Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.

Menczer Tamás elmondta, jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég.

Az orosz után már a kínai vakcinát is vizsgálhatjuk, ha meggyőző, abból is vásárol a kormány

Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról – jelezte, hozzátéve, ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges.

A népegészségügyi központ szakemberei a Magyarországra szállítandó ampullák dokumentációját vizsgálják majd – mondta az államtitkár.

"Tehát mindenről a magyar szakemberek döntenek, de haladunk és igyekszünk gyorsítani a folyamatot" – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy továbbra is figyelik az orosz vakcinagyártást is.

Menczer Tamás közölte, a héten a magyar szakemberek a helyszínen figyelhették meg, hogy mi történik Oroszországban, és az ország részese az összes európai uniós projektnek is.

Az utóbbi kapcsán megjegyezte, az uniós projektek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a Pfizer – az EU-s tájékoztatás szerint – első körben nem szállít majd Európába, hanem a vakcinát az Egyesült Államoknak adja.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Kb. leszarom,,,hogy ennek a szarosnyelvű Gyökérnek ,,melyik vakcina a " meggyőzöbb "...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Kínai áru? Akár a Ganz piaci termékek?
Kici, óccó. Eddala? Soddala? Dele vissza, van kedvezmén.
Jozefina
A fidesz-kdnp-eknek jó lesz. Első körben megkapják az oroszt és ha az nem volt elég hatásos megkaphatják a kínait is!!!
kereső
Ennek sem jött még meg a dokumentációja.Akkor miről is pofáznak már előre? Ebból is jön tiz ampulla, mint az oroszból- vizsgáld hülye magyar kutató/tudós/orvos- és ha lehet akkor hozd ki világbajnoknak.( ha nem igy teszel, akkor te ne fogsz többet kutatni Magyarországon). Nem bizom a kkm és toporzék intézte ügyekben. Ebben meg főleg nem- valami nagy-nagy "üzlet" néz ki nekik az egészből- mi meg majd temetjük a halottainkat. Miért is kell "ebben" is győzni orbánnak?
Amit eddig a fürkészek-portyázók intéztek , azok kemény milliárdokban fájt az országnak- kereskedőházak, a trieszti kikötő, a lélegeztető gépek, a kinai vasút és hitele. De most nem csak pénzről van szó, hanem ember életekről.
ómió
Ez se az "efftársi ízlés" szerinti?
human
Azért az durva lenne, ha az orosz és kínai vakcinát pusztán politikai és üzleti érdekből választaná Orbán. Ez azért nem led világítás szintű korrupció lenne. Embereket fognak ezzel beoltani. Remélem érzi Orbán ennek a súlyát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.