Nagyszabású kutatással bizonyították, hogy azok a nők, akik esténként lehajtanak egy kupicával, egészségesebbek lesznek idősebb korukban.

Esténként igyon egy pohárkával, tovább él majd!

Fotó: Pixabay

A 14 000 nő bevonásával elkészített tanulmány szerint a visszafogottan italozó nők nagyobb eséllyel érik meg jó egészségben a 70. évüket, mint nagyivó vagy teljesen absztinens társaik. Érdemesebb azonban a heti adagot mind a hét estére elosztani, semmint az egészet hétvégére tartogatni.

Az absztinensekhez viszonyítva az ötvenes éveik közepén járó, napi 15-30 gramm alkoholt fogyasztó hölgyeknek 28 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy elérik a kutatók által „sikeres megöregedés”-nek nevezett állapotot.

Ez azt jelenti, hogy 70 év felett sem szenvednek olyan betegségektől, mint a rák, a szívbetegség vagy a cukorbaj. Kis mennyiségben az alkohol védelmet biztosíthat a szívbetegségek ellen, különösen a menopauzán átesett nők esetében, de nagyon fontos a mértéktartás.

A szakértők nem biztosak abban, hogy egyedül az alkoholnak tudható be ez a néhány áldásos hatás, vagy a szóban forgó asszonyok mást is tesznek egészségük érdekében. A Harvard Közegészségügyi Főiskolai karának kutatói igyekeztek rögzíteni az olyan faktorokat, melyek befolyásolhatták az eredményeket, mint például a dohányzás. Kutatások azt is megállapították, hogy az alkoholnak pozitív hatásai is vannak, csökkenti az inzulinrezisztenciát, a gyulladást, a koleszterinszintet és enyhít sok egyéb káros folyamatot is.

A szakemberek üdvözölték az eredményeket, támogatták a jelenlegi limitált fogyasztásra vonatkozó ajánlásokat. Natasha Stewart a Brit Szív Alapítványtól elmondta: „A túl sok alkohol nem védi a szívet, sőt, inkább károsítja annak izomzatát, agyvérzést és magas vérnyomást okozhat. Aki egyáltalán nem iszik, az inkább ne is kezdje el. Természetesen vannak jobb módszerek is az egészség megőrzésére, például a kiegyensúlyozott táplálkozás, a testmozgás és a dohányzástól való tartózkodás.”

Napidoktor.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
És ha minden esete egy félliter, kristálycukorral feljavítottat nyakal be, akkor a 100 év is biztosított.
namihami
Jaaaa és még annyi, hogy akkor is a vonat fogja elütni.
Csizmás Kond
...a pálinka kismértékben orvosság...nagyobb mennyiségbe gyógyszer...:)
Gazella
:D hát persze csakis mindennap egy kupicával..
Nessy
Most kezdjem el? Már nagyon késő! A 70 évet biztos megélem! vagy már meg is éltem? :-)))))
simmering73
@grincss: Nekik a tesztoszteron miatt két kupica javasolt.
simmering73
Anyám 84 éves, sose ivott. Gyenge vérnyomáscsökkentőn kívül semmi gyógyszert nem szed. Most dicsekedjek vele, hogy jobb állapotban van, mint a 20 évvel fiatalabb fia? Aki kipróbálta valamikor ezt az egy kupicás baromságot.
grincss
@simmering73: Basszus! Én négyet iszom naponta!
Most nagyon hosszú életű leszek, v meg fogok dögleni? :-)
Sámannus
@legott: Ott az egyik szögbe is ült:))
@grincss: Tesó szoktam segíteni a maminak is:)))
Sámannus
@namihami: ...Már amelyik nem áll meg a pályán

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.