Orbán Viktor bejelentésével most már biztos, hogy ez lesz.

Bejelentette Orbán: Visszatér az idősek vásárlási sávja – Ekkor csak a 65 éven felüliek mehetnek boltba

A miniszterelnök hétfő délelőtt jelentette be, hogy aláírta azt a kormányrendeletet, ami „azt a célt szolgálja, hogy az idősek (a 65 éven felüliek) hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között védett sávban vásárolhatnak”. Ebben az időszakban csak ők lehetnek a boltban. Szombaton és vasárnap pedig 8 és 10 óra között lesz érvényes ugyanez.

Forrás: 444

Kép: MTVA

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ki védi meg őket 9 előtt és 11 után? Marha.
Málna
@simmering73: Védjék meg magukat. Ne menjenenk vásárolni 9 előtt és 11 után. Ennyire egyszerű ez.
namihami
Az egésznek semmi más célja nincs, mint a vásárlási hullám egyenletesebbé tétele. A Ker. Dolg. Szakszerv.-ete nyilatkozata szdrint a fenti időpontban lézengenek az üzletekben, aztán beindul a nagyobb roham.
Ez az az idő, amikor pl. a kisgyerekes szülők is még simán vásárolhatnának, hiszen a gyerek akkor még úgysem alszik. 11-12 után ebéd, alvás, délután dolgozók.
jesz
@sgl: mindenki igyekszik taqúlteljesíteni a kedves vezér intelmeit, ezért már holnap reggel elindul a gyűlölködés újabb hulláma, mert a boltok rögvest bevezetik a korlátozást.

