Rosszak az adatok.

Csupán két hét alatt heten hunytak el koronavírus-ertőzés miatt a nagykanizsai szociális otthonban – tudta meg az ATV Híradója. Az intézmény fenntartója azt mondta, lassult a továbbfertőzés sebessége.

Két hete, hogy a lakók és a dolgozók között is felütötte a fejét a koronavírus az intézményben. Akkor 18 személy – beleértve négy ott dolgozót – produkált pozitív tesztet. Az elmúlt hetekben azonban olyan súlyos állapotba került több páciens, hogy heten belehaltak a koronavírus-fertőzésbe.

Két hét alatt heten haltak meg koronavírusban a nagykanizsai idősotthonban

„Az új koronavírusból eredően hét halálesetről tudok beszámolni. Tízen továbbra is kórházban vannak, és a napokban kezdődik meg az intézménybe való visszaküldésük azoknak, akiknek olyan az állapota, hogy nem szorulnak kórházi kezelésre” – mondta Schauta Marcell társulási elnök.

Nagykanizsán be kellett zárni egy óvodát, mert majdnem az összes dolgozó koronavírusos lett. Már előtte is volt példa arra, hogy karanténba helyeztek több csoportot, de akkor még csak néhány ott dolgozó fertőződött meg.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(atv.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
biztos sokat jártak éjjel az utcákon..netalán maszk nélkül voltak boltban,igaz? sajnálatos a dolog...de a hülye tiltások erre nem megoldás.
division
@Pálinkás Pál: Bevitték a dolgozók, látogatók. Erre nem gondolsz?
Pálinkás Pál
@division: látogatók nem vihették,mert látogatási tilalom van elég régóta...tehát a dolgozók vitték be...ez tipikus példája a barom intézkedéseknek...csak a szigorú karantén a megoldás egy vírus járványnál...az meg hogy a dolgozók ki-be járnak,az nem az...a maszk, a kijárási tilalom,meg az egyéb baromságok csak a birkahorda megnyugtatására vannak,mert gyakorlati haszna egyiknek sincs!!! én tavasz óta a szigorú karantént mondom, de olyan sosem lesz,mert azzal pillanatok alatt el lehetne tüntetni a járványt, az meg nem érdeke sem a politikusoknak,sem a gyógyszercégeknek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.