Erről beszélt a házelnök.

Kövér László az egész EU-t megváltoztatná

Ha úgy tetszik, akkor az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely szombaton jelent meg a lap online felületén.

Az interjúban Kövér László egyebek mellett azt mondta, az Európai Unió egy sok elemből összeálló bonyolult struktúra, és ennek a felépítménynek az intézményeken túli részei – sőt elsődleges meghatározói – a nemzetállamok, így Magyarország is.

"Ezért aztán Brüsszel és az Európai Unió közé mi soha nem tettünk egyenlőségjelet, a kommunikációban sem. Azt mondjuk, az Európai Unió eredeti eszméjéhez, a kiindulási ponthoz szeretnénk visszatérni. Ha úgy tetszik, akkor az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől. Most már itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait" – fogalmazott Kövér László.

Hozzátette, ki lehetne "szögelni", hogy az Európai Unió nem létezik független tagállamok nélkül. Az európai intézmények arra valók, hogy kiszolgálják a független nemzetállamok együttműködését, nem pedig arra, hogy megrendszabályozzák a tagállamok demokratikusan megválasztott kormányzatait.

A házelnök úgy látja, végre egyértelművé kellene tenni, hogy korrupció és illegitim ellenérdekű befolyásolás az is, ha fontos pozíciót betöltő uniós tisztviselők egy világuzsorás fize­tési listáján szerepelnek. Továbbá, hogy nincsen kettős mérce. Pontosabban sokfajta mérce van, éppen azért, mert az Európai Unió független, külön történelmi utat és kulturális fejlődést bejáró nemzetek együttműködési kerete – fogalmazott.

Ezért nagyon nehéz közös, mindenki számára ugyanazt jelentő definíciókat adni, mondjuk, a jogállamiságra, vagy az alkotmányosságra vonatkozóan, mert ahány ház, annyi szokás – fűzte hozzá.

"Mi például nem vagyunk monarchia, nálunk nem a kormány irányítja az ügyészséget, van alkotmánybíróság, nem a pártok delegálják a bírákat, nálunk nincs államegyház. A magyar alaptörvény nem a szentháromságtan rögzítésével indul, mint a görög alkotmány. Ez utóbbi senkit sem zavar, senki nem veszi komolyan. A probléma az, hogy mi Isten nevével kezdjük az alkotmányt és komolyan vesszük" – emelte ki.

Az ellenzéki összefogásról az interjúban azt mondta, ki kell várni, hogy miképpen ér majd véget ez a történet. "Mindenesetre arra készülünk, hogy egy közös lista, egy közös jelölt fog a Fidesz és a KDNP jelöltjeivel szemben állni, függetlenül attól, hogy milyen konfliktusok erjesztik már ezt a moslékkoalí­ciót" – tette hozzá.

Kövér László szerint a hatalomért való "eszelős, őrjítő vágyakozás" végső soron egyszerűen félretesz minden morális gátlást az ellenzék köreiben.

Ennek azok a politikusok és politikai erők is a "foglyaivá váltak, válnak", akik jobb meggyőződésük szerint nem vennének részt ebben a "kényszer szülte bandában" – tette hozzá.

"Csakhogy mára odáig jutottak, hogy miközben tíz éve minden energiájukat – bel- és külföldön egyaránt – a kormány s ezáltal Magyarország pozíciójának aláásására, nemzeti érdekérvényesítési törekvéseinek gáncsolására, sikereinek eltagadására, önbizalmának elsorvasztására fordították, közben maguk elfeledkeztek építkezni. Nem arról beszélek csupán, hogy nincs egy alternatív programjuk, ami vonzóbbnak tűnik a választók szemében, mint a kormánypártoké, hanem arról, hogy szervezeti és intellektuális hátterüket tekintve is a totális leépülésen vannak túl" – fogalmazott.

