A nemzeti konzultáció és az egyetértési pontok kijelölése a kormány számára nem formális vagy kommunikációs kérdés: ez határozza meg azokat a politikai döntéseket, amelyeket a kormány meghoz még a járvány és az alkalmazandó válságkezelés idején is – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán kedden.

A miniszterelnök kabinetfőnökét az éves parlamenti meghallgatásán ellenzéki képviselők kérdezték a többi között arról, nem tartja-e feleslegesnek ennyi pénzt költeni propagandára. Rogán szerint a koronavírus alatti kormánypropaganda az RTL Klubnak és a Népszavának is segített – írja a HVG.

Rogán közölte:

az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka kért és támogatott.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az MTI beszámolója szerint elmondta: a koronavírus-járványról szóló konzultációban az emberek egyértelműen jelezték, hogy amíg lehet, meg kell tartani az ország működőképességét, emellett kijelölték azt is, milyen eszközöket támogatnak.

Legnagyobb arányban a maszkviselést támogatták, ezt követte az országhatárok lezárása és a rendezvények korlátozása , majd a távolságtartás, a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása, az időseknek fenntartott vásárlási sáv, az ingyenes parkolás és a kijárási korlátozás.

Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka kért és támogatott. Hozzátette: az Idősügyi Tanács is ennek bevezetését kérte, így elérkezett az ideje annak, hogy a védekezés eszközrendszerét ezzel is kiegészítsék.

Hangsúlyozta:

a kabinet az emberekkel közösen dönti el a kormányzás legfontosabb irányelveit, ezért alakították ki a nemzeti konzultáció intézményrendszerét.

Az így kijelölt egyetértési pontok köré rendezik a kormányzás legfontosabb céljait, eszközeit, döntéseit.

Rogán Antal szerint az elmúlt 10 év legfontosabb egyetértési pontjai – amelyek több nemzeti konzultációban is visszaköszöntek – a munkaalapú gazdaság, a családvédelem, a határvédelem és a nemzeti szuverenitás ügye.

A legutóbbi, a koronavírus-járványról lefolytatott nemzeti konzultációról elmondta: a kormány a járvány első hulláma után éppen azért hirdetett konzultációt, hogy a nyár folyamán az emberek elmondhassák, mely eszközök váltak be és melyeket kell alkalmazni, ha visszatér a járvány, így a kormány a magyar emberek egyetértésével alakította ki a második hullámra vonatkozó politikát.

A miniszter közölte azt is: az idei év kommunikációs költései szinte kivétel nélkül a járványhoz kapcsolódnak. Emellett a hazai gazdaság támogatását is célul tűzték ki, és a kormány kommunikációs keretéből költöttek a "Válaszd a hazait" kampányra.

Teljes egészében felfüggesztették a külföldi turistáknak szóló kampányt, ehelyett arra biztatják magyar embereket, hogy töltsék Magyarországon a pihenésüket, ezzel segítve a magyar munkahelyek megtartását

- tette hozzá.

A munkalapú gazdaságról szólva elmondta: a kormány az elmúlt 10 év gazdaságpolitikáját a segély helyett munka alapelvének megfelelően rendezte be, ami sikeres volt.

Úgy értékelt:

a koronavírus-járvány az európai gazdaságok közül a foglalkoztatásnak a legkisebb kárt talán éppen Magyarországnak okozta, nálunk nőtt legkevésbé a munkanélküliség.

Ugyanakkor hangsúlyozta: segíteni kell a munkájukat elvesztő embereket, de ezt a kormány továbbra is elsősorban munkahelyteremtéssel, beruházások támogatásával és a vállalkozások adóinak csökkentésével képzeli el.

Elmondta: a családvédelem kérdése szintén fontos egyetértési pont volt és óriási siker, hogy a baloldali kormányok időszakához képest lassan 2,5-szeresére nő a családtámogatásokra fordított összegek aránya a költségvetésben. Hangsúlyozta azt is: a baloldali kormányokkal ellentétben a mostani kabinet politikája a válság idején sem megszorításokról szól, sőt, új otthonteremtési programmal bővítik a családtámogatások körét.

A határvédelem és a nemzeti szuverenitás ügyéről Rogán Antal azt emelte ki: a magyar emberek népszavazáson és nemzeti konzultáción is egyértelműen véleményt nyilvánítottak arról, hogy meg kell védeni a határokat és nem szabad beengedni a gazdasági migránsokat.

Szerinte ez a járvány időszakában is aktuális kérdés, ugyanis az Európai Bizottság éppen napokban vesz napirendre olyan jelentéseket, amelyek a bevándorlók integrációjáról, és folyamatos, nagy számú beengedésükről szólnak. Emellett – folytatta – a vírushelyzet idején egy olyan dokumentumról is tárgyal a bizottság, hogy hogyan kell a közös európai külpolitika alapjává tenni a genderkérdést.

Számukra a konzultáció és az egyetértési pontok kijelölése, az nem egész egyszerűen csupán egy formális vagy kommunikációs kérdés: ez határozza meg azt a politikai magatartást és azokat a politikai döntéseket, amelyeket a kormány meghoz még a járvány idején és az alkalmazandó válságkezelés idején is

- összegzett.

Az ellenzéki képviselők közül többen is – Gyüre Csaba (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK), Keresztes László (LMP), Varga László (MSZP)- sokallták a kormányzati kommunikációs költéseket, kifogásolták, hogy a járvánnyal kapcsolatos nemzeti konzultációban banális kérdések voltak, például a járványügyi készültség fenntartásáról, és az erre szánt több mint 11 milliárd forintot más célokra kellett volna költeni, például munkahelyek megmentésére.

