Válaszolt Soros írására.

Orbán Viktor üzent Soros Györgynek – Ezt írta a miniszterelnök

Az Európai Unió megőrizte egységét és győzött, Soros György pedig vesztett, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék őt Amerikába – írta Orbán Viktor miniszterelnök Európa nem hódolt be című, Soros György írására adott válaszában.

Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a kormányfő úgy fogalmazott: Soros György krokodilkönnyeket hullat, ami ugyan nem adja vissza a spekuláns által kifosztott emberek, családok, vállalkozások millióinak pénzét, de szerény elégtételnek jó.

Úgy látja, "a világ legkorruptabb emberének és hálózatának" jó oka van a csalódottságra, mert Európa nem hódolt be, Soros grandiózus tervét az Európai Tanács ülésén megakasztották.

A reflektorfény a költségvetési pénzekre, a helyreállítási alapra, a ki, mihez és hogyan férhet hozzá kérdésére irányul – írta a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az unió költségvetésének pénzeit eddig is minden tagállamban szigorú és többszörös európai felügyelet alatt tartották.

"A kutya máshol van elhantolva" – fogalmazott, hozzátéve, a brüsszeli ülés valódi tétje az volt, ki fogja irányítani Európát a jövőben: a tagállamok polgárai által megválasztott kormányok és a belőlük álló tanács vagy Sorosnak sikerül felépítenie egy új hatalmi struktúrát. Egy hálózatot – folytatta –, amely a liberális, posztnemzeti és posztkeresztény ideákat terjesztő NGO-kból, az eszméiket szállító és felerősítő, nemzetközi fősodratú bal- és jobboldali médiából, az európai parlamenti képviselők jelentős csoportjából, az Európai Bizottságba bejuttatott "Soros-megbízottakból" és az ezeket összekapcsoló, jogállamiságinak nevezett mechanizmusból áll.

"A terv olyan egyszerű, mint amilyen grandiózus": egy pénzügyi központ, Soros György központja NGO-k, kutatóintézetek, elemző műhelyek és aktivisták ezreit finanszírozza, akik befolyásolják a mainstream média irányvonalát. Összevásárolja és hálózatba szervezi parlamenti képviselők kritikus mennyiségét, az Európai Bizottság kulcspozícióiba juttatja a neki dolgozó embereket, mint Frans Timmermans és Vera Jourová. Végül elfogadtat egy jogszabályt, amely politikai előfeltételeket – gender, migráció, nyitott társadalom, liberális demokrácia – szab ahhoz, hogy a tagállamok hozzáférjenek az EU-s forrásokhoz – fejtette ki Orbán Viktor.

E terv szerint – írta – a nemzeti szuverenitásukhoz, keresztény gyökereikhez és a hagyományos családmodellhez ragaszkodó országokat, mint Lengyelország és Magyarország "erre a jól megfont kötélre kell felakasztani". A vonakodókat pedig, mint a jobb sorsra érdemes közép-európai országok és a renitenskedő skandinávok, ki kell rendelni a nyilvános autodaféra, hogy megérthessék a liberális érvelés lényegét – tette hozzá.

A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Európa kormányai az utolsó pillanatban felébredtek: elolvasták azokat a jogállamsági országjelentéseket, amelyeket "Soros György és Frans Timmermans íratott Jourová asszonnyal", és hirtelen mindenki megértette, hogy az ítélet már a bírósági tárgyalás előtt elkészült, és Magyarország és Lengyelország után mások is sorra kerülnek majd.

Orbán Viktor ezért nyílt ellenszegülésnek tartja az Európai Tanács döntését "Soros György hatalomátvételi kísérletével szemben".

Politikai kérdéseket nem lehet összekötni pénzügyi kérdésekkel, szubjektív kritériumok nem lehetnek pénzügyi döntések alapjai, és "az unió alapszerződésében rögzített jogi eljárásrend nem cselezhető ki Soros-módra" – írta, majd úgy értékelt: az EU megőrizte egységét és győzött, Soros György pedig vesztett, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék Amerikába.

