Egyszerűsödik a földhivatali ügyintézés is, ahogy az ingatlanértékbecsés is széles körben ingyenessé válhat.

A Magyar Bankszövetség és a tárca javaslataira építve hat intézkedést fogadott el az operatív törzs kedden, ezek mindegyike egyszerűbbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszi a pénzügyek intézését

- jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdaságvédelmi operatív törzs ülését követően kedden Budapesten.

Az egyik intézkedés közlése szerint, hogy ahol elektronikus pénztárgép működik, ott lehetőség lesz az elektronikus fizetésre is. Ez 50-60 ezer új helyet jelent, és több tízmilliárd forinttal csökkenti a készpénzhasználatot.

Az elektronikus banki ügyintézés kiterjesztése a vállalkozásoknak és a lakosságnak is egyszerűsíti a pénzügyek intézését, és akár évi kétmillióval csökkenti majd a személyes banki ügyintézések számát

- mutatott rá.

A javaslat alapján a földhivatalhoz elektronikusan benyújthatóak lesznek például az ingatlanszerzéssel, vagy hitelfelvétellel kapcsolatos dokumentumok. Ezzel évente 130 ezer ügyben egyszerűsödik az eljárás. Díjmentessé válhat az ingatlanok értékbecslése is széles körben, az ügyek egyharmadában ezt egy adatbázis alapján végeznék el a bankok. Egy-egy ügyfél így 30-50 ezer forint közötti megtakarítást érhet el – közölte.

Felgyorsul, egyszerűsödik a közjegyzői ügyintézés az ingatlanügyekben

- sorolta a pénzügyminiszter, ez évi 60-70 ezer ügyfélnek jelent több tízezres megtakarítást.

Bevezetik a digitális dokumentumkezelést is, amire a minden bankszámlával rendelkező, mintegy 6,5 millió magyar ember nagyobb biztonsága érdekében van szükség

- mondta.

A pénzügyminiszter közlése szerint a törzs eddig megvalósult 44 intézkedéséhez hasonlóan ezeket is rövid időn belül bevezetik.

Forrás: Pénzcentrum, MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
a vírus közepén a derék telecom megszüntette a bankkártyás net-es fizetést csak az OTP-vel való szerződötteknek engedi!!! =))
Pegero
@Jozefina: Akinek a postás viszi ki a nyugdíjat, mert nincs bankszámlája, arra nem vonatkozik a rendelet. Mivel nincs banszámlád, téged ez nem érint!
Lepényleső
Vírus ijesztésére? Nem de olyan ez mint amikor;" Balog Gazsi panaszolja koccanását Kolompár Edének,aki hogy együttérzését fejezze ki testvérének kérdi meg; tesó,oszt mekkora a károd? Gazsi döbbenten kérdez vissza;
hugy gyün ez most ide?"
Józsipapa
ez ismét egy semmitmondó csomag...
ez nem segít a munkájukat elvesztő
embereken !!!
újabb nesze semmi fogd meg jól !!!
de a divat - és kreatív iparra jut 7 milliárd
forint...
legott
A karót nyelt Varga Mihály azért gecibb mindenkinél, mert nem iszik.
Akik isznak, azoknak van valamennyi mentségük arra, hogy miért geci.
De Varga Mihály nem iszik. Varga Mihály józanul olyan büdös geci, amilyen!
Varga Mihálynak is bíróság előtt kell számot adnia a tetteiről (Magyarország sokkal sikeresebb ország lenne, ha nem Varga Mihály lenne a pénzügyminiszter - aki kiszolgál egy bornírt diktátort !!!)

Hitler vagy Sztálin rendszerében mindenki bűnös volt, aki (ki)szolgálta a diktátort.
Így van ez Orbán rendszerében is - mindenki bűnös, aki szolgálja a diktátort !!!
ómió
Efftársilag - úgy tűnik - jobb lenne "semmittenni"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Nagyvilág - 2021. January 24., 09:50
Szerbiában nagy az érdeklődés az oltás iránt
Itthon - 2021. January 24., 09:33
Ilyen idő várható ma
Itthon - 2021. January 24., 09:03
34 ember lett tegnap milliomos