Minél inkább közeledünk a befejezéshez, annál derűlátóbb vagyok a hiteles rekonstrukciók lehetőségét illetően – mondta a Budavári Palotanegyedben zajló újjáépítési munkálatokkal kapcsolatban Fodor Gergely kormánybiztos a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjúban.

Felidézte, hogy a palotanegyed helyreállításánál azért a hauszmanni korszakhoz nyúlnak vissza, mert a kiegyezés utáni évtizedek Magyarország történetének egyik legvirágzóbb időszakát jelentették minden értelemben.

"Hauszmann Alajos palotanegyedterve egy koherens építészeti rendszert teremtett, nem beszélve arról, hogy ez volt az utolsó, még ép állapot 1944 előtt" – fejtette ki a kormánybiztos.

A rekonstrukció menetrendjét és határidejét illetően Fodor Gergely elmondta, a kormánybiztosi kinevezése előtt egy 2018-tól 2030-ig tartó ütemtervet mutatott be a kormánynak. A tiszta jogi környezet megteremtése után létrehozták a Várkapitányságot és a több mint harminc beruházást három csoportba rendezték. Az első lépés a zöldterületek rendbetétele volt.

Mi történik a Budavári Palotanegyeddel?

A második feladatcsoport az ideológiai okokból lebontott épületek visszaépítése. Közülük első ütemben az egykori Lovarda, a Stöckl-lépcső és a Főőrség korhűen helyreállított épületei készültek el. A néhai testőrségi laktanyában egy elegáns étterem-kávézó kapott helyet. 2021-ben a Lovarda előterében lévő Csikós udvar átadásával, a Hauszmann-rámpa befejezésével elkészültnek lehet tekinteni ezt a mini városközpontot, amelynek egyik méltán népszerű látványossága a már felújított Mátyás kútja. A következő nagy lépés a főhercegi palota, a Honvéd Főparancsnokság és a Vöröskereszt-székház néhány hónap múlva induló újjáépítése lesz.

A kormánybiztos szerint az épületek korhűségét az szavatolja, hogy csaknem félszáz szakember dolgozik a szükséges dokumentumok felkutatásán. Nemcsak a Hauszmann-iroda teljes iratanyaga áll rendelkezésre, hanem a korabeli szállítólevelek, anyagminták és fényképek sokasága is.

Az elpusztított épületek visszaépítése után jön a harmadik feladat, a Királyi Palota helyreállítása, ami a legnagyobb projekt lesz, hiszen több mint százezer négyzetméternyi történelmi térről van szó.

A Várban lévő intézményeknek, a Nemzeti Galériának, a Budapesti Történeti Múzeumnak és az Országos Széchényi Könyvtárnak, amennyiben költözniük kell, az csak úgy lehetséges, ha lesznek új befogadó épületeik. "A Budavári Palota teljes rekonstrukcióját már csak ezek miatt is legalább tizenkét évig tartó vállalkozásnak gondolom" – fűzte hozzá Fodor Gergely.

A palotaegyüttes esetében a külső megjelenést illetően biztosan az 1905-ös állapotokat állítják helyre.

Az épületbelső helyreállítása bonyolultabb kérdés, hiszen függ a majdani funkcióktól is.

"Abban nincs kétségem, hogy a kiemelkedő történelmi tereket eredeti állapotban fogjuk helyreállítani. Ilyen a már majdnem kész Szent István-terem, amelyet jövő év augusztus 20-án adnak át, valamint idetartozik a Hunyadi-terem, a Habsburg-terem, a trónterem, a bálterem, a büféterem, a fogadóterem, illetve a kápolna a nádori kriptával" – ismertette a kormánybiztos.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
De aztán készen legyen minden a koronázásra!!!...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
De aztán készen legyen minden a koronázásra!!!...
namihami
A kormánybiztos derűlátó?!?! Most képzeld, ha még ő se lenne az. Rögvest nem lehetne kormánybiztos.
Annyi pénzért és annyi munkáért?
karma1
Akarmit is tartalmazzanak ezek a tervek, egy biztos: NEM szolgalnak jo megoldassal, mert ha az eredeti terveknek megfeleloen fogjak rekonstrualni a Varnegyedet, akkor lesz benne jonehany torz- es szornyszulott, amit mar az akkori epiteszek sem tamogattak, mert vagy a kulsejuk nem illeszkedett a tajkepbe, vagy egyszeruen nem feleltek meg mar az akkori igenyeknek sem!
Amikor orban kitalalta , hogy a Karmelitakra mindenkeppen egy nagy erkelyt akar (ami az eredeti tervekben SEM szerepelt!), akkor az addigi foepitesz visszaadta a megbizasat, mert nem akarta megeroszakolni a latvanyt es az esszeru terveket, amiket o nyujtott be meg az atepitesek kezdeten.
tudode
Nem történik egyéb, mint a II. világháború után a romokban heverő várnegyedben még valamiket piszkaTŰRÁZNAK, harci retoriKÁVAL, őfélesége várkapitányával, de amire nem volt példa elfoglalták a fatornyos falu ivadékai a várnegyedet is, csipegetve, un.alkotmányos költséggel, szokásuk szerint a feneketlen hokizsebükbe is
.
Lássuk csak milyen volt a romhalmaz várnegyed
.
----Régi fotókon a Budai vár
www.origo.hu/foto/20150506-regi-fotokon-a-budai-var.html
-----------------------------------
.
Ahogy lejár a dicsőségük sipirc lesz a vége!
Jozefina
Már csak a várba történő utcákat kell lezárni és meg le orbán játszó vára is.
ómió
Még, hogy építeni, felújítani! Az láthatóan "nem efftársi"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.