Ezt írta Bayer.

Üzent Bayer Zsolt az őt támadóknak: "Nem fognak tudni meghurcolni"

Bayer ismét megszólalt, a blogján igyekezett megmagyarázni, mi az oka annak, hogy egészen eddig nem szólt senkinek arról, amiről tudomása van:

"Nos, van egy rövid és megkerülős magyarázat erre, több ellenzéki portál már megírta: nincs ilyen kötelezettségem ebben az ügyben, úgyhogy bármennyire is szeretnék, nem fognak tudni ezért meghurcolni. De az igazság ennél bonyolultabb. És azzal kezdődik, hogy mi, itt, ezen a térfélen, ilyen esetben nem nézzük meg a büntető törvénykönyv vonatkozó passzusát, és nem annak alapján hozunk döntéseket. Hanem például a feljelentés fel sem merül. Amikor az általam meg nem nevezett egykorvolt barátom és harcostársam ezekről beszélt nekem, akkor ez számomra olyan volt, mint a gyónás. Hogy még patetikusabb legyek: egy barát vallomása. Ami szent, amivel nem élünk vissza, soha, semmilyen körülmények között. És tovább megyek: errefelé akkor sem élünk vissza egykorvolt barátok gyónásával és vallomásaival, ha a barátságnak vége, és az élet a lehető legtávolabb sodort bennünket egymástól – például a politikai paletta két ellentétes pólusán találtuk egyszer csak magunkat" – írta.

Forrás: Blikk

Kép: Hír TV

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Tehát a baráti beszélgetés elhallgatása fontosabb, mint védtelen kisgyerekek megerőszakolása? Az igen, öregem. Értékrend az megvan. Pedofidesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Borsó
Tehát a baráti beszélgetés elhallgatása fontosabb, mint védtelen kisgyerekek megerőszakolása? Az igen, öregem. Értékrend az megvan. Pedofidesz.
namihami
Téged nem is lehet. Van egy erkölcsi szint, ami alatt már nincs hurcolkodás...se a politikában, se a politikai kommentárokban, se a művelőikben.
Nessy
Bayer elvtárs! Egy használt, mocskos felmosórongyot nem hurcolni, hanem a szemétbe szoktak kidobni.
TollerBela
Na, ez a balfácánnak tartás teteje, nem az, amire az a gazember célzott, a minelnök ! Mert ugye, ez a bayer itt kekeckedik most velünk. Díjazni fogjuk egész életművéért, ne aggódjon ! Olyanért nem fogják feljelenteni, amiért nem lehet, csak ne aggódjon már annyira ! Harcostársat nem árulunk el, csak ha érdekünkben áll, nem igaz ?
gina
Egy ilyen mocskosszájú ronda pasiről igaz minden lepereg, de magába kellne néznie,, volna mit kritizálni,, undoritó egy csúszómászó
Aki Én
A Bayer védi, tehát szereti a pedifilokat. Mindenképpen előrébbvaló neki, mint a becsület, a gyermekek védelme, a törvények és Isten.
Sámannus
Látod te nyomorék milyen piszkos csótány vagy "Amikor az általam meg nem nevezett egykorvolt barátom és harcostársam ezekről beszélt nekem, akkor ez számomra olyan volt, mint a gyónás. Hogy még patetikusabb legyek: egy barát vallomása. Ami szent, amivel nem élünk vissza, soha, semmilyen körülmények között. " Pedofil simogató vagy-e?
jesz
még Bayernak is tátva marad a szája e friss hír hallatán, mely szerint az unijós képviselőnek 40 millió Forint végkielégítés jár ha megszűnik a mandátuma.

Na? Asszem erre még Bayer is hunyorogni kezd..
balos
A "méreg" injekció előtt vagy utána?
Aki Én
Nyílt bűnpártolás, bűncselekmény eltusolása. Es ők a ..magyar hazafiak"...

24.hu/belfold/2020/12/04/bayer-zsolt-reakcio/amp/
Aki Én
Egyszer vége lesz a fidesznek, és az utcára sem mersz majd kilépni, te gyáva féreg.
Istenakinincsen
Ez a nyomorék fidióta mindent meg tud magyarázni...mint az oviban.Nem én voltam,nem is ezt mondtam.
A kisfiú már nem kisfiú...mert ez már húsz éve volt,stb.Hamarosan Einstein relativitáselméletét fogja
elővenni a magyarázkodáshoz.(Mihez/kihez képest kisfiú a fiatalabb???)
Szánalmas féreg ez a segnyaló.
Nyírfa
Azért most sikeresen kibeszélted a barátodat és harcostársadat. Akkora jellem vagy, Bayer!
terlasz
"errefelé akkor sem élünk vissza egykorvolt barátok gyónásával és vallomásaival, ha a barátságnak vége"
Tényleg? Akkor ez most mi volt?
ómió
Pedig az efftársak mindent megtesznek érte...!
csipetke
Egy retkesszájú elmeroggyantat nehéz is lenne meghurcolni.Bár amit kipofázott,(ha egyáltalán igaz) igaz,név nélkül,de az is egy aljadék,tetű dolog volt,mert ha valaki utánajár,rájöhet,hogy ki volt.Ezekszerint orbán is be lehet sz@rva attól,hogyha valamikor már nem lesznek egymás szíve csücskei,a retkespofájú majd róla is kidumál ezt-azt.
Ez ám az igaz barát,aki a haverság múltával kitálal a volt barát dolgairól.Ez a bayer egy igazi jellemtelen seggarc
csipetke
@csipetke: Ja,és ha olyasmiről szerzett tudomást,mint a pedofília,azt nem évek múlva kellett volna elmondani,hanem akkor rögtön a rendőrségre menni.
Lepényleső
Végtére is igen sok háborús bűnös is megúszta,- hátha hasonló lesz sorsa?
Egyébiránt mindenki mást miért ítél el a bíróság ha valamilyen bűnelkövetésről tudomása van,de elhallgatja azt?
nezelodo
Vajon miért ezt az egy barátját nem dobja föl, amikor az egykori komcsi elvbarátait, harcostársait már mind hátba szúrta?
RonaGyuri
ja hogy ő maradt ott ahol együtt voltatok! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.