"Nincs magyarázat arra, hogy mi, európaiak miért tűrjük, hogy egy amerikai spekuláns amerikai pénzzel uniós befolyásolási rendszert építsen és vásároljon" – mutatott rá a miniszterelnök, jelezve, hogy amíg az európai vezetők ezt az utolsó lépést nem teszik meg, újra és újra hatalomátvételi kísérletekkel kell szembenézni a jövőben is. Megjegyezte: máris itt van az asztalon Soros György műhelyéből a migrációs és a gender akcióterv.

"Ideje lenne pontot tenni Soros György európai ámokfutásának végére" – zárta írását Orbán Viktor.

Forrás: MTI

Kép: Facebook

81 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Soros a demokráciát támogatja, amitől Orbán fényévnyire távolodott. Így került Soros és a világ nagy része az Orbán rezsim ellenségévé. A töpörödött felcsúti szánalmas emberke nevetséges harca ez. A történelem előbb-utóbb kiköpi az ilyen típusú embert.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
ez már mánia nála.
keresse fel orvosát, gyógyszerészét !
szaboria1
Vajon mit lépne ha netán Soros haza telepedne ugyanis magyar állampolgár is.
kereső
Érdekes. Az európai Unió, meg különösen Brüsszel eddig a soros kottájából játszó, soros ügynökök voltak. Most meg, hogy térdet, gerincet és fejet hajtottak orbán viktor zsenialitása ( hatalom, pénz, és harc) előtt, maradt Soroos, az unió meg nagyszerű! Tudja még ezt valaki követni?
solidedge
Soros a demokráciát támogatja, amitől Orbán fényévnyire távolodott. Így került Soros és a világ nagy része az Orbán rezsim ellenségévé. A töpörödött felcsúti szánalmas emberke nevetséges harca ez. A történelem előbb-utóbb kiköpi az ilyen típusú embert.
kokopelli
@kereső: ...nem! Már azért sem,mert az EU-s polgárok nem is ismerik Soros Györgyöt! Esetleg csak akkor,
ha a magyar ME agymenéseit lefordítják nekik!...de arra meg legyintenek!...az Orbánt is csak azok ismerik
akiknek magyar kapcsolataik vannak ! Újság, TV, Rádó ...Fehlschuss !!!
Qqberci
"Kedves Gyuri Bácsi!
Én nem vagyok ám ilyen gonosz és pitiáner, csak megzakkantam a hatalom ízétől. Kérlek, ne is foglalkozz velem, el fogok tűnni a történelem süllyesztőjében. Köszönöm, hogy harminc éve nem hagytál éhen felfordulni,
Üdvözlettel:
Első és Utolsó Viktor...
kereső
@solidedge: Nem lehetne inkább előbb, mint utóbb? Már tegnapelőtt is késő lett volna.
Giovanni Alba
Attól tartok, ebből nagy szívás lesz. Gyakorlatilag korrupt, megvásárolt csicskáknak nevezte az Európai Parlamenti képviselők egy közelebbről meg nem nevezett, ám jelentős részét, valamint az Európai Bizottság vezetőit. Nem tartom valószínűnek, hogy szó nélkül lenyelik ezt a nyíltszíni, aljas rágalmazást. Ami különösen érdekes, az ő zakkant elméjében a civil szervezetek, a nem állami irányítás alatt lévő szervezetek nemzetellenes, bomlasztó szövetségek, amelyek Soros kottájából játszanak. Amir nincs ráhatása, az csak rossz lehet, mert rajta kívül nincsen igazság és élet. Nagyon beteg, és akik körülötte statisztálnak ehhez, ha tudják és értik és nem tesznek ellene semmit akkor aljas gazemberek, ha nem értik, akkor meg ostoba, tehetetlen fa-jankók és fa-jucik és fa-katik.
colibri