Hangsúlyozta, az ellenzéki pártok legalább fele ma már nem tudna önállóan elindulni egy választáson. "Vajon kinek nem tűnik fel, hogy az MSZP-nek és a Jobbiknak már arra sincs ereje, hogy legalább megpróbálja cáfolni a vádat, miszerint a vezetőik néhány befutó listás képviselőjelölti helyért cserébe eladták a pártjukat Gyurcsányéknak" – tette fel a kérdést, hozzáfűzve, hogy a "jobb sorsra érdemes" LMP is kerüli annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon az őszödi "böszme zsoldjában" mihez képest is lesz más a politika.

Kitért arra is, mind érzelmileg, mind elviekben teljes mértékben azonosul a kormánypártok képviselőinek azon értékítéletével, hogy Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottság elnöke méltatlanná vált ennek a testületnek a vezetésére.

"Házelnöki minőségemben viszont kénytelen vagyok azt mondani, hogy addig marad a bizottság élén, ameddig az őt delegáló pártok be nem látják ugyanezt, amire, lássuk be, csekély az esély. Pontosan a demokrácia hitelességének, meg az intézményrendszer működőképességének a védelme érdekében nem tartanám elfogadhatónak, hogy olyan precedenst teremtsünk, amely – a szándékkal ellentétesen – tovább gyengítené a parlament tekintélyét, a működéshez szükséges bizalom maradékát és az ezt kifejező néhány utolsó íratlan játékszabály érvényességét" – mondta Kövér László, azzal együtt, hogy ugyan házszabályszerűen megoldható lenne, hogy Korózs Lajost elmozdítsák, mégsem támogatná ezt, sőt ha a kormánykoalíció pártjai ezt indítványoznák, megpróbálná őket lebeszélni erről.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Kovács Tamás

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A hortobágyi híd mellett legelő szürkemarha csorda bármely tagja akadémikus Lacához képest. Ha van a hazai politikában igazi jelképe a leépülésnek, akkor Kövér felel meg legjobban ennek a képnek. A kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhében tökéletes az egyensúly, hiszen a szellemi képesség csökkenéssel egyenes arányban nőtt a gátlástalanság. Odáig jutottunk, hogy ezt az országot három gátlástalan féleszű vezeti a választók 15%-át kitevő birkanép támogatásával.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Nem akar belőle Internacionalisztánt? Ezt a "meglepit"!
csipetke
Milyen jó,hogy ebben az ügyben kb annyit számít kövér,mint a lósz@rban a vitamin. Azt elhiszem,hogy megváltoztatnák az eu-t, onnan egyenesen nyúlnák le a nagylóvét,mindenféle ellenőrzés nélkül. Nagyjából ennyi lenne az átalakítás
rokker33
@Eladott Ország: Ez nem újdonság a számomra,de megoldást soha nem hallottam csak váltsuk le a fideszt Orbán takarodj meg hasonló süket dumát.Figyeld meg a 2022 őt is simán megfogják nyerni 2/3 al ,de még ha veszítenek is amit már most kétlek az összes magas pozícióban fidesz katona fog szolgálni!!Az ellenzék minimum 4 évig nem fog tudni komolyabb döntést hozni, sőt törvény módosításra sem lesz lehetőségük!Az alkotmánybíróság az ÁSz a köztársasági elnök a MNB mind fideszes vezető !At összefogás is csak ideiglenes,majd szépen sorba kilépnek, ha nyernek ha veszítenek ez a koalíció életképtelen és túl nagyok az ellentétek!
rokker33
@Eladott Ország: mivan te faszszopó hogy édes anyádat bazd szájba hát normális hangnemben nem tudsz írni te nyomorult! Nem csodálkozom, hogy Shikari Pegero meg a többiek úgy beszélnek veled, mint a kutyával,mert nem tudsz viselkedni és nem fogadod el más véleményét te nyomorult Lehet normálisan is társalogni de te bebizonyítottad ,hogy erre képtelen vagy! Nyomorult a kurva anyádat bazd meg te csicska szájú buzi gyerek!!!
Nessy
Uraim / Hölgyeim! Nem lehetne mellőzni ezt a népnemzetikeresztényjobboldali stílust? Jó hogy a királyi médiában és elég gyakran a parlamentben ücsörgő hazánk nagyjainál is ez a trendi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.