Varga Judit igazságügyi minisztert tüntették ki vasárnap Az értékek megőrzője (Custos Virtutum) nevű, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet által adományozott díjjal, az ünnepségen kiemelték a politikus kiállását a közép-európai értékekért.

Az "értékek megőrzője" idén Varga Judit igazságügyi miniszter

Fotó: Varga Judit / Facebook

A koronavírus-járvány miatt vegyes, részben online formában rendezett ünnepi gálán jelen volt Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, örökségvédelmi, kulturális és sportügyi miniszter.

A köszöntőbeszédben kiemelték: Varga Judit hangja az utóbbi időben meghatározóvá vált a visegrádi csoport problémaköre, elsősorban a jogállamisággal, a szülők és gyermekek jogaival kapcsolatos jogalkotás terén.

Aláhúzták: a nemzeti szuverenitás jegyében folytatott politika híveként, Varga Judit "sosem tévesztette szem elől Lengyelországot és a lengyel-magyar barátságot".

Varga Judit felszólalásában hangsúlyozta: Waclaw Felczak történészprofesszor, második világháborús futár a magyarok számára az a példakép, aki a 20. század viszontagságos történelmének kihívásaira "egyszerre adott bátor, emberséges és példaértékű választ". A lengyel-magyar barátságnak ez a "legendás apostola" egyben közép-európai polgár is volt, aki szembeszállt mind a fasiszta és a kommunista rendszerekkel. "Még halálában is a magyar történelemre emlékezetet minket" – utalt a miniszter arra, hogy a Waclaw Felczak 1993. október 23-án hunyt el, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján.

A politikus kijelentette: hiszi, hogy a díj elismerése mindannak, ami az ezeréves barátság során közös a lengyelekben és a magyarokban, annak, amiben "mindannyian hiszünk, egy szuverén nemzetekre épülő, sokszínű és erős Európában, ahol a társadalom alapja a család, a kereszténység és a konzervatív értékek".

Az online bejelentkező Varga Judit nevében a díjat Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet vette át. A DoRzeczy lengyel konzervatív hetilap védnökségével a Custos Virtutum elismerést a Felczak intézet tanácsa idén második alkalommal ítélte oda, a tavalyi kitüntetett Marek Jedraszewski krakkói érsek volt.

A DoRzeczy hetilapnak adott, vasárnap a kurier.plus/hu honlapon magyar változatban is kiadott interjúban Varga Juditot az uniós költségvetési vitáról is megkérdezték. "Az úgynevezett jogállamisági kérdések feszegetése egy jól felépített politikai fegyver, amely bármikor bármilyen országgal szemben bevethető" – reagált a miniszter. Leszögezte: a média sokszínűségéről, a különböző jogintézmények hatékonyságáról vagy szabadságfokáról "bármikor bárkivel el lehet vitatkozni". Ha azonban ezek a viták "a globális liberális média és az átláthatatlan utakon keresztül finanszírozott, nem kormányzati szervezetek által felnagyítva történnek", akkor egy átlagos médiafogyasztó úgy gondolhatja: "nem a terrorizmus, az illegális migráció vagy a gazdaság talpra állítása a valódi probléma, hanem az, hogy mennyire sokszínű a magyar vagy a lengyel média" – jelentette ki.

A DoRzeczy főszerkesztője, Pawel Lisicki a Felczak-intézet hírportáljának elmondta: Varga Judit azon emberek közé tartozik, akiknek bátorságuk van "nemcsak saját maguk, hanem más államok szuverenitása nevében is szembemenni az árral". Lisicki szerint ennek a bátorságnak jelenleg sok uniós politikus híján van. "Úgy néz ki, mások azt gondolják: ha már akadt két olyan bátor államférfi – utalt Lisicki a lengyel és a magyar miniszterelnök által az uniós költségvetés kapcsán képviselt álláspontra –, ők inkább kivárják, milyen is lesz az eredmény".

MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Ez valóban így van, a varga őrzi az értékeket. A viktorét is. Elég sok a csilliárd.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
El;g elolvasni a lengyel névjegyzéket és már tudja a földi halandó kikkel van dolga.
tudode
Te jó ég!
.
Erre asszociál az a favicc, amikor sorozzák a cigányt, be van kötve a fütyköse. Hát veled mi történt? Kérem alássan meghárápta az a zsasszony. A sorozók vitatkoznak: bevegyük, ne vegyük le, miközben a cigány megszólal, vegyék már be kérem csak meg ne haraptyák!!!
-----------------------------------
.
Ha az iGAZSÁG őre nincs tudatában annak, hogy az egész kompánia közjoilag érvénytelen, akkor nagy Gáz Géza van a fejekben
.
www.youtube.com/results?search_query=az+alapt%C3%B6rv%C3%A9ny+k%C3%B6zjogilag+%C3%A9rv%C3%A9nytelen
----------------------------------
.
Amelynek következtében Magyarország nevű állam jogilag nem létezik
.
www.google.com/search?q=magyarorsz%C3%A1g+nev%C5%B1+%C3%A1llam+jogilag+nem+l%C3%A9tezik&oq=Magyarorsz%C3%A1g+ne&aqs=chrome.1.69i57j69i59j0l6.9405j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
---------------------------------------
.
Mindezek következtében őfélesége nem is miniszterelnök
.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk
--------------------------------
.
Tabu országban minden előfordulhat ezek után, és annak az ellenkezője is!

.
Peller Anikó
Ez valóban így van, a varga őrzi az értékeket. A viktorét is. Elég sok a csilliárd.
namihami
""Hogy ki a zsidó, azt én döntöm el!""
És azt, hogy mi az érték, azt pedig nekem is a Főnök mondja meg!---egy gyöngyszem Varga efftársnőtől.
Béla333
A maffia értékeit őrzi: a lopást, a hazugságot, az aljasságot, a hazaárulást szereti és csinálja is.
Amihez nem ért és nem is tudja, hogy mi is az: erkölcsösség, hazafiasság, becsület, alázat, igazmondás.
Megérdemli a kitüntetést.
surdilloFUJT
@tudode: MÁR AZT IS LETAGADJA AMIBŐL AZ EGYETEMEN "TANULT? "ILLETVE "VIZSGÁZOTT!!"aKKOR HOGY IS VAN?,ENNYIRE FELEDÉKENY,VAGY A NAGY MEGFELELÉSI KÉNYSZERBEN MINDENT ELFELEJT???
Gazella
Lengyel haverjai :D
De csak a kormány!
Maga a nép nem.
lusta
Ez a Lisicki az a Lisicki, aki először is megkérdejelezte, milyen alapon merészelnek az uniós bürokraták, akiket senki sem választott meg, beleszólni abba, hol van és hol nincs jogállam. Ha mégis belepofáznak, akkor ki kell lépni. A mi kis (i)gazságügyi miniszterünk gondolom erről is értekezett, amiről már a nagyközönség nem lett értesítve.
Nessy
Valóban vannak "értékek", melyeket mint (i)gazságügyi miniszter lelkesen megőriz a kiválasztottaknak!
simmering73
Ezek benyaltak egymásnak meleg szarig. Gusztustalan egy társaság.
human
Ja. Elvették az értékeinket és nem is fogják visszaadni.
SystemError
Milyen értékeket lehet bízni egy fideszesre...?:) Még az anyjuk pénztárcájából is kilopnák az utolsó ezrest!
ómió
Nyugi, efftársak! Nem nemzetellenes és sortűzdemokratikus "értékekről" van szó! Azok a tiéitek!
Pálinkás Pál
ez pont olyan mint amikor a gyógyóban egymás vállát veregetik az ápoltak...
Aki Én
Hát, őrzi a megszerzett értékeiket, az biztos.
legott
Jesszusmariska!
Ezt jól be... megkapta!
Varga Judit hegedű és oboa művész, nő. Ezt fontos leszögezni (és rögzíteni az alkotmányellenes alaptörvényben is) !!!

Ez az "ezerévezés" meg már olyan (sikerült ezt is kiüresíteniük), mint az "emótnyócévezés", ami már tíz éve elmúlt.
Aki Én
@ómió: Azért azt nem is csodálom, hogy neked Vargáról egyből az efftársak jutnak eszedbe. Nekem is...
ómió
@Aki Én: Igen, nem véletlen, azokat szokta "osztani"!
Aki Én
@ómió: ...végülis egy komcsi besúgó lányaként érthet hozzá :)
Neked sem véletlen tetszik, ha komcsizik. Ez a lételemed, te beteg bolsi!
ómió
@Aki Én: Már megint visszatért nálad a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája? Kúrahelyed, a vigyorgó se képes kigyógyítani belőle? És Lenin efftársadhoz a mauzóleumba elmentél már? Hátha a "varázsereje" segitene!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.