A legújabb uszítás, félelemkeltés, hogy "mások is sorra kerülnek". Azzal nem kalkulál, hogy "mások" nem olyan korrupt, velejéig rohadt, állandóan háborúzó, uszító sz@rok, mint ŐŐ! Másoknak, 25 tagállamnak eszébe nem jutott vétózni, megfelelt a jogállamisági mechanizmus megerősítése és betartása. Aki egyedül kilóg a sorból az GOV.
ómió
Szóval, Gyuri gazdi "munkálkodhat" tovább a full anarcholiburnyákká tételén!
Clavigo
Soros György magyar állampolgár..( is)... Putriccellin röhög lassan az egész EU.. Aki nem röhög a Kullancson,,az csak simán undorodik tőle ..
balos
@ómió: A gazdád már olyan büdős,hogy a seggnyalói szabadjegyet kaptak Warsóba,hogy kielégítsék "étvágyukat"anélkül,hogy elájulnának!
silber13
@ómió: Most is olyan szavakat nyekeregsz, aminek jelentését most sem udod, mer egy baromarcú senki vagy!:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))Jobban teszed ha elinalsz eg ingyenkonyhára egy tányér levesért ebédre!És próbáld a levest nem kiinni a tányérból, hanem hsznád a kanalat, ismered egyáltalán a hasznátát!
lampa laz
Trottyos, ezekből az általad megfogalmazott emberi tettekből leginkább a te munkásságod körvonalazódik ki..."a világ legkorruptabb emberének és hálózatának"... "kutatóintézetek, elemző műhelyek és aktivisták ezreit finanszírozza, akik befolyásolják a mainstream média irányvonalát."..."renitenskedő"... itt nevet változtatok, mert jobban bele illik; Ideje lenne pontot tenni Orbán Viktor európai ámokfutásának végére.
Gazella
@Clavigo: aki nem röhög a putricellon az nagyon narancsos és tapsikol ennek a tetvetles agybeteg dagadék putricellon.
kereső
@lampa laz: "kutatóintézetek, elemző műhelyek és aktivisták ezreit finanszírozza, akik befolyásolják a mainstream média irányvonalát."..."századvég, xx.századi intézet, alapjogokért központ- csakhogy a három legnagyobbat emlitsem...
Gazella
Nem olvastam elezta fördemény olvasmányt. De ez a putribol lett tetves dagadék ostoba egy agybeteg dagadék. Ennek csakis kizárölag a narancs agymosottjai tapsolnak.
Én szívem szerint egyik nagy nevezetű pszichiátriai zárt osztály egyik gumiszobájába záratnám be. /Csillag börtön/ vagyonelkobozással.!! Még a rokonaitól is elkoboznám a felhalmazott vagyont!!!
Aki Én
@ómió: duzzog a hazaáruló gazdád, mert visszacsúszott a második helyre.
kokopelli
@Gazella: ha nem küldte el és csak mondja az sem baj! Távolból telepátiával is el tudja intézni!
Aki egy malaccal is tud konzultálni, kb. "na mi van röfi?", annak nem gond!
simmering73
Anélkül, hogy elolvastam volna ezt a csodálatos irományt én csak annyit tennék hozzá: Ideje lenne pontot tenni Orbán Viktor európai ámokfutásának végére.
Gazella
@kokopelli: röf röf.. itt van a válasz rád.
másik mást se tud ez a fasz mint háborúzni.. Nem gondold, hogy unalmas mindig ugyan azt olvasni???
Yoda69
Cipotalpnyi bor van O1G pifajan amikor ezt irja:
"Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a kormányfő úgy fogalmazott: Soros György krokodilkönnyeket hullat, ami ugyan nem adja vissza a spekuláns által kifosztott emberek, családok, vállalkozások millióinak pénzét, de szerény elégtételnek jó.
Úgy látja, "a világ legkorruptabb emberének és hálózatának" jó oka van a csalódottságra, mert Európa nem hódolt be, Soros grandiózus tervét az Európai Tanács ülésén megakasztották."

