Kásler Miklós Facebook-videójában arról beszélt, hogy a lakosság fegyelmezetlenségének köszönhető a második hullám ilyen fokú berobbanása – szúrta ki a 444.hu.

Kásler: a lakosság fegyelmezetlenségének köszönhető a második hullám berobbanása

Szerinte a kormány

"mindig a fertőzés adott állapotának megfelelő, rugalmas intézkedéseket hozott, amiknek egyetlen egy kritikus pontja volt, hogy azokat be kellett tartani. Sok esetben sikerült, de sajnálatos módon a fegyelmezetlenség miatt nagyon sok esetben pedig nem."

Kásler, szerinte "elegendő szakember lesz Magyarországon ahhoz, hogy átjussunk a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Persze ennek a feltétele az, hogy a szigorító intézkedéseket betartsuk, és mértéken felül ne terheljük túl az egészségügyi rendszert."

A tanárok, szociális dolgozók héten indított tömeges tesztelése pedig úgy véli, lelki megnyugvást hoz majd.

Jutott idejes sorosozásra is, az emberminiszter azt mondta, nincs tudomása arról, hogy az üzletember elvégezte volna az orvosi egyetemet vagy virológiai szakképesítése lenne, ezért nem is kritizálhatja a vakcinát.

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ne tessen másra mutogatni drága prof. Talán maga és a kormány volt szíves minden figyelmeztetés dacára mással foglalkozni, a szigorúbb intézkedések helyett! Félig nyitott határok, utazgatás, focimeccsek, turizmus, vendéglátás stb. Egészségügy cserben hagyása, csak a szép szónoklatok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál: ma, 14:59
Remélem 60 éves aggastyán korodban elpusztítod magad,nem terheled az egészégügyet.
Ja és egy vidéki nagyváros íntenzív osztálya tele van 30-40 éves covidos aggastyánokkal.
A legközelebbi rokonom munkatársának aki 28 éves aggastyán,tüdejének a negyede odalett a covidtól.
Alíg tud felvánszorogni az első emeletre.Soha nem lesz teljesen egészséges.
Pálinkás Pál
@kulabombaafityiszre: szimplán hazudsz...biztos az általad ide okádottak miatt 76 év feletti a civid halottak átlag életkora...és nem egy ismerősöm dolgozik kórházban...
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál: ma, 16:53
Mivel nem hazudok,nincs is okom rá,ezért részemről befejezettnek tekintem a veled való beszélgetést.
Azt okoskodsz akár a tényekkel szemben is amit akarsz.Vége.
kulabombaafityiszre
@Pálinkás Pál: ma, 16:53
Nekem a lányom,meg a feleségem.Gondolom eléggé közeli ismerőseim.Hülye.
Pálinkás Pál
@kulabombaafityiszre: akkor nagyon jól tudod hogy kamuzol-...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.