Szerintük jól megy a tesztelés.

Üzent a kormány a koronavírusról: A tesztelés eddigi tapasztalatai rendkívül pozitívak

Folyik a tesztelés az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben, az első eredmények jövő hét elején várhatók – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

György István közölte: az egészségügyi és szociális intézmények maguk végzik a tesztelést, az általános iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe tesztelő csapatok mennek. Több mint kétezer egyetemista, valamint egészségügyi végzettséggel rendelkezők, például védőnők végzik a tesztelést, egy-egy csapat két egyetemistából, egy adminisztrátorból és egy gépkocsivezetőből áll.

Hozzátette: a tesztelés célja egyrészt az emberek életének, egészségének védelme, másrészt, hogy pontosabb képet kapjanak egyes szakmai csoportok átfertőzöttségéről, így az intézményekben biztonságosan folyhasson a munka, a szülők tovább tudjanak dolgozni, a magyar gazdaság tovább működhessen.

A tesztelés ingyenes és önkéntes, de kérik az érintetteket, hogy maguk és környezetük biztonsága érdekében vegyenek részt a tesztelésen. Aki jelen van és aláveti magát a tesztelésnek, azt tesztelni fogják – mondta György István.

Közlése szerint a tesztelés eddigi tapasztalatai rendkívül pozitívak: az érintett intézmények dolgozóit megnyugtatja, biztonságérzettel tölti el, a vizsgálatokat végző egyetemisták pedig lelkesek, átérzik a feladat súlyát.

Hozzátette: a tesztelés első szakasza pénteken zárul le, eredményei jövő hét elején várhatók, a tesztelés jövő héten folytatódik.

Az államtitkár megjegyezte, hogy egyes pártok politikai haszonszerzés céljából álhíreket terjesztenek, például, hogy a tesztelésben résztvevőknek nem megfelelő a védőfelszerelésük, nem biztosítanak nekik étkezést, ez azonban nem igaz. A résztvevők kapnak megfelelő védőfelszerelést és biztosítják számukra az étkezést, szállítást és szükség esetén a szállást is.

György István arra kérte a pártokat, hogy tartózkodjanak a tesztelés akadályozásától.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csibi
@voltmárjobbis: Azért van határzár, hogy ne jöjjenek be a negatív turisták!
A kijárási tilalom is a pozitívok érdekében van! 20-05-ig pihenjenek, ne csavarogjanak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csibi
@voltmárjobbis: Attól pozitív, hogy lassan már mindenki pozitív!
voltmárjobbis
@Csibi: És akkor minek a határzár, a 20- 05 kijárási tilalom?!
voltmárjobbis
Problémás lehet a hazajutás a repülőtérről a kijárási tilalom alatt, főleg a vidéken élőknek
Bajban vannak azok, akik csak a rokonukra számíthatnak a transzferben.\nProblémás lehet a hazajutás a repülőtérről a kijárási tilalom alatt, főleg a vidéken élőknek \nGulyás Gergely országgyűlési képviselő szerint vélhetően nem bünteti meg a rendőr, ha valaki a reptérről hazamenet szegi meg a kijárási tilalmat, ám a rendőrségnek erről más az álláspontja, ahogy az Utazó majom egyik olvasója is ettől eltérőt tapasztalt.
Csibi
@voltmárjobbis: Azért van határzár, hogy ne jöjjenek be a negatív turisták!
A kijárási tilalom is a pozitívok érdekében van! 20-05-ig pihenjenek, ne csavarogjanak!
pécsi
Azért van határzár, hogy a nyakelmetsző, lefejező "túristák " ne jöjjenek be az országba!
csak úgy....
@pécsi: jó nagy rakás szar van a buksidba! :) te ezzel megelözted shikarit! - szegény tibim, mit köll erölködni neki,hogy téged behozzon..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.