Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke az ATV híradójának azt mondta, nem támogatják Parragh László kezdeményezését az iparűzési adó eltörléséről.

Kósa Lajos szerint két ellenzéki város adóemelésre készült, de a kormány segít rajtuk
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az intézkedéssel kapcsolatban a fidesz alelnöke azt is elárulta, hogy ők segíteni akarnak azoknak a városoknak a lakóin, ahol már készültek az adók emelésére, az iparűzési adót viszont nem törlik el. Valamint elárulta: nem támogatják Parragh László kezdeményezését az iparűzési adó eltörléséről. Kósa szerint több településen már most jelentős adóemelések voltak,

Hódmezővásárhelyen földadót vezettek be, Karácsony Gergely is extra adót akart bevezetni a fővárosban. A kormánypárt szerint ez helytelen, ezt akarják megelőzni

- véli Kósa.

A kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket – közölte kedd este a Pénzügyminisztérium.

(ATV)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Na ha a kormány "segit", meg ,megvéd akkor régen rossz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
Olyan sáros a dumád te szarkosa, hogy adnék egy nagy taslit ...
Most minden retardáltat előkotor a dagadék??!!! Hogy száradna le az a kis ...e... de mindegyiknek! Akkor nen buziskodnának..
Ezek azt hiszik hogy minden semmit mondó dumával az épeszű embert megtudnak etetni?? Ha nem tetszik akkor ajátok vissza az elvett adókat a városoknak, falvaknak!!
Hoztá teszem minden éjfél után 1 perccel törv3nybe iktatjátok az új adófajtákat, ti szég'entelen fajankók!!
Ehhez ti adjátok a neveteket!
kereső
Na ha a kormány "segit", meg ,megvéd akkor régen rossz!
kereső
@Horizont: Ezt mondta Gyurcsány is, amikor azt mondta a hiradó, hogy megtámadta Istent " Édes Istenem..."
Nessy
Kósa, jobban lódítasz, mint Hári János. Többszörösére emelt "szolidarítási adót" szed be a városoktól, elveszi a gépjármű adót, de a feladatok maradnak az inflációval és a majdani kötelező béremeléssel együtt. Majd az így elvett pénzt szétosztja a "baráti" önkormányzatoknak ilyen, olyan soha nem ellenőrzött jogcímeken, meg egyéb agymacskáira Orbánnak! Boldogok a vakhitüek, mert övék Orbán országa.
ómió
"Ellenzéki"? Ott az adóemelési szándék garantált!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.