, a beszélgetés szövege pedig a saját honlapjára is felkerült. A beszélgetés egyik központi témája az LMBTQ-embereket érintő jogi változtatások voltak, ezzel kapcsolatban Novák úgy fogalmazott:

Magyarországon homoszexuális párok eddig sem fogadhattak örökbe törvényesen gyermekeket. Ezért ezeket a párokat mi nem lehetetlenítettük el, egyszerűen bezártunk egy jogi kiskaput. Sőt, a baloldal által 2009-ben meghozott jogszabály mondta ki ezt először: ők ugyanis az azonos nemű párok számára ugyan biztosították a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét, ugyanakkor az örökbefogadást nem tették lehetővé számukra. Ezen mi azóta nem változtattunk.

Forrás: 24.hu

Kép: MTI

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Kis tehenkém maszatol. Eddig egyedülálló is fogadhatott örökbe és lehet otthon azonos nemű párja volt. Jó nem repesek a boldogságtól hogy vannak homoszexuális és leszbikus párok, de elég sorscsapás ez nekik. Vallom, hogy minden jobb, mint állami gondozásban felnőni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakcsubakka
Na ,idefigyelj húgom,te üszőborjú ! Ki az a "mi" ?
Gyurka80
@namihami: De véded a " másságot", csak nem te is az vagy?
bakcsubakka
Az szokta legjobban tépni a száját aki maga is sáros az ügyben. Mosakodik, " mi " nek nevezi magát és a huszonegyedik században jön rá: ...a nő az anya,a férfi az apa...
Na fogjon már le valaki !!
namihami
@Gyurka80: Éppenséggel lehetnék, bár nem vagyok az. De az a ""másság"" is EMBER (érted a nagybetűt???), amelyik sok ""orbánnál, szijjártónál, stb"" becsületesebb. Azoknak a ""másságoknak"" az kisfia nem miniszterelnök, aki erős késztetést érez a család jóléte irányába, aki apukát nem emeli a kőbánya-blues zenészei közé, aki nem a gyerekkori barát (???) meggazdagodádát tartja az ország elsőrendű feladatának.
És ilyenekkel oldalakat tele lehet írni. Persze a fehér, keresztény és főleg HETERO szemlélettől ez idegen. Ott csupa becsületes, embertársai iránt szeretetet és megértés mutató keresztény él.
Gyurka80
@namihami: Tévedsz a másságoknak nincs kisfia!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2021. January 21., 08:27
Visszahívtak egy terméket a Sparból
Szórakozás - 2021. January 21., 07:47
Dér Heni titkos karanténesküvőt tartott