"Most az operatív törzs üléséről jövök, és azt látom, hogy mára 9500 magasságában van, tehát el fogjuk érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormány azóta kiadott közleménye szerint Orbán a megfigyelés alatt álló, kórházban fekvő, koronavírus gyanús, de még nem igazolt betegeket is számításba vette.

Meglepő módon Orbán Viktor nem a hivatalos adatokban szereplő 7500, hanem 9500 kórházban fekvő betegről beszélt reggeli interjújában, amikor a járványról volt szó

— írta meg péntek reggel a 444.hu. A lap akkor hozzátette,

ha ez így van, az nagyon meglepő, mert csütörtökön még 7500 kórházban fekvő fertőzöttről lehetett tudni a hivatalos adatok alapján.

A 444.hu szerint mostanra megérkezett a kormány magyarázata:

Orbán Viktor a megfigyelés alatt álló, kórházban fekvő, koronavírus gyanús, de még nem igazolt betegek számát adta hozzá ehhez az adathoz.

A miniszterelnök reggeli interjújában arról beszélt, hogy nem lát biztató jeleket a kórházakban. A hazai járványügyi helyzetről azt mondta: “két csatatér van most.” Az egyik a kórházakban, a másik az iskolákban jelentkezik. Az előző helyen „életeket mentünk meg, az utóbbinál munkahelyeket, mert ha szülő nem tudja bevinni az iskolába a gyereket, akkor nem tud dolgozni sem.”

Most az operatív törzs üléséről jövök, és azt látom, hogy mára 9500 magasságában van, tehát el fogjuk érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan

— magyarázta a kormányfő. Ezt a mondatát kellett megmagyaráznia a kormánynak.

Orbán a reggeli interjúban arról is beszélt, hogy 

várhatóan már a jövő héten elindul egy internetes és levélben történő regisztrációs lehetőség, hogy aki kér majd koronavírus elleni oltást, az már most feliratkozhasson, előjegyzésbe vetethesse magát, így az elsők közé kerülhessen, akik hozzájutnak az oltóanyaghoz

Ezzel felmérhető, hányan gondolkodnak azon, hogy beoltatják magukat – tette hozzá. Azt is elmondta, az oltási terveket már kidolgozták. Az egyik arról szól, hogy ha van elegendő vakcina és az emberek – önkéntes alapon – jelentkeznek az oltásra, akkor hogyan oldják ezt meg – ismertette, közölve: 13 ezer helyszínt jelöltek ki a tömeges oltásra. A másik, december-január környékén bevetendő oltási terv azt részletezi, hogy az első körben érkező vakcináknál kiket vesznek előre. Köztük lesznek a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók – jelezte.

Közölte azt is:

a kormány 8-10 nap múlva dönt arról, milyen szabályok szerint kell majd élni karácsonykor, újévkor.

Forrás: 24.hu, 444

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Egy frászt! Orbán ritka buta volt matekből!:-))))))))))))))))))))))))))))))
ágimami
"Most az operatív törzs üléséről jövök, és azt látom, hogy mára 9500 magasságában van, tehát el fogjuk érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan

— magyarázta a kormányfő. Ezt a mondatát kellett megmagyaráznia a kormánynak."

Nem a kormánynak kellene magyarázkodni, ha a tényleges számot mondta volna!! Nem a megfigyelés alatt álló gyanus eseteket kellene bekalkulálni, mégis milyen alapon???
csipetke
Csak a címre.- mert hozzá van szokva,hogy mindíg hazudik,és nem akart eltérni ebben sem a jól bevált szokásától...
nezelodo
Jólvan, legalább nem arról beszél, milyen egyszerű eljárás a kényszerből karanténba küldötteknek a táppénz megszerzése... A háziorvosok is rém egyszerűen tudják ezt rendezni.
gina
Hazug egy patkány az egész banda, nem tudják már mit és mikor hazudnak, próbálják kimagyarázni a saját mocskukat !!!
Yeromos
Ha a felcsuti diktátátor azt mondja 9500 akkor az annyi. Csak az aljas sorosista libernyák kluni félék állítanak mást.
gina
Azért beszél össze vissza, mert maga sem tudja mit is hazudjon, szerencsétlen elmebeteg...
gina
@Yeromos: Te idióta """ libernyák "" ,?,, azt sem tudod mi az, inkább 100x libernyák mint egy fidesz kipcsák patkány !!!
gina
@Yeromos: ez most irónia volt? mert akkor felejtős
Yeromos
@gina: Kedves Gina, úgy érzem félre értelmezted a kommentemet.
Lepényleső
...vagy esetleg az az eset állt fenn amikor a hazug ember véletlenül igazmondásra vetemedik?
Yoda69
Ennyi erővel a lélegeztető gépen levőket pedig sorolja a halottak közé, mivel nincs sok esélyük túlélésre.
Az igazság az, hogy mar ok sem tudjak mit hazudnak. Hazugságot hazugsággal próbálnak leplezni.
ómió
Az efftársak mindig magukból indulnak ki? Vagy csak ráhazudáskor?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.