Pár napja lekerült a lélegeztetőgépről, nemsokára haza is engedhetik a zenész apját.

Sokkal jobban van a koronavírussal fertőzött Kis Grófo, ám a Blikk megtudta, hogy az énekes édesapja is elkapta a vírust, ráadásul ő napokra lélegeztetőgépre is került.

Hála az égnek, már édesapánk is jobban van, szerencsére nem volt semmilyen alapbetegsége, ezért élte túl a vírust, ha nem is könnyen. Pár napja lekerült a lélegeztetőgépről, nemsokára haza is engedhetik. A bátyámnak, bár iszonyatosan meggyötörte a betegség, nem volt szüksége ilyen drasztikus beavatkozásra

– árulta el a Blikknek a szintén mulatószenei szakmában dolgozó Kozák István, Gyémi.

Édesapámmal úton️️

Közzétette: Kis Grófo – 2020. január 30., csütörtök

Előbb édesapánk lett rosszul, mentővel vitték kórházba, nem sokkal később lett beteg a testvérem, aki ugyanabban a kórházban lábadozott, ahol édesapánk

– mondta megkönnyebbülve Gyémi, akinek két negatív tesztje van, ő megúszta a fertőzést.

Noha Kozákék mindannyian külön élnek, csak néhány utcányira laknak egymástól. Az összetartó család most mindent megtesz, készítik elő az otthonaikat a betegek hazatéréséhez.

Édesanyánk már nagyon várja haza apukánkat, három nappal a betegek érkezése előtt az egész házat speciális eljárással fertőtlenítik. Kihívunk egy céget, akik ózonnal megölik az esetleges vírusokat. Mindennap többször imádkoztunk szeretteink és minden beteg gyógyulásáért, és hálát adtunk az Úrnak, az orvosoknak, nővéreknek az áldozatos munkájukért

– tette hozzá Gyémi.

Címlapkép: Facebook/Kis Grófo

(blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.