Rogán Antal erre reagálva azt mondta: az ellenzék soha nem értett egyet a nemzeti konzultációval. "Önöknek fáj, hogy a magyar kormány megkérdezi a magyar emberek véleményét, mert amikor önök voltak kormányon, akkor soha nem tették meg" – fogalmazott a miniszter, aki szerint a baloldali kormányok rendszerint az IMF-re hallgattak, a mostani kormány pedig az emberekre.

Hangsúlyozta: bár a járványügyi készültség fenntartását az ellenzék most banális kérdésnek nevezi, mégsem szavazta meg az erről szóló törvényt a parlamentben.

Kitért arra is: a nemzeti konzultáció költségeire vonatkozó ellenzéki kijelentések nem felelnek meg a valóságnak, mert több kormányzati kampányt – így a hazai turizmus és gazdaság támogatásáról szólókat – is beleszámolnak a konzultációba.

Pontosan annyit költöttünk, mint az előző nemzeti konzultációk alkalmával bármikor, és ennek a pénznek minden forintja idehaza kerül hasznosításra, itthoni munkavállókat támogat

- mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy jelentős rész kerül például a postához, amely a levelek kézbesítését végzi.

Kijelentette azt is: válság idején, amikor egy járványt kell kezelni, kommunikációs tevékenységre szükség van. Alapvetően az ezzel kapcsolatos tevékenységekre költött a kormány ebben az időszakban, és ez így marad a következő egy-két hónapban is – mondta.

Megjegyezte:

Azt meg csak úgy csendben teszem hozzá, hogy jónéhány olyan baloldali médium van, a Népszavát is beleértve, de akár az RTL Klubig vagy az ATV-ig bezárólag, aki ha ebben az időszakban nem részesült volna a kormányzati kommunikációs költésekből, akkor nehezebben tudta volna sikeresen zárni ezt az évet

A válaszai végén összegezte:

Lehet azt mondani, hogy a kormányzati kommunikációs tevékenység felesleges, de szerintem Győrfi Pál videóiból is sokan tanulták meg, mit kell csinálni a járvány idején. Válság idején, amikor kezelni kell a járványt, kommunikációra szükség van. Alapvetően erre költött a kormányzat, és ez így is marad még pár hónapig.

Forrás: MTI, HVG, 444

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Ha valaki sokat fog ülni az Maffia Tóni...:)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: Ne izgasd magad, hazudik. Lófaszt nem támogat az ellenzéken, pedig fillérre ugyan annyit kellene demokráciában, jogállamban. Elhiszem, hogy erről te tényleg nem tudsz, ismerve képességeidet :(
Eladott Ország
Rogán állításaiból semmi nem igaz! EGY rohadt, mocskos, bűnöző, cinikus, hazug tróger!
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/09/korr.jpg
így jár minden újság amelyik megírja tolvajlásaimat Olyan becsületes mint amilyen.szép ! A kanibálok ha meglátnák vegetárianusok lenének !
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/121100758_963800404099867_5430432231427459345_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=0osEeMwtF5UAX9y2_Kt&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c638ececb9cb3b2f2a4c5e5c2ed1963f&oe=5FDAA99E
ómió
@Aki Én:Nafene! A hírdetéseiért se fizet semmit? Hát, milyen efftársi médiák ezek: ingyen "leisztolnak" a "Zorbánnak"? Csak most kell így hazudnod, vagy majd később is? Nehogy belekeveredj!
Aki Én
@ómió: Már tényleg csak én vagyok neked? Nem csoda, hogy ennyire ragaszkodsz hozzám.
ómió
@Aki Én: Neked, bolsi fajkretén, csak az agyhiány-szindróma maradt meg a vigyorgó! Ahonnét "dalolsz"!
kereső
"Mostantól tehát tudjuk, hogy ami van, azt magunknak köszönhetjük. Mi, magyar emberek hatalmaztuk fel Kétharmad elvtársat, hogy Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, valamint a többi csókos helyettünk is megszedjék magukat. A mi kérésünket teljesítették azzal, hogy százezreket elszegényítettek, és olyan helyzetbe hozták őket, hogy gondot okozzon nekik a hónap végén enni adni a gyerekeiknek, ruházni őket és kiváltani a gyógyszereiket. Mi akartuk, hogy az egészségügyet a padlóra küldjék, nem is szólva az oktatásról, ahol rosszul fizetett, megfélemlített pedagógusok, korszerűtlen tudást, versenyképtelen ismereteket oktatnak a diákoknak.

És azt is mi akartuk, hogy az egykori legvidámabb barakk mára a legszomorúbb országok egyike legyen. Hogy Magyarország nemzetközileg elszigetelődjön, és az ország vezetőivel már csak néhány keleti despota álljon szóba. Mindent mi akartunk, ami nem jó nekünk, mi hatalmaztuk fel Kétharmad elvtársat, hogy helyettünk helikopterezzen, luxusjachtozzon, magánrepülőgépezzen, valamint arra is, hogy a mi pénzünkből működtetett közmédia révén a mi képünkbe hazudjon.

Köszönjük Rogán Antalnak, hogy megvilágította az elménket, most már tudunk mindent, tényleg nincs több kérdésünk. Kérésünk is csupán egy maradt: nem lehetne az eddigieknél gyakrabban, még drágábban, még bugyutább kérdésekkel konzultálni velünk? Nekünk, magyar polgároknak, minden pénzt megér, ha hülyének néznek bennünket."/Föld S. Péter/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.