Járatsűrítésről egyeztetnek.

Komoly változás jöhet a BKK-s járatoknál – Erről van szó

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) értetlenül áll az előtt, hogy a Fővárosi Kormányhivatal – immáron negyedszer – ismét visszautasította a cég járatsűrítési tervét, ezért személyes egyeztetést kezdeményeznek.

A BKK az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: november 16-tól, hétfőtől a legnagyobb kapacitással járnak járataik, a jelenleginél több jármű már fizikailag sem áll rendelkezésre.

Hozzátették, nem igaz, hogy nem hajtották végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését, és nem adtak át ezzel kapcsolatban dokumentációt a kormányhivatalnak.

Kiemelték, hogy a két lépésben, szeptemberben és novemberben bevezetett járatsűrítésekkel minden "létező és hadra fogható" fővárosi járművet forgalomba állítottak. A rendelkezésre álló maximális járműszám legnagyobb kihasználásával, a jelenlegi helyzetben bevethető összes járművezető foglalkoztatásával a közlekedési cégek elérték a "plafont".

A járatsűrítést a BKK éppen a legnagyobb kihasználtságú gerincvonalakon hajtotta végre: a 3-as és a 4-es metró, az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos, a budai fonódó villamoshálózat, a Rákóczi úti tengelyen közlekedő buszok, valamint a nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló járatok (9-es, 23-as, 31-es, 32-es, 85-ös, 95-ös, 105-ös, 151-es, 159-es busz, illetve a 76-os és a 79M trolibusz) vonalán.

"Ugyan a novemberi járványügyi szigorítások óta városszerte ismét csökken a járatok kihasználtsága, a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a szolgáltatók számára továbbra is az a legfontosabb, hogy biztonságosan lehessen utazni Budapesten" – hangsúlyozták.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Nyuszika, van sapkád? És füstszűrős?"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.