A hangfelvételt egy 42 éves nő rögzítette telefonjával, és adta át a felvételt a Telexnek.

Emelt hangnemben emlékeztette egy koronavírus-fertőzésben elhunyt beteg hozzátartozóit egy vidéki kórház főorvosa, hogy a kollégái a teljesítőképességük határán dolgoznak. Az indulatos szóváltásra az intézmény kapujában került sor. Az esetről készült felvételt a Telex tette közzé.

…Elnézést, hogy nem tudtak közben telefonálni, ezt megértem. De nem tudok mást mondani, mint hogy mi igyekszünk. Nincs elég ember. A mi dolgozóink is kidőlnek, a mi dolgozóink is megbetegednek. Van, aki a havi munkaidőkeretét már tizedikén letudja, mert annyira sokat dolgoznak…

– mondta az orvos.

A hangot egy 42 éves nő rögzítette telefonjával, és adta át a felvételt a Telexnek. Ő közel három órát várt a kórház előtt arra, hogy átvehesse elhunyt édesanyja személyes holmijait. Azt mondta a lapnak, hogy rajta kívül még 9-10 család állt sorban ugyanezért, köztük volt olyan is, aki már hat órája várakozott. Hozzájuk jött ki egy orvos, akitől kérdezni lehetett, és ekkor szabadultak el az indulatok.

A felvételen az nem hallható, de az orvosban azután pattant el valami, miután az egyik hozzátartozó félreértette, és azzal gyanúsította meg a doktort, hogy az édesapját idő előtt vették le a lélegeztetőgépről.

„Én ekkor kapcsoltam be a felvételt, mert nem hittem el, hogy tényleg ordibálnak, miközben arra várunk, hogy kihozzák a tegnap elhunyt rokonaik kórházi cuccait” – mondta a Telexnek a felvételt készítő nő.

A Telex hangsúlyozza,

Beszédes, hogy egyetlen orvosnak kell kiállnia 9-10 idegileg teljesen kimerült, érzelmileg labilis, gyászoló családtaghoz, és válaszolni az egyébként megválaszolhatatlan kérdésekre.

A felvétel egyébként még néhány nappal azelőtt készült, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos felszólította a kórházakat, engedjék be a rokonokat a haldokló covidos betegekhez.

A lap azt nem közölte, hogy hol készült a felvétel, inkább arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány a végsőkig leterhelte az egészségügyi rendszert és az orvosokat, ám arról, hogy mi folyik a kórházak falai között mégis keveset tudhat a nyilvánosság, mert a sajtót ugyanis nem engedik be az intézményekbe.

A hangfelvételt ITT hallgathatja meg.

Forrás: Telex, 24.hu

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay CCO

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nem ok nélkül tilos bármi féle nyilatkozat, felvétel a kórházakban. A valóság már régen köszönő viszonyban sincs az ájtatos, hurrá optimizmusával, mellébeszélésével a kormánynak és az operett törzsnek!
Nem ok nélkül nem mernek kérdésekre válaszolni, csak ismétlik magukat, mint egy törött gramofón lemez!
kissé felnőttem
Ezért mondhatják,hogy itt ugyan? minden rendben van. . pedig millió kérdőjel kevés orvos ápoló ja most : London ugye messze van?
5- 7 éve mondták hogy fogynak az orvosok az ápolók akkor hol és ki a felelős? lekezelték aki szóvá tette
Málna
Hol volt itt ordibálás? Feszültség volt, ami teljesen érthető ebben a helyzetben.
Nessy
Nem ok nélkül tilos bármi féle nyilatkozat, felvétel a kórházakban. A valóság már régen köszönő viszonyban sincs az ájtatos, hurrá optimizmusával, mellébeszélésével a kormánynak és az operett törzsnek!
Nem ok nélkül nem mernek kérdésekre válaszolni, csak ismétlik magukat, mint egy törött gramofón lemez!
Nessy
@Horizont: Szakadjon az ég a kormányunkra, meg nagy vezérére!
Mindkét fél számára borzalmas ez az állapot! Azoknak sem jobb, akik kiadják a zsákba rakott holmiját az elhunytnak, meg a papírokat.
namihami
És most még, amíg a szakszemélyzet bírja, legalább a betegséghez értők állnak az ágyak mellett. Viktorunk már megtiltotta, hogy az egészségügyi dolgozók felmondjanak. De, ugyebár egy szülőszobás vagy traumatológus nővér nem ért a fertőzéses osztály munkájához. Ha ezek kidőlnek, akkor fogják azokat ""átirányítani"", akiknek sem képzettségük, gyakorlatuk, rutinjuk nincs az azokkal a betegekkel való foglalkozáshoz. És a végén még ők lesznek vegzálva, akik kényszerből, minden hozzáértés nélkül KÖTELESEK ott dolgozni.
Na, ez a fideszes/orbáni/kásleri/stb egészségügy.
Lepényleső
Ebben több az igazság mint az elmúlt tíz év alatt,- kormánypárti sajtótájékoztatón?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.