Levélben kéri a Fidesz fővárosi frakciója Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy vizsgálja ki a BKV buszbérlésének ügyét.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a BKV egy olyan – offshore hátterű – cégtől bérelne buszokat, amelyet az erről szóló tender kiírása előtt egy héttel jegyeztek be.

A vállalatnak egyetlen alkalmazottja van, és referenciákkal sem rendelkezik, miközben a vezetőségét Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársának, Leisztinger Tamásnak a csapata adja

- tette hozzá.

A budapesti Fidesz-KDNP azt várja Karácsony Gergelytől, hogy miután kivizsgálta az ügyet, gyorsan hozza meg a szükség intézkedést, "mert ha ilyen irányba indul el a fővárosi vezetés, hogy ilyen nyíltan kezdenek el fittyet hányni mindenféle jogszabályra, közbeszerzési törvényre és az átláthatóságra, akkor ennek nagyon súlyos következményei lesznek" – fogalmazott Láng Zsolt.

Hozzátette,

úgy tudják a szóban forgó cég buszokkal sem rendelkezik, és mivel offshore hátterű, nem is indulhatna közbeszerzésen Magyarországon.

Kitért arra is, hogy a járványhelyzetben a buszok pótlása a budapestiek védelme szempontjából kiemelten fontos, ezért akár jogi lépéseket is tesznek az ügyben.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
Lám, lám, ilyen abszurd, amikor a bagoly leordítja a verebet, hogy nagyfejű! :D
Nessy
Micsoda skandalum! Nálunk offsor cégek, pár nappal előbb alapított vállalkozás, ami elnyeri a tendert? Ez ismeretlen fogalom volt ezidáig kis hazánkban! Kormány szinten nem zavarja a mimóza lelkét Láng, fideszes képviselőnek?
Sámannus
Majd akkor, ha a pohos elszámol az összes stadion árával.
SystemError
Putriprolis pánik fröcsögés. Ez van, odatett tahó patkányoktól ne várjunk mást, ha remegnek..:)
Sámannus
És a zösses metró szerződést is bizony...4
ómió
Kamucégtől bérelni? Az lehet ám az "efftársi biznisz"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.