Ő áll szerintük az ellenzék mögött.

Kormánypártok: Gyurcsány Ferenc írja a Soros-listát

Soros György az Európai Unió vezetői mellett a magyar baloldalnak is kijelölte az irányt: "először bátornak nevezte a hazai álhírgyártókat, majd hitet tett a közös baloldali lista mellett" – mondta a Fidesz-KDNP pártszövetség nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában.

A KDNP frakciószóvivője hangsúlyozta, Soros György ismét nyilvánvalóvá tette, hogy szerinte fel kell lépni Magyarország ellen.

"Készül tehát a Soros-lista: Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére írja, Soros György a megrendelő, a DK-tól kezdve az MSZP-n, a Jobbikon, az LMP-n és a Momentumon át Karácsony Gergely pártjáig mind fel fognak rá iratkozni" – fejtette ki Nacsa Lőrinc.

A kormánypárti politikus kijelentette, a baloldali pártokat a bevándorlás támogatása köti össze, "ahogy Soros György is azért támadja Magyarországot, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra".

Forrás: MTI

Kép: MTI/Kovács Tamás

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nacsa egyre lököttebb! Ajaj, már kettő is elmúlt! Úgy mellékesen a jogállamiság témában egy vak hang sincs migránsokról! Előbb olvasson drága KDNP-s szócséplő, aztán tessen szövegelni! Vagy ez a mai direktíva a Lendvay utcából?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
már ezen is érezhetö a kormánypártok erölködése !
aki az útjukba téved azt rögtön sarazzák sorossal,migráncsal...stb. mert csak arra vevö a nagyérdemü közönségük.
Nyírfa
@csak úgy...: Taszítóan primitív. Az ember csak nézi, hogy a XXI., században még léteznek ilyen faék egyszerűségű attitűdök, és átmenetileg még sikerre is számíthatnak a saját szellemi szintjükön lévők körében.
A tenyerüket dörzsölik kaján vigyorgás közben, és abban a tévhitben leledznek, hogy különbek azoknál, akiket becsaptak, megvezettek, kihasználtak.
csak úgy....
@Nyírfa: ezt a gárdát a bunkócskára ringatta a dada! még,hogy a kommunizmus nem volt káros..
Nyírfa
@csak úgy...: A szocialista éra előtti idők borzalmaiért kit, mit okolsz, úgy visszamenőleg néhány millió évig?
evacica
Nagyon jó! Nacsa az álleresztény demokrata, mondhatnám megélhetési politikus, megszólalt de minek? Kérdem tőle, ha ilyen jól értesült, hogy pénzt is kapnak a listázottak úgy mint Orbán, Kövér Szijártó Kovács stb és maga a fidesz szervezet?Mert jól jönne egy kis pénz mert a fidesz és Orbán mindent ellopnak pl az Önkormányzatoktól és az ellenzéki pártoktól!
Lepényleső
A kormány ha azt állítja;semmi ember kit a Soros fizet vagy fizetett is valaha?
Lássuk hát a lajstromot,s vagyonkobzás mellett laput a talpukra?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.