Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-vel szerdán.

Itt a Szájer-ügyről figyelmet elterelő bűnügyi hír? Őrizetbe vették az Orbán-kormányzat egyik magas beosztású hivatalnokát

Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség

"hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette"

és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

Mint írta, 2020 nyarán egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton igénybe vehető állami támogatással új mezőgazdasági vállalkozás beindítását tervezte. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójából fakadó kapcsolatainak felhasználásával segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.

A vállalkozó a hivatali befolyás érvényesítésével elnyerni tervezett több száz millió forintos – vissza nem térítendő – támogatás miatt várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. A vezető beosztású hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte – írta a főügyész.

Keresztes Imre tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészség a tényállás teljes körű felderítése és további releváns bizonyítékok beszerzése érdekében kedden összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre közel 60 ember részvételével. Az akció végrehajtásában a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

A járványügyi szabályok maradéktalan betartásával több helyszínen végrehajtott motozások, kutatások és lefoglalások, majd az ezt követő tanúkutatások, tanú- és gyanúsítotti kihallgatások eredményre vezettek – írta a főügyész.

Keresztes Imre közlése szerint az ügyészség mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket, és indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
@Jozefina: recseg-ropog a sziklaszilárdság!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
@Jozefina: recseg-ropog a sziklaszilárdság!!!
Gazella
Hiába az erölködés.. Szájer ügyet nem fogja a nép elfelejteni.
Mellette ez a sunda bunda korrupció is futni fog. Sőt drógbáró kizárása is terítéken fut...
namihami
Szolgálunk és terelünk.
Feláldozzuk a kishalat, hogy a cápa elmenekülhessen. Fél év után majd csendben amnesztiát kap. A pénzt addig is, érdemei elismerése és a hallgatás fejében, ""mészárosozhatja"".
kissé felnőttem
jőnnek tavasszal a gólyák majd kikelepelik a neveket is nyugi itt egyel több vagy kevesebb nem segít rajtunk majd ha az utolsókat gyűjtik be a -z ig
Pokróc
Kasszul vágják maguk alatt a fát ,nekem nagyon teccik vagy is nem teccik , Ahogy jól profin megalázzák sajátmagukat és a Magyar népet odakint ,mivel hiába intézték saját magukat oda akkor is minket képviselnek ,ezt a népet !
Biztos erre kaptak (szereztek maguknak ) felhatalmazást . Hát kétlem. :-((((((((((((((((((((((((
jesz
Ezzel nem lehet elterelni a figyelmet Szájerról...ez egy piti ügy.

Most mindenki nagyhirtelen elkezdett emlékezni, pont úgy, mint a molesztált nők...ha hiteles az emlékezők története, akkor
Szájernek reszeltek...
tudode
A cápácsKÁK tekergettetik a sneciket!
.
Kilóg a pacipimpi lába!
terlasz
Úgy tűnik, hogy nem Orbán strómanjaként, hanem saját hasznára cselekedett. Egy maffiavezér ezt nem tűrheti, és ráadásul fedősztorinak is kapóra jött.
percsi
Kamu a történet, még gondolkodnak azon, hogy kit dobjanak be a mélyvízbe. Gyorsan kellett terelni, ha egyáltalán van akit el lehet terelni egy igen súlyos, emberek életét veszélyeztető esetről.
Szájer mit fog kapni? Egy pékséget 60 napra bezártak, mert a 60 évest kiszolgált a 65 évesek idősávjában. Nincs olyan jogszabály, hogy egy kifliárus személyigazolványt elkérhet.
Megbüntetnek ha 8 óra után kimegyek az utcára, nincs maszk rajtam stb.
Szájer súlyosan megszegte a hatályos előírásokat: 10 főnél többen gyűltek össze egy szobában, nem tartotta be a 2 m-s távolságot, nem volt rajta maszk :)), tehát szándékosan terjesztette a halálos kort.
Kábítószer volt nála, lehet fogyasztó és terjesztő is.
És ezek az emberek korlátoznak, tiltanak bennünket!
ómió
Eszerint efftársilag ilyenkor van "simlisszüret"?! Jó ezt tudni!
kissé felnőttem
a Nagy család??? ajaj jajj jajj mutyizunk igy is ugy is Sas Kabaré éppen erről szólt egyrégi nóta de időt álló amint látható
Sámannus
Tegyétek má ki az alaptörvény asztalára azt a tákolmányt amit a lopós elnökötök írt alá hagy tiszteljük le!
A buzi bárban tartottátok a frakció gyűlést is szaros tökűek.
nezelodo
@percsi: Kétméteres távolság? Egymásba ért a NER társ és elvbarátaik megszentelt .f...a.
kokopelli
@nezelodo: (;-))...valamikor tanultuk,hogy a magát homogénnak tartott egyesületek,pártok stb.-k felbomlása belülről
indul el ! Igazuk volt a történelemtanárainknak !? (;-))
nezelodo
Fiúk, a Nemzeti Vejkó, a dr Flóri, a Simonka a Boldog stb mikor lesz begyűjtve? Vagy ők is a "Ne mi nyerjük a legtöbbet" duzzadó táborába tartoznak?
Eladott Ország
Orbán klán egyik figuráját nem engedte földhöz jutni . Igy ami dosszié volt róla azt elővették.Ritka eset, hogy az "alkotmányos költséget" számon kérik. Nem kizárt, hogy eldugította a csattornát, és nem a szokott módon folyt tovább a sarc.Igaz, hogy Szlovákiában most a helyi Polt Pétert, Pintér Sándort és Csányi Sándort tartóztatták le, meg egy tucat bírót és más főhivatalnokot, de az az ő dolguk.A doktorminielnökúr nagy bölcsességében, és jóságában megengedte, hogy a magasabb cél érdekében (lopni, lopni, még többet lopni - magának) beáldozzák a maffiája egyik jelentéktelen tagját. Nagyon okos a mi doktorminielnökurunk.
Clavigo
@nezelodo: Polt pajtás megvárja,,míg elévülnek a dolgok... Elvégre nem a Főnököt lopták meg...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.