Persze tudjuk orban pavatancaban mindig az ellenkezoje igaz. Mint itt is. Orban notte ki magat talan a vilag legkorruptabb embereve, amit fideSS slepp halozata tamogat 133 bator ember kepeben. Tovabba orban az aki kifoszt embereket, es tizezereket rakott utcara, hogy ingatlanjaikat az orban klan megszerezze.
Csizmás Kond
@solidedge: Idéznél ide egyetlen dolgot az Orbán tettei közül ami ellent mond a demokráciának ?...de ha kérhetlek konkrét és bizonyított dolgot ne az itt elhangzott szófosásokat.
solidedge
@Csizmás Kond: Várnod kell, mert a több száz bizonyíték közül ki nem is tudom melyikkel kezdjem.
teuton
@Csizmás Kond: Annyi konkret bizonyitek van a kormany ellen, hogy a Duna eldugulna töle, eleg csak az EU-Birosag elutasito/elmarasztalo iteleteit olvasni! Persze csak az tudja ezt, aki tud olvasni... Itt a legujabb, ami szinten nehany milliardba került: curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2020-12/cp200155hu.pdf
Gyurka80
@solidedge: Soros nem a demokráciát, hanem a pénzét támogatja azért lett multimilliárdos. Nemhiába van sok országból kitiltva, ideje lenne EU-ból is kitiltani, amíg rögeszméivel (migréns betelepítéssel stb) jóvátehetetlen károkat nem okoz itt!
Gyurka80
@fideszes gyökér: Az karigeri töketlenségének sara!
Csizmás Kond
@solidedge: ha van annyi egyet nem tudtál ide írni ???...:)
A.Stone
A migrének betelepítésétől speciel én is fosok. Folyton jönnek, csak jönnek a migrének, már amikor érzem az előszelét a dolognak, akkor anyázom Sorost, azt a fejgörcs támogató vén hülyét, aki az összes migrént ide akarja hozni a 7. kerületbe, pont az én nyakamra. Kurvára azért csinálja, mert a gyógyszergyártókkal is lepaktált, és azokkal suskusolva és összejátszva migrénessé akarja tenni egész Európát.
Csizmás Kond
@fideszes gyökér: ...szerintem te csak a cikkekből idézel és arra is morogsz...mert nem mindegy hogy mit ír a cikk és mit mond ő.
Csizmás Kond
@teuton: Mit ide posztoltál érted is vagy csak megtetszett ?
A.Stone
Karigeriről már nem is beszélve, aki életében nem látott még valódi migrént, a felesége néha állítólag találkozik velük, de Karigeri magában azt gondolja, hogy csak kifogásokat keres a szexmentes estére az asszony, és az az igazság, hogy neki is jól jön havonta 1-2 szabadnap. Kurva sok a meló a városházán, az ingyenes parkolás miatt két hetente fodrászhoz kell járnia, mert hirtelen őszülés állt be homloktájon, amitől papósodik feszt, így oda a fialatos imidzs, ezért direkt támogatja titkon a migréneseket. Szimpatikus neki a gondolat, hogy migrénes legyen az egész város, ne csak ő szopjon már a kanapén, amíg a neje döglődik az ágyban, fején egy vizes borogatással.
Jó, hogy lelepleztük a titkos migrénes-projektet, most már baszhatják az Advil-ultrát a gyógyszerészek meg Soros.
A.Stone
Ami a "fialatos" imidzst illeti, (fiatalos helyett) hát itt a bizonyíték! Tessék! Engem is megszálltak a migrének, itt kopogtatnak az ajtónál, mind be akar jönni. Hátuk mögött ott áll Soros, és gúnyos, kéjes mosollyal egy levél Algopyrint nyalogat.
A.Stone