Nincs ezzel semmi baj, csak a főtitkár ne hazudja azt, hogy a kereskedők megint tönkremennek az idősáv miatt..az alatt a kétmóra alatt keletkezik az összes veszteség?
ágimami
@sgl: A kihirdetést követő napon, tehát holnaptól! (A másik cikknél is válaszoltam)
justhpeter
@Málna: Nem. Ennyit értettél meg belőle.
Nyírfa
Akkor kelek. Két óra, hogy bejárjam az utam? Röhej, és felháborító.
Málna
@justhpeter: Mit kellett volna még megértenem belőle?
Nyírfa
Amúgy melyik hétfőtől? Húsvét?
A szokásos információbukfenc. Orbán ikrek jegyű, de az átlagos ikrekszülöttnél is felületesebb, maszatolóbb, a konkrétumokat hírből sem ismerő, kapkodó, csapongó, döntési pozíció betöltésére abszolút alkalmatlan ember.
Nyírfa
És karácsony előtt! :DDD
Kormányozni kéne, nem ötletelni!
Málna
@Nyírfa: Akkor járod be az utad, amikor akarod. Tényleg ilyen nehéz ezt megérteni?
sokanvagyunk
@sgl: (13:21) ...és akkor még nem is dúskáltunk a mostanra már megkapott 1,2 százalékos visszamenőleges jussunkkal.
Málna
@sgl: 65 év felett vagy, nem? Akkor bármikor vehetsz tejet.
Nyírfa
No, ezért nem érdemes első dühből reagálni: elolvastam a cikket is. :)
Így már más a gyerek fekvése.
Viszont kijött, hogy ennyire a bögyömben van a miniszterelnök, aki, mint a cikkből kiderült, az Idősek Tanácsának az elnöke, a tagokat ő nevezi ki, a helyettese pedig ki más is lenne, mint a Katika, a Novák. A csapból is ők folynak, tényleg, már elértük a nyolcvanas évek Romániáját.
Orbán mint az időstanács elnöke! :DDD
sokanvagyunk
@Málna: Zavaró a cím... - idősek sávjába az öregek is mehetnek? :)
jesz
@sgl: 13.21 de a szarházi gyűlöletkeltők azt állították, hogy a csoszogó, pénztelen nyugdíjasok miatt bukott nagyot a kereskedelem...most meg mégsem?
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
És et most akkor mire is jó egész pontosan? Dühíteni az embereket?
Pokróc
Ne rendeljen más idősávokat főcsúti ,( hétköznap ,hétvége ) keverni fogják és ebből sok konfliktus keletkezik ,nem mindenki csúton nőtt fel ilyen memóriával ilyen ésszel ilyen penge aggyal :-((((((((((((((((((
Pokróc
Megint látszik hogy máshol éltek valójában mint ahol :-(((((((((((((((((((((((((((((((
Nessy
Ennek mi értelme van? Legfeljebb az a fiatal, akinek gyorsan kell egy fájdalom csillapító, vagy menet közben venne egy kiflit, az megszívja. Megint a pokolba fognak bennünket kivánni. Pláne, ha már az idősávon kívül megyünk a boltba! Egyébként pont a szegénységi adatokból ( KSH) látszik, hogy milyen fene mód a szívén viseli az idősek sorsát O.V.
ágimami
@sgl: 13:26 A cikkekben nincs is benne, de ha megnézed a Fb-s videót, ott van a rendelet amit aláírt, - egy pillanatra, - abból láttam én is!
Tehát nyugodtan mehetsz tejért is és mindenért!!
ágimami
@ágimami: Itt van a HVG-s cikkből a részlet:
"A videóban látszik néhány részlet a kormányrendeletből, ebből az is kiderül, hogy ezúttal is a 65 éves korhatár lesz a választóvonal. Az is kiderül ebből, hogy a rendelet a kihirdetését követő napon lép majd hatályba."
NKF
OK 4Mikortól érvényes az új szabályozás?Bunkókáim ezt is illett volna közölni a jónéppel!
ágimami
@sgl: Úgy látszik neki az, hisz szinte mindent ott jelent be! Egyébként már minden lap ezzel foglalkozik.
Eladott Ország
"A jó funkcionárius semmihez sem ért, de mindenre kiképezhető." (Moldova György)
justhpeter
@Málna: Azt, hogy ez egy gumicsont. Nem old meg semmit, de új problémát generál. Egyetlen célja: elterelni a figyelmet az egészségügy állapotáról.
Pálinkás Pál
@sgl: azért mert a sok nyomorult felvásárlásba kezdett...a növekmény annak volt köszönhető...
Eladott Ország
Ennek a pszichopatának soha nem számít az ország lakossága, csak a belőlük, vagy általuk kisajtolható pénz , a pozícióval előnyök és persze elsősorban a hatalom. Kótyagos Suttyó az operatív törzs törzsfőnöke.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/121804866_969671773512730_5981243048847119674_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=NpUhcHz4MjEAX8aqw9c&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1dc9d16ccca2691141f77778ca39533a&oe=5FD9D4FD
Az öreg dakota...az irokézekhez csapódott.
m.cdn.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C3%A9p/orb%C3%A1n_3.jpg
Aki Én
@ágimami: Még nem hirdették ki, csak bejelentette a nemzeti-beteg.
Aki Én
@Málna: Lassan még te is megérthetnéd, hogy ez is csak egy látszat intézkedés. Nem old meg semmit, de nem mondhatjuk, hogy lófaszt sem tesznek. Pedig nem, érdemben semmit.
ágimami
@Aki Én: Az igaz, de már aláírta a rendeletet, így szerintem órák kérdése!
ágimami
@Aki Én: Köszi, ezt az oldalt pont nem néztem!
kissé felnőttem
a felvett hitelből 2-3 millát is kéretik a számlánkra mert nem te hanem mi fizethetjük vissza nyögve
jesz
Orbán bejelentését a 15 órai hírekben majdnem mindenhol újból leadták. Lassan mondta, és érthetően, hogy az idősáv rendelkezés holnap reggeltől lép életbe(tehát november 24.-én hajnaltól) aláírta, a közlöny-nyomda azonnal kinyomtatja.

Még azt is hozzátette, hogy az idősávban(9-11)csak idősek vásárolhatnak, idősávon kívül bárki(idősek-nem idősek)vásárolhat.

Aki akarja az megnézi valamelyik hiradót (még az Euronews is hozza)...holnap reggel(délelőtt)mégis lesznek hőzöngők, akik nem tudnak erről az egészről, meg szerintük vírus sincs...
legott
Kis magyar short conversation:

Kérdés (Lampérth János): Ki volt az az ostoba ökör, aki ezt így kitalálta???!!!
Válasz (Rédecsi József): Orbán megkérte a miniszterelnököt !

