Ez a Párbeszéd javaslata.

Ellenzéki párt: azonnal rendeljék el az iskolai téli szünetet

A Párbeszéd a koronavírus-járvány megfékezését célzó új intézkedéseket javasol, így például az iskolai és óvodai téli szünet azonnali elrendelését – közölte a párt frakcióvezetője szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Szabó Tímea úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök "bénultan, tétlenül nézi" a koronavírus miatti napi halálesetek számának emelkedését és semmit nem csinál a helyzet javítása érdekében.

A Párbeszéd politikusa szerint további lépésekre van szükség, hogy a "karácsony ne a gyász és a szomorúság időszaka" legyen, ezért egy országgyűlési határozati javaslatban foglalták össze kezdeményezéseiket.

Ebből idézve elsőként említette, hogy a kormánynak azonnali téli szünetet kellene elrendelnie az iskolákban és az óvodákban egészen január elejéig, amikor felül lehetne vizsgálni, hogy a kieső időszakot miként lehet pótolni, akár a tanév nyári meghosszabbításával.

A kabinetnek emellett 100 százalékos táppénzt kell biztosítania a koronavírus miatt munkaképtelenné vált dolgozóknak, az államnak pedig – osztrák mintára – a munkavállalók bérének 90 százalékát meg kell térítenie, hogy senkit ne kelljen elbocsátani – közölte Szabó Tímea.

A Párbeszéd emellett javasolja, hogy az üzletekben tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhasson, a boltok előtti sorban állás elkerülése érdekében pedig az üzletek nyitva tartását 21 óráig, a kijárási tilalom kezdetét pedig 22 óráig tolják ki.

Szabó Tímea emellett kezdeményezte, hogy az állam rendelje el az otthoni munkavégzést, ahol lehet, a szociális dolgozók pedig – az egészségügyhöz hasonlóan – kapjanak egyszeri 500 ezer forintos jutalmat.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ez mind csak szócséplés, pofázás...a járvány megfékezésének egyetlen módja a veszélyben lévők../öregek, betegek/ hermetikus elszigetelése ,addig míg nincs megbízható vakcina...a többi az mind parasztvakítás..és okoskodás, hogy úgy tűnjön,mintha tennének valamit...
tothjani
Ha ellenzéki Párt kérte akkor szó sem lehet róla, de minden iskolai fertőzés, és hozzá köthető haláleset az Ellenzék miatt lesz.
Hiszen a fertőzés 70%-ban családon belül terjed, és a gyerekek tudják átvinni másik családba.
silber13
@Pálinkás Pál: Az a "hermetiikus elszigetelés " Náld mit jelent??? )))netán az idősek nem metnek sehova, oltb sem, nulu levegővétel, patika???
Pálinkás Pál
@silber13: nos...hát bármilyen hihetetlen..ez a karantén...senki sehová...természetesen ellátásukról gondoskodni...a horkolásgátlók árának töredékéből kijött volna...persze akkor nem lehetett volna ilyen könnyen lenyúlni a pénzeket...így viszont futjuk a felesleges köröket...és ebben partner az ellenzék is...nem örülök neki...de előre megmondtam ,semmi értelme a maszkosdinak,meg a többi marhaságnak...csak az emberek csalóka megnyugtatását szolgálja...
Nyírfa
Ezt egészen a téli szünet elrendeléséig fogják követelni, kb. dec. 20-ig.
Mikor értik meg, hogy önállósulni kell, nem engedélyre várni.
ómió
Nyugi, efftársak! Az idegesség biztos az "efftársi entitást" is rongálja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2021. January 20., 06:30
Szerdán beköszönt a felmelegedés
Szórakozás - 2021. January 19., 21:17
Miley Cyrus mostantól csak nőkkel randizik