Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Müller Cecília hangsúlyozta:

ennek megfelelően kell viselkedni, hiszen potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet.

Ezért kell viselni a maszkot, betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan jogszabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak – hívta fel a figyelmet.

A járványügyi adatok tendenciáját kiegyensúlyozottnak nevezve elmondta: az elmúlt 24 órában 4320-szal nőtt a fertőzöttek száma, akikkel együtt ma Magyarországon 174 618 pozitív esetet tartanak nyilván a járvány kezdete óta.

Az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 halálos áldozat – jellemzően idős, krónikus beteg – átlagéletkora 76 év körül alakult, mint a héten szinte minden nap. Azonban hozzátette:

fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben.

Csak az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani – jegyezte meg Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit.

Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.

Közölte: az elmúlt napon 7278 embert ápoltak kórházban, közülük 618-an voltak lélegeztetőgépen, ami azt mutatja, hogy továbbra is nagy teher hárul az egészségügyre.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy

pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdődik szűrni.

Az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigén alapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt.

Az országos tisztifőorvos fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget. Elmondta: a fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigén teszt, de ez nem újrafertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő.

Kitért arra is: az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni.

Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön. Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások – mondta az országos tisztifőorvos.

Hangsúlyozta:

két alapvető tulajdonságot – a hatásosságot és a biztonságosságot – garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina.

A Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik – mondta. Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.

Megjegyezte:

a kormány három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le.

Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat.

Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál

- mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Szeszil! Remélem ezen szar munka után visszaadod a kitüntetésed!:

"Müller Cecília kapja idén az Államalapító Szent István-emlékérmet"
magyarnarancs.hu/belpol/muller-cecilia-kapja-iden-az-allamalapito-szent-istvan-emlekermet-132351
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Szeszil! Remélem ezen szar munka után visszaadod a kitüntetésed!:

"Müller Cecília kapja idén az Államalapító Szent István-emlékérmet"
magyarnarancs.hu/belpol/muller-cecilia-kapja-iden-az-allamalapito-szent-istvan-emlekermet-132351
kereső
Köszönjük "áldozatos" munkádat, amit végeztél mint tisztifőorvos. Hány ember halála szárad a lelkeden???
Gazella
Nagy az Isten állatkertje...
De te egy ismétlőgép vagy... dagadék sleppje. Unalmas mindig ugyanazt olvasni...
Ez most igazán komoly bejelentés volt részedről!
Pipás
Pártunk és államunk vezetőinek "áldozatos munkájának" az eredményeképpen.
verőce21
Ha a halálozások száma megnő mondjuk 10%-al ebben az évben, akkor a várható átlagos élettartamra ez hatással lesz.
Csökkenni fog, mert ezek a 80 felett elhunytak még több évet éltek volna, ők lettek volna azok akik a magasabb életkorukkal felhúzták az átlagot...
csak úgy....
@verőce21: a korodhoz képest, te is fölrúghatnád a bocskort és attu talán még jobb lenne a fideszes statisztika !
Clavigo
Köszönjük,,, ( bazd meg ),,, Az ukrán ,román határ nyitva volt az ottani helyhatósági választasok miatt,,, A vissza érkezőknek se teszt,,se karantén...,, foci meccsek,, " több balaton,,kevesebb adria, " a nyáron... ,,és a vírus mindwnhol megjelent... Hogy " rakna partyba " téged az operatív törzs,,,plébános asszony..!!!
division
@kereső: Miért, kit ölt meg Müller Cecília?
dr. prédikátor
@division: ne légy már ilyen naiv baszod!!! értelmesebbnek tudlak én téged!!!
verőce21
@csak úgy...: Akkor hosszú életű leszek, ha már így sokadszorra kívánod a halálomat.
Félre vagy informálva, hogy milyen idős vagyok.
division
@kereső: Azt tette, amit engedtek neki, azt mondta, amit mondhatott. Orbán felelőssége az, hogy nem jó egy hónappal hamarabb vezették be a bezárásokat, hogy a teszteléseket csak most kezdik el a közintézményekben, és az is, hogy a tanároknak nem képesek biztosítani a teljes fizetést táppénz helyett, miközben ők vannak leginkább kitéve a fertőzéseknek. Cecília asszony mindössze szónokolt, mert ez volt a feladata.
kereső
@division: Nem kéne lemenned erre a szintre,(ez a cica-mica, meg a málna szintje) Közvetlenül nem ölt meg senkit- de beosztásából fakadóan, az elcseszzett járványkezeléssel igenis felelős olyan emberek haláláért, akik még élhettek volna. Fellelős a járvány robbanásszerú elterjedéséért, mert ha arra volt jogositványa, hogy vészhelyzetet hirdessen- akkor arra is éett volna, hogy a tömegrendezvényeket m ár októberben betiltsa, és korlátozza az emberi énrintkezés lehetőségeit. De nem ,ő akkor még csak mosolyogva kiállt-és a papolt,papolt. Egy szava nincs azokról az emberekről, akik az ő nemtörődömsége miatt halltak meg- mentősök, akik ő miatta fertőződtek meg a kórházakban eü-dolgozók, az iskolák-óvodák nevelői. Megbukott, mint tisztifőorvos, és elbukott mint ember.
tudode
Most szolgálja meg -- többek között --- a Honvédelmi Érdemérmet, amelyet ki tudja milyen teljesítményével érdemelt ki
.
------ Díjai, elismerései
Pro Sanitate díj (2011)[8]
Honvédelemért Kitüntető Cím (I. osztály; 2013)[7][16]
Nagyvenyim díszpolgára (2015)[3]
Fenyvessy-emlékérem (2015)[17][18]
Népegészségügyért Emlékérem (2015)[19][20]
Szent Adalbert-díj (2020)[21]
Szent István-emlékérem (2020)[22]
Cornelius életműdíj (2020)[23
.
Válámi van, de nem az igázi (Rajkin)
.
dr. prédikátor
@division: igen, de ha van gerince és van benne egy csipetnyi "keresztény" tisztesség NEM ADJA A NEVÉT HOZZÁ!!!
division
@kereső: Reagáltam már fentebb miért írtam amit.
kereső
@division: Má'bocsánat, de űgy vélem, hogy egy pandémiás helyzetben- amely ilyen súlyosan érinti az országot, az országos tisztifőorvos az atya isten, nem a jogász végzettségű miniszterelnök, meg a belügyminiszter.Valahogy nem jól vannak beállitva a rangsorok.Én elhiszem hogy orbán egy polihisztor, de nem ő kellene hogy parancsot adjon - hanem forditva.
division
@dr. prédikátor: Kérdés, volt e más lehetősége?
division
@kereső: Miért, elfogadta az orvosi kamara tanácsait? A szakértők tanácsait? Nem.
kereső
@division: És ha nagy a kabát, akkor nem hordom- és nem engedem, már csak szakmai becsületből sem, hogy lefokozzanak hozzá nem értők- egy ország nyunyókájának.
dr. prédikátor
@division: mindíg van másik lehetőség!!! van aki él vele és van aki nem!!!és van akinek van lelkiismerete!!! a cecilnek NINCS
csak úgy....
@verőce21: nagy lófaßt! én neked sosem kívántam a halálod!
egy megrögzött hazudozoról (mint te) nehéz kideríteni,hogy 3-33-vagy 66! :) szedd elö az anyádkönyvi kivonatod ,szerintem már magadat is átverted párszor..
Lepényleső
Talán ez a kormányzat igazi bizonyítványa,hiszen a vírus nem pusztult el a gyűlölet propagandára,sem a közpénzek
magánosítására,sem a választási törvény sokadik maguk javára fordítására? Mostanság egyebet tettek le az asztalra?
verőce21
@csak úgy...: (20:09) Ilyen könnyen még sohasem fogtak meg egy hazug trógert, mint te vagy!
"...te is fölrúghatnád a bocskort és attu talán még jobb lenne a fideszes statisztika !" - ezt írtad itt mindjárt feljebb 17:46- ban, te szerencsétlen hülye...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.