"Kéthetente" - na ugye hogy ugye.
Vége. Már itt fekszik az ágyamban egy migrén.
Becuccolt. Nem eszik disznóhúst, viszont szereti a jóféle csokoládét. Attól erőre kap és azonmód henteregni kezd.
Mentsen meg tőle Szíjjártó Péter, ő az utolsó reményem! Utasítsa ki végre!
A.Stone
Pláne, hogy rövid i-vel írja a nevét... A migrének tehetnek má' erről is. Szétbarmolnak itt mindent.
Ha nem tesz semmit, elmegyek a külügybe és jegyzékkel tiltakozom!
Csizmás Kond
@fideszes gyökér: ...gyöki...már sokszor elmondtam a név maga az ember...
Csizmás Kond
@fideszes gyökér: ..nalátod ennél alább már a torma sem bírna lemenni.
Csizmás Kond
@fideszes gyökér: ...úgy látszik a gyökereknek a mélység jelenti a magasságot amitől kiakadnak...amúgy...aki gyökér az is marad.
kokopelli
@fideszes gyökér: Az "Orbán család első", és "második része" doku film a neten elég kell,hogy legyen! A sziciliai
maffia elvörösödik szégyenében,mert Timur és csapatának érzik magukat mellettük!
teuton
@kokopelli: Ez igy nem teljesen igaz, Sorost az összeesküveselmeletiesek nyomjak mindenütt, mint mumust, de Orbanrol nagyon is jol tudjak kicsoda, minden europai orszagban ismert a vegvari vitez neve, mint agyament europaellenes diktator, hetente szerepel a neve elrettenteskent teveben, ujsagban, internetes mediakban. Mint 1000 evvel ezelött az imadsag: A magyarok nilaitol ments meg Uram minket... Most meg Orban miatt imadkoznak, NEM ÖERTE! DE! Ha utananezel pl. a holland teveben is szerepelt, Sargentini mellett! Sargentiniröl a hollandok nem tudtak, hogy kicsoda, a nevet sem ismertek, pedig MO-on a mediabol mindeki hallotta, hogy ö a holland közellenseg! Azt hazudta rola a magyar kiralyi media, hogy meg diplomaja sincs (nem is kell ahhoz, hogy valaki az EP tagja legyen!), viszont nagyonis van, törtenelemböl az amszterdami egyetemen szerezte. Hogy pontosan milyen temaban irta a diplomamunkajat, az sem meglepö, a diktaturak elemzeseröl...
teuton
@Csizmás Kond: Szerintem te elolvasni sem tudod az iteletet, nemhogy megerteni. Tanulj meg magyarul, de ne a Putyin-fidesz altal finanszirozva es forditoprogrammal, mert akkor mindent forditva latsz!
nezelodo
Bizonyára sokakat foglalkoztat, akik ismerik ennek a komcsi pártitkár gyereknek a pályáját, miért gyűlöli újabb és újabb teóriákat kiagyalva, az egykori mentorát, eszmei életútjának kikövezőjét és pénzelőjét! Csak nem vették el tőle Oxfordban a szupermarketben az elcsent nyalókáját?
kokopelli
@teuton: mindenhol ismerik? A német TV adásokban egy kivételével ,nem is említették az Orbánt sem és a Sorost !
A ZDF televizió egy hosszabb müsorban elmesélte a dolgot,és azzal elvégezték a dolgot!Aki akarja az megnézheti s
ZDFmediathekben vagy hagyja! Az Orbánról akkor jöttek állandó hírek,amikor még a H.Kohlra ragadt! ...azótase!
Csizmás Kond
@teuton: ...te beszélsz magyarról teuton létedre ?...huba..
teuton
@Csizmás Kond: Te beszelsz emberröl gumicsizmas macsek? Menj egeret fogni!
teuton
