A belügyminiszter tájékoztatta a MOK-ot és a parlamenti frakciók vezetőit a velük lefolytatott múlt keddi egyeztetés eredményeiről. A levélben Pintér Sándor összefoglalja, hogy a MOK mely, az egészségügyi szolgálat feltételeinek módosítására vonatkozó javaslatait fogadta be, és melyeket utasította el a kormány.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Nekem már megint egy régi vicc ugrott be

A Párt központi napilapja: „az egyházak cáfolják az orvosi kamarát”

Pontosabban „Sorshúzás az egészségügyben: az egyházak cáfolják az orvosi kamarát
A KERESZTÉNY FELEKEZETEK ÁLLÍTJÁK: NEM KAPTAK MEGHÍVÁST A SZAKMAI FÓRUMRA, AHOL ÍGY NEM IS VEHETTEK RÉSZT” címmel rongyoltak neki a függetlenkedő szakmai szervezetnek. Az ürügy a MOK azt nyilatkozta, hogy javaslatait „ széles körű szakmai munkacsoport dolgozta ki, az egyházak részvételével.”.
Nos, hogy miképp történt persze nem tudom, de azt igen, hogy a címben „az egyházak” szerepel, a szövegben már „a magyarországi keresztény egyházak”-ra kezdett hivatkozni, de kiderült, hogy
„Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója”,
„az MKPK Titkársága”,
„Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke”-ről van szó.
Hogy a keresztény egyházak közül miért ezt a 3-at azt nem tudom, de a miért csak a keresztényre van ötletem: talán ismerik klasszikus viccet:
A rendér észre veszi, hogy egyházi emberek 21-eznek a játszótéren, de ők is őt és gyorsan elrejtik a kártyát. A rendőr megpróbálja megróni őket, de ők kikérik maguknak, hogy zsugáztak volna. Erre közölte, jó de akkor esküdjenek! A katolikus, az evangélikus és a református a vallása szabályai szerinti esküt tett, de a rabbi csak ül és hallgat. Mire a rendőr és te? Magadnál vagy fiam? Láttál te már valakit együl 21-ezni???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.