Háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament.

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn az államfő által visszaküldött előterjesztésről szavazhatnak újra, míg kedden további húsz indítványról döntenek.

Az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik, először megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Szokolay Zoltán korábbi MDF-es képviselőről, majd a napirend előtti felszólalások következnek.

A parlament első döntésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának tagjává választhatja Gottfried Pétert, aki a tisztségről lemondó Báger Gusztáv helyét veheti át a testületben.

A Ház ezt követően ismét szavazhat a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek.

Emellett Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője tiszteletdíjának csökkentéséről határozhatnak.

Az október 19-i parlamenti ülésen Jakab Péter, aki akciója közben nem viselt maszkot, egy zsák krumplit vitt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Akciójáért az Országgyűlés elnöke, Kövér László kéthavi tiszteletdíjának megvonásáról határozott.

Jakab szerint a borsodi időközi választáson azért szavaztak sokan a Fideszre, mert a kormánypárt ingyenkrumplit adott nekik.

Egy jogállamban ezzel nyilván lehetne jogi útra terelni az ügyet, de mi nem élünk jogállamban. Annyit tehetünk, hogy a mentelmi bizottsághoz fellebbezünk, de azért nagy csodavárás nincs ebben a kérdésben

– mondta a döntésről korábban az az Alfahírnek Jakab Péter. Hozzátette:

Nem tehettem mást, mint hogy azzal a krumplival, amit a Fidesz osztogatott Borsodban és az egész országban immár 10 éve, megajándékozzam a “kedves vezetőt”, hogy lássa, milyen az amikor csak ennyire értékelik az embert

A képviselők az első ülésnap további részében két órában tehetnek fel azonnali kérdéseket a kormány tagjaink.

Az Országgyűlés kedden húsz előterjesztésről szavazhat

Egyebek mellett döntés várható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről, a kormány otthonteremtési akciótervéhez kapcsolódó módosításokról, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának új jogállásáról.

A szavazásokat követően kilenc javaslat általános vitáját bonyolítják le, így terítékre kerül például a kormány börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárással összefüggő törvénymódosítási javaslata.

A parlament ülése december 7-én, hétfőn ér véget, amikor a képviselők újra két órában kérdezhetik a kormány tagjait.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Csupa fontos, a járványkezelésével összefüggő rendelkezés, amit természetesen a gombnyomogató 133 bátgor ember azonnal megszavaz!
Ezek közül is a leglényegesebb Jakab Péter tiszteletdíjának csökkentése. Ez a magyar kormány és az ő parlamentje!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Csupa fontos, a járványkezelésével összefüggő rendelkezés, amit természetesen a gombnyomogató 133 bátgor ember azonnal megszavaz!
Ezek közül is a leglényegesebb Jakab Péter tiszteletdíjának csökkentése. Ez a magyar kormány és az ő parlamentje!
Jozefina
Színjáték az egész!!! Cirkusz és kenyér kell a népnek!!! Mondjuk a kenyér egyre kevesebb, lassan csak a cirkusz marad !!!
Nyírfa
Pont arra gondoltam, hogy ezért kár működtetni azt a hatalmas épületet, fizetni ennyi képviselőt.
Elég lenne egy iroda, mondjuk Jakab Péterrel és Hadházyval, aztán vigyék a hátukon ezt a kis országot.
ómió
Krumpliszedéssel majd "kompenzálhatja" a bolsevista nyilas efftárs!
csipetke
@Nessy: 9:15 Miért csodálkozol?Amikor orbán másodszor is megszavaztatta magának a különleges jogrendet,az volt az első dolguk,hogy beiktassák az alaptákolmányba,hogy az "anya nő,az apa férfi".Bár,ha agyonvernek se értem,hogy ez hogyan kapcsolódik a járvány elleni védekezéshez,mint ahogy a választási törvénybe is belepiszkáltak. Egy Atv-s riportban hallottam, "orbán viktor férfi,mészáros vagyona nő".Kiváncsi vagyok,hogy a különleges jogrend álcája alatt még milyen genyóságokat fognak kreálni. A parlamenti bátor 133 pedig meg fogja szavazni,hogy Jakab Péter ha a parlamentben akar dolgozni,fizessen érte X forintot.Ezektől még ez is kitelik.
Nessy
@csipetke: Tényleg más lassan semmin nem csodálkozik az ember! Én úgy hallottam a szöveget: Mészáros Lőrinc férfi, vagyona nő!:-))))
Nem hiszem, sok államban lenne "gránit szilárdságú alapizébe" rögzítve az általános iskolai biológia könyv egy fejezete. Hungarikum. A 133 bátornak olyannyira fogalma nincs arról. hogy mire szavaz, még a lapos földre is igent mondana, ha a frakcióvezető azt mondja.
csipetke
@Nessy: 10:23 Hát a fideszes parlamentiek nagyrésze megélhetési képviselő,és a legtöbbnek gőze sincs arról,hogy mikor mire szavaznak
Nessy
@csipetke: Ezért nem vakok, (felelőtlenek) csak bátrak!
SystemError
Ez mi...milyen alapon? De sokáig fognak itt egyesek ülni a csillagbörtönben
surdilloFUJT
@ómió: a q...va nénikéd!!!Már mondtam a svábhegyi beteg szamárcsődör húzzon a himbilimbijére,te aljas mocskos fidessnyalonc,agymosott idétlen állat!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.