162,5 millió euróról szóló hitelmegállapodást írt alá pénteken az Európai Beruházási Bank és a Pénzügyminisztérium. A kölcsön kedvezményezettje az Állami Egészségügyi Ellátó Központ – közölte a luxembourgi székhelyű uniós bank pénteken közleményben.

58,5 milliárd forintos hitelt vesz fel Magyarország az Európai Beruházási Banktól
Fotó: Pixabay

A pénzügyi támogatás a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó orvosi felszerelések, egyéni védőeszközök, mobil egységek és sürgősségi konténerkórház beszerzését és felállítását segíti, hogy növelje a fertőzés betegeinek kezelésére szolgáló ágyak számát Magyarországon.

Tereza Czerwinska, az EIB alelnöke elmondta, az uniós beruházási bank célja Európa egészségügyi rendszereinek erősítése a koronavírus-járvány jelentette kihívásokkal szemben.

"Készen állunk, hogy támogassuk a tagállamokat, köztük Magyarországot, hogy a legjobb ellátást tudják biztosítani állampolgáraik számára"

- fogalmazott.

A járvány leküzdésének hosszú távú megoldása érdekében az uniós bank 600 millió eurót (mintegy 216 milliárd forint) fordít az oltásokkal, kezeléssel és diagnosztikával foglalkozó európai vállalatok támogatására – közölte.

A közlemény idézte Varga Mihály pénzügyminisztert, aki azt mondta: nagyra értékeli az EIB-nek a járvány leküzdését célzó, a magyar egészségügyi rendszer és az egészségügyi infrastruktúra képességét fejlesztő támogatását.

Az EIB közleménye szerint

a támogatás segíteni fogja Magyarországot a járvány hatásainak gyorsabb kezelésében, megerősíti a nemzeti egészségügyi rendszert és növeli az ország súlyos vészhelyzetekre reagáló képességét.

Az EIB az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó intézménye, amelynek tulajdonosai az uniós tagállamok. Hosszú lejáratú finanszírozást biztosít pénzügyi szempontból észszerű beruházásokhoz, hozzájárulva ezzel az EU szakpolitikai céljainak megvalósításához.

Az EIB magyarországi tevékenységének kezdete óta a bank által nyújtott magyarországi hitelezési kötelezettségvállalások értéke megközelíti a 21,6 milliárd eurót. Az EIB 2008 és 2018 között 13,2 milliárd euró értékű hitelszerződést írt alá. Az EIB befektetései a magyar gazdaság fontos ágazataira terjednek ki, ideértve a közlekedést, a környezetvédelmet, az energetikai infrastruktúrát, a gyáripart és a szolgáltatási szektort. A bank magyarországi tevékenységének másik fontos eleme a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelezése, helyi pénzügyi intézményeken keresztül. Az EU bankja 2001 óta 5172 magyarországi kkv-t támogatott, amelyek eközben 263 767 munkahelyet tartottak fenn.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
A világszerte irigyelt, dübörgő és stabil gazdaság ismérve, a havi hitelfelvétel.
Lehetőleg csendben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
@Honey97: küldök neked egy vibrátort te hülye kurva oszt egyedül is baszhatsz!!! takarodj a picsába!!!
ómió
2008-ban az efftársaknak már egy bank se adott hitelt! Volt is rohanás az IMF-hez népzsebivel is "ellentételezett" gigakölcsönért!
kereső
@ómió: Amit aztán kuszaszem az MNB trezorjából eltőzsdézett, az aranytartalékkal együtt.
namihami
Micsoda mázli, hogy ezzel is csak csökken az államadósság. Olyan fideszes ilmatek szerint. Tehát a hitel csökkenti (!!!) az adósságot? Mert ezt mondták...
ómió
@kereső: Aki itt (nem "eltőzsdézett", hanem) szétlopott mindent és az aranytartalékot is elherdálta, az a te mocsokbolsi tetübandád volt! Még mielőtt másokra hazudnád! Aztán kopogtatott is az államcsőd 2008. végén, amiért Böszme vezéredék visítva rohantak az államcsőd elől gigakölcsönért az IMF-hez! A népzsebelés feltételével együtt meg is kapták és aztán ezerrel "dübörgött" is a lenyulókurzus! Ahogy bolsi tetveknél szokás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.