Orbánnak nehéz dolga lesz az új amerikai kormányzattal. Biden és környezete új ambícióval fog nekilátni a transzatlanti szövetség és a demokrácia erősítésének, s tudja, kivel áll szemben Budapesten.---------Ha valóban megrendezik a demokráciák csúcsértekezletét, nagy kérdés, hogy a magyar kormányfő kap-e majd meghívót. Ha nem, az az új idők félreérthetetlen jele lesz, de ha mégis, akkor sem biztos, hogy lesz oka örülni. A törvényhozási kezdeményezés ugyanakkor elfogadása esetén jelentős pénzügyi alapokat teremthet a civil szervezetek és a szabad sajtó támogatására – miután Trump éveiben elfektették az Obama-kormányzat hasonló kezdeményezéseit, azt is, amely a független vidéki magyar médiát segítette volna a túlélésben.---------------- Donald Trumptól nem volt idegen, hogy az amerikai hegemónia erősítése érdekében az Egyesült Államok szövetségeseit is gyengítse. Ebből a szempontból kapóra jött az Európai Unió egységes fellépését akadályozó magyar külpolitika – amikor a brüsszeli...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Demokráciák csúcsértekezlete...és azt kifogja képviselni ?...mert ha a zusa ahol pénzel veszik az elnökséget akkor az is le van szarva

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.