Ez kész !!!
gina
Beteg elme nagyon beteg intézkedései, már nem tudja hova kapkodjon,
kissé felnőttem
@jesz: mint az Aradi -Varga kabaréban ? még egyszer mondom hogy jobb értsék...
Málna
@justhpeter: Nem is azért van, hogy bármit megoldjon, csupán csak egy gesztus az idősek felé, ha ettől nagyobb biztonságban érzik magukat és nem bírnak otthon ülni.
tudode
Az a röhej, hogy közjogilag nem is miniszterelnök őfélesége, csak egy bársonyfotel bitorLÓ
.
-------Orbán Viktor nem miniszterelnök
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk&t=3s
----------------------------
.
Amire a honfoglalás óta nem volt példa!
legott
Ja, nem akartam megsérteni senkit, hisz nemsokára én is nyugdíjas leszek: www.youtube.com/watch?v=vQhqikWnQCU
Rockxy
délelőtt az öregek öszevissza fertőzhetik egymást a boltban, és jónagyokat haraphatnak az idősávba, meramit délelőtt megtehetsz, azt ne halaszd délutánra.
verőce21
Ez a rendelet csak a 65 alattiaknak korlátozás. Ők 9-11 óra között nem mehetnek vásárolni.
A 65+ korosztály nyitástól zárásig bármikor bemehet a boltokba...!
ágimami
@sgl: @Aki Én: Most mondták be az RTL hiradójában, hogy holnaptól lép életbe az idősek vásárlási sávja, ahogy régebben is írtam.
Aki Én
@ágimami: Igen, láttam, érthetetlen balfaszoskodás. Már napközben megjelent, hogy egy hét múlva.
Aztán csodálkoznak, hogy az emberek találgatnak.
Mindezt ma, fészbukon. Idióták.
Aki Én
@ágimami: ...ezt elhiszed?
Ez alatt a kettő perc alatt mondták a híradóban, hogy jövő hétfőtől.
???
ágimami
@Aki Én: Már bocs, de miért ne hinném el? Azért nem hinném, hogy ennyire fals tájékoztatást adna az RTL.
Én eddig csak az "Egészség-Kalauz" oldalon olvastam a november 30-at, de majd kiderül.
lusta
Személy szerint ez jó döntés. Az volt a hülyeség, amikor más időpontban nem vásárolhattak.
Ez máshol is létezik és működik.
ágimami
@Aki Én: Ez a cikk is keddről szól és nem 30-ról.
Már délután meg is jelent a Magyar Közlönyben!

propeller.hu/itthon/3601883-ezekben-uzletekben-vasarolhatnak-barmikor-szabadon-idosek
voltmárjobbis
Ostoba intézkedés! 9_11 között védett sávban tömörülnek a nyuggerek, mert kettesével mennek, apu tud vezetni, anyu meg tudja mit kell venni.
voltmárjobbis
A KTK felhívta a figyelmet arra is, hogy az idősek a kizárólag a számukra fenntartott idősávon kívül is szabadon vásárolhatnak az üzletekben
Nahát micsoda semmi intézkedés!
Illetve: gyűlölő kampány az idősek ellen. Gratulálok orbán!
Pálinkás Pál
@simmering73: Ráadásul úgy...hogy ők bárikor szabadon mehetnek a boltba, csak te vagy 2 órára kitiltva!!
lusta
@lusta: SZóval. Más ország is bevezette a tavaszi tapasztalatok után az idősek számára a bevásárlási lehetőséget. A boltokban nincs akkora tömeg. A boltok meg külön is csábítják az időseket. Van ahol vásárlói kártyával 30-50% közötti árengedményekkel csábítják ebben az idősávban az idős vásárlókat.
voltmárjobbis
@Málna: ma 13:11
"Védjék meg magukat. Ne menjenenk vásárolni 9 előtt és 11 után"
Na: rendelet szerint az idősek hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között védett sávban vásárolhatnak. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be.
Ebben az időszakban csak ők lehetnek a boltokban. Hétvégén pedig 8 és 10 között érvényes ugyanez. Az idősek bármikor vásárolhatnak, tehát ezen időszakon kívül is.



hirdetés
Nyírfa
@bakcsubakka: @bakcsubakka: :))) És ő nevezi ki a tanács tagjait, akik mindent előterjesztenek javaslatként, amit csak megálmodott az éji magányban. A helyettese Novák Katica családügyi mindenes, aki a fantáziájával járul hozzá az idősek komfortérzetéhez. Elvégre nem kell öregnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, milyen öregnek lenni.
voltmárjobbis
@simmering73:13:09 És 11 után is ki védi meg?
Megint egy látszat intézkedés, semmi értelme.
kissé felnőttem
fiatalokat meg kizárják pedig a főzéshez alapanyag is kéne pláne ha a háziasszony Délutános akkor ez olyan mint az ingyenes parkolás, valakinek jó tőbbeknek abszolut nem, Orbánnénak vásárolnak ? gondolom bejárónő 2-3 is lehet a népnek meg önállóan kell megoldani. bakfitty
RonaGyuri
számos helyen - jellemzően a szaros buta fityesznyikek - kizárólagosként kezelik!!! =))
Lepényleső
Ez nem olyan intézkedés megint ami a kormánynak egy büdös petákba nem kerül,
de úgy néz ki mintha valami nagyon fontosat,nagyon hozzáértően csinálnának?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.