18 személlyel szemben folyik az eljárás, kilenc személyt bűnügyi őrizetbe vettek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közleménye szerint egy huszonéves társaság chatszobás közösségen belül kezdett drogbiszniszbe, a kábítószer beszerzését a neten keresztül bonyolították, a külföldi eladókkal sosem találkoztak, a megrendelt kábítószert futárszolgálat hozta, amit aztán egymás között adtak-vettek.

November 20-án hajnalban azonban a rendőrök ébresztették a társaság tagjait.

Chatszobában kereskedtek a droggal a fiatalok, a kommandósok ébresztették őket – videók

Fotó, címlapkép: police.hu

"A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya (KR NNI) még 2020 nyarán indított nyomozást a Győr- Moson- Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály (GyMRFK) információja alapján a csoport tevékenységével kapcsolatban.

A KR NNI több osztálya a KR egységeivel és a GyMRFK közreműködésével 2020. november 20-án összesen 15 helyszínen ütött rajta a fiatalokból álló drogbandán. A többségében fővárosi huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is.

Mivel információ volt arról, hogy az ugodi gyanúsított fegyverrel rendelkezhet, ezért őt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el.

A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, míg készpénzben több mint tízmillió forintot"

- olvasható a közleményben.

Chatszobában kereskedtek a droggal a fiatalok, a kommandósok ébresztették őket – videók

Fotó: police.hu

Az NNI által indított nyomozás azt derítette ki, hogy a csoport alapítója a 27 éves budapesti lakhelyű G. Csaba volt, a közel 20 főből álló hálózatot ő hozta létre és a tagoknak ő és élettársa – a 25 éves E. Sára – árulta a különböző drogokat egy netes applikáció segítségével. 

Chatszobában kereskedtek a droggal a fiatalok, a kommandósok ébresztették őket – videók

Fotó: police.hu

A kábítószerek adásvételéről a bandatagok online egyeztettek egymás között, a csapat legfiatalabb tagja pár hónapja lett nagykorú. Az őrizetbe vett gyanúsítottak többségének nem volt igazolható munkaviszonya, így a rendőrök azt feltételezik, hogy a kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat.

Chatszobában kereskedtek a droggal a fiatalok, a kommandósok ébresztették őket – videók

Fotó: police.hu

"Az üggyel összefüggésben a KR NNI munkatársai összesen 18 fővel szemben folytatnak büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Kilenc férfit és két nőt – köztük G. Csabát és E. Sárát – bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrök tíz ember vonatkozásában előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, és egy személy bűnügyi felügyeletének elrendelését javasolták.

A kábítószer-kereskedelem bűntett két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet, ha a bűncselekményt bűnszövetségben követik el. Életfogytig tartó börtönbüntetés várhat arra, aki jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedik"

- olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.