A nemzet egy emberként tisztelettel adózik az egészségügyi és szociális dolgozók teljesítménye előtt – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap.

Kásler: a nemzet egy emberként tisztelettel adózik az egészségügyi és szociális dolgozók előtt

Kásler Miklós leszögezte, hogy a modern egészségügyi rendszerek eddig nem tapasztalt kihívással állnak szembe a koronavírus-járvány idején, amely leginkább az egészségügyi dolgozókat teszi próbára.

"A legelesettebb honfitársainkért dolgozó orvosok, ápolók, szociális gondozók mind emberfeletti teljesítményükkel tartják fenn a társadalmunk jelenbe, és még inkább a jövőbe vetett hitét"

- hangsúlyozta a tárcavezető.

Kásler Miklós a védekezés első vonalában helytálló kollégáiról azt mondta, ők ma az ezeréves magyar állam legdicsőbb eszmeiségét testesítik meg, ami a kitartást és a fennmaradásért folytatott nemes küzdelmet jelenti.

Azt írta: "önök azok, akik magyar emberek ezreinek nyújtanak segítő és gondoskodó kezet", elhivatottságuk pedig megnyugvást jelent ápoltjaik, betegeik számára is.

A miniszter arra kérte az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat, hogy őrizzék meg hitüket ebben a rendkívüli időszakban.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ne tisztelegjél b+, hanem áldozatos, emberfeletti munkájukért tisztességes bért adjatok nekik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Ezt a "vigyorgói módit" miért nem az efftársaid körében terjeszted? Ők a veled "konform platform"! Disztingválni se tudsz?
Aki Én
@ómió: ...nekem tetszik, ahogy te, mint fő és látványos bolsikomcsi fidesz imádó szenvedsz.
ómió
@Aki Én: Neked a saját kreténséged tetszik, bolsi fajgyökér! De legalább a mai Internacionálé-kvótádat elénekelted már?
Aki Én
@legott: Nehéz erre publikus szavakat találni, de azért megpróbálom.
Baszzák meg a tetves qrva anyjukat, ezek a telebaszott hazaáruló férgek a beteg vajdájukkal az élen.
Ide már nem kormányváltás kell, hanem beváltani orbán intelmét!

www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. November 26., 21:58
Újra rádiózik Boros Lajos
Nagyvilág - 2020. November 26., 20:34
Nyércekben is megjelent a koronavírus
Itthon - 2020. November 26., 20:06
Elindult a fényvillamos Budapesten