@kokopelli: Nem tudom, miket nezel, de nezz be a mediathekaba: NDR, ZDF, MDR, RTL, NTV, Bild.TV, mindenhol szo van a diktatorrol, hetente! A veto es Szajer miatt pedig naponta mindenhol megemlitettek nev szerint! Meg a BBC es a Huffington Post hireibe is mindig bejut! Hol szatiraban, hol politikai hirekben, hol vitamüsorokban, brüsszeli tudositasban, mindenütt! A holland vasarnapi teveshow (a ZDF Heute Show mintajara) is kiröhögtette a minidiktator maffiavezert.
Csizmás Kond
@fideszes gyökér: Az ember az ember, függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszél...aki nem ember az egy gyökér. Aki pedig önként vállalja gyökérségér az egy hülye gyökér.
ómió
@Aki Én: Hazaáruló tetübolsi gazdáid neked vannak, efftársi fajgyökér! Tudod: akiknek a mantráját tolod!
ómió
@silber13: Téged még mindig az értelmezési zavaraid gyötörnek, bolsi fajkretén? Talán kisebb dózisban kéne szedned az efftársi értelmezésgátlódat! Vagy akkor csökkenne az "efftársiasságod"? Hát, hacsak úgy nem...!
Aki Én
@Gyurka80: 15:35 Mi? A 9 éve elhanyagolt híd? Ne legyél már ennyire butuska...
ómió
@balos: Pedig a bűz az olyan tetvesbolsi prolikat jellemzi, mint te vagy! Már ezt is a másikra hazudod, baromarc? Ne strapáld magad!
silber13
@ómió: Bnkó elmebeteg voltál, vagy most is és a jövöben - ha megéred - csak rosszabb lesz az elmeállpotod! -az itteni kaparmányaidon az értelmetlen zagyvaságaidon csak kórusban röhögünk:-))))))))))))))))))))))
tudode
Miről ketyeg az, aki(k) élvezték, két kézzel fogadták el kodis korukban un. civil szervezetként a tiszteletre méltó Soros György "támogatását"!
.
És mi lett a nóta vége?
.
------ Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U
-------------------------------------
.
És a tragikomédia folytatódik, miközben a megélhetési jogászok hallgatnak, és a FideSS alapítók selejtjei műsorpolitiKÁT fabrikálnak, miközben az átlagállampolgárok ahelyett, hogy megköszönnék őfélesége SS "szolgálatát", egymást minősitgetik!
Aki Én
@ómió: Mindig meglepődsz, mikor nyílt bolsi seggnyalásod feltűnik másoknak.
ómió
@silber13: A vigyorgóból "így látod", bolsi fajkretén!? És az összes ápolt röhög? Szedáltasd magad, hátha legalább te megnyugszol!
ómió
@Aki Én: Amikor a saját bolsi seggnyalásotokat rám hazudjátok? Az bolsi tetvességeteket "ábrázolja"!
Aki Én
@ómió: Amikor mindenki ..rád hazudja", abban lehet is valami.
Velem hiába hisztizel, csak igazolsz minden szavaddal, te buta bolsi munkásőr.
Ja, nem, már oda sem kellettél, ahhoz is hülye vagy :(
silber13
@ómió: -megint bizoníottd a já elmebaodat!.-)))))))))))))))))))))
ómió
@silber13: Tükörbe nézve ezt állapítottad meg magadról?-))))))))
ómió
@Aki Én: Csak nem már munkásőr is vagy, tetüfi!? A vigyorgóból is felvettek? Vagy csak onnét jövőket vesznek fel? Akkor efftársi környezetben lehetsz! Na, végre, hogy megvan a második otthonod! De a nyavalyád - a tetves bolsiságod állandó másra hazudása - láthatóan nem csitul! Az ellen már semmi nincs?
kokopelli
@teuton: Amiket ajánlottál ,mind nézni szoktam! Azért ajánlottam már a ZDF-Doku "Die Soros-Verschwörung" hosszú
filmjét! Az összes "profi" megvehető becsületeromboló szemétládát bemutatták,akiket a Netanjau,az Erdogán,az Orbán
ill. a hasonlók jó pénzért megbíztak! Már leírtam az Arthur Finkelsteint ( megdöglött) és Georg Eli Birnbaumot akik a
soroselleni kampányokat levezénylik! Mindezek ellenére kösz az figyelemfelhívásét!Amoóta a H.Kohl feldobta a bakan-
csait azóta nem nagyon van kibe dörgölődznie a Zorbánnak! A bajor CSU sem nagyon hajlandó egy bratyizásba bele-
menni,mivel a lakósság többsége sem katholikus! (;-)) (a mostani ME pl.egy frank nemzetiségű "református" akárki!
Aki Én
@ómió: Olyan van, hogy kussolsz, te elmebeteg bolsi?
Vagy nagy ritkán mondj valami értékelhetőt.
kokopelli
@Aki Én: ...alukál az ápolt!? Ne zavard! (;-))
Aki Én
@kokopelli: ...csak sajnos így délelőttönként beengedik a társalgóba, és azonnal neki esik a számítógépnek.
Valahogy a vizitet lóghatja el. Vagy annyira jelentéktelen, hogy még ott sem tűnik fel senkinek.
Hogy beteg, az egészen biztos. Néha haragszom magamra, hogy piszkálom. Nem venném a szívemre, ha miattam kapna agyvérzést.
kokopelli
Amennyiben a társadalomtudós "Eva Kovacs" ezt el tudná olvasni úgy:
"Kanadából ne ugass,és főleg ne marhaságokat! A Soros Györgynek van bejelentett lakhelye a Long Island-on!
Egy kattintás,de te egyszer már bebekattantál és azóta valami nem stimmel nálad! Mennyit küld neked a Fidesz
havonta? ,vagy mint takarítónő keveset keresel a dühöngőben?
teuton
@kokopelli: Ki kell igazitsalak, a bajorok többsege katolikus. A mostani bajor ME -Söder- frank, de nem reformatus, azokbol elvetve akad csak NO-ban, többnyire a francia, de leginkabb holland vallashaboruk menekültjeinek a leszarmazottai, föleg Berlinben es környeken elnek, A nemetek többsege (Söder is) lutheranus (evangelikus). Persze nem sokaig lesznek nagy tömegek az egyhazaknal, 1 ev alatt 500ezren leptel ki! Te biztosan, de a magyarok 99%-a nem tudja, hogy az vallast az adokartyan tartjak nyilvan, es az allem nem milliardokkal tömi ki a közvagyonbol az egyhazakat, mint MO-on, hanem a munkaltato automatikus levonja a fizetesböl az egyhazi adot es utalja az allamnak, amit aztan elosztanak. Mert ez igy fair, aki valamilyen egyesület tagja, az fizesse maga a tagdijat, ne massal fizettesse ki!
kokopelli
@teuton: ...csak nagyon kérlek,hogy ne oktass ki,mert a családom németországi frank hovatartozású!A három frank
terület Niederbayern-all és Oberpfalz-al is gyéren katolikus! Oberbayern büszkélhetne katholikus többséggel!Mivel én
a nyugdíjam 100°%-át €-ban kapom, úgy elhiheted,hogy az ottani dolgokban kiismerem magam! A családom,nejem
és a a két fiam is német,azaz evangélikus frankok Ansbach környékéről!Ne vedd kioktatásnak de kiismerem magam!
(;-))))))))))))))
teuton
@kokopelli: Hogy Franken Bajororszag egy resze es ott keves a katolikus, az nem jellemzö az egesz tartomanyra, csak meg kell nezni a vallasi statisztikat. (Van ilyen, mert az adolapon nyilvan van tartva a felekezet.) Ne vedd te sem kioktatasnak, az exem, a gyerekeim es unokaim nemetek, en 37 eve lakom NO-ban...
ómió
@Aki Én: Megint arra ébredtél, hogy tