Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből. A volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be – tudta meg a Magyar Nemzet.

Szerdán kilépett a Fideszből Szájer József

- írta meg szerda este a Magyar Nemzet. A lap szerint a lemondott EP-képviselő a párttagságról való lemondását a Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak címzett egymondatos levelében jelentette be.

A Magyar Nemzet megszólaltatta az ügyben Orbán Viktor miniszterelnököt, aki így értékelte Szájer kilépését:

Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.

A 24.hu emlékeztet, Szájer József, az EP Fidesz-frakciójának vezetője vasárnap mondott le mandátumáról, akkor így indokolt:

Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom

Forrás: Magyar Nemzet, 24.hu

Címlapkép: Komka Péter / MTI

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Aszongya ez a Szutyok,,," nem fér bele a közösségünk értékrendjébe "... Kiváncsi lennék
ennek a zsírdisznónak az éppen aktuális " értékrendjére "... ( kaleta még belefért az értékrendbe (?) :):). )
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Józsipapa
kilépett...
és azt gondolják, hogy ezzel megoldódott
minden...
álságos egy banda !!!
a fideSS kdnp - sek szájából nem hangozhat el
- keresztény
- kereszténykonzervatív
- kereszténydemokrácia
- nekünk Magyarország az első
mert nevetségesen hangzik a szájukbôl
ezen szavak emlegetése...
és 10 éve megy ez a propaganda ...
kiegészülve , hogy a család és az emberek az elsők !!!
ERKÖLCSI ALAPJUK NINCS HOZZÁ !!!
" Minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs. "
verőce21
Amúgy a tény, hogy kiderült, segít tisztán látni és kihúzni fejünket a homokból. Hol is tartunk? Mennyi ilyent hordunk magunkban, körülöttünk, közöttünk!?
rokker33
Legalább volt ebbe a buzijóskában annyi gerinc hogy lemondott minden pozíciójáról vagy legalábbis lekellett mondania! Borkai a Pedofil köcsög a lézer jani a helikopteres Rogán meg társa a szíjj jani Kósa lajcsi meg a mama ezek mikor mondanak le és adják vissza a mandátumukat ??Szerintem soha!!
ómió
Lemond, kilép! Na, ez az, amit efftársilag nem tesznek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.