A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor miniszterelnök a parkolást könnyítő intézkedésekről – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A november 23-án hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

Vírus, vigyázz! A kormány ingyenessé tette estére a parkolóházak használatát

Havasi Bertalan arról is tájékoztatott, hogy a miniszterelnök kezdeményezése alapján született egy másik kormányhatározat is, eszerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között.

A határozatban a kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől, és erről a döntésükről 48 órán belül tájékoztassák a lakosságot – közölte a sajtófőnök.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Keletiszel
Tovàbb vàgja maga alatt a fát a Fidesz! Egyre-màsra lesz a Napnál is vilàgosabb, hogy igazából nem a vírust szeretnék legyőzni, hanem a vírus örve alatt olyan intézkedéseket hozni, amely minél jobban ellehetetlenítse az ellenzéket 2022-re!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@SystemError: ,,@kereső: Néha kicsit olyan @Málna: mintha a Besenyő család oszlopos tagja lenne..:)"

Ne már. A Besenyő család vicces, nem szánalmasan buta.
SystemError
@ómió: Senkire nem hasonlítasz, mert nagyon műanyag vagy és ugyanazzal a 3 elemmel tolod le a napot... Csöppet sem levágós, hogy mindez munkaeszköz...:)
ómió
@SystemError: Senkire nem hasonlítok? Na, ez megnyugtat! De főleg, hogy a bolsi tetübandára sem!
SystemError
@ómió: Elég mesterséges vagy, szóval nem..:) Bővíthetnéd a szókészletet...)
ómió
@SystemError: Mit tehetnék, ha, amikre válaszolok, azok is igencsak "behatárolt szókészlet"!? A válasz még "kilógna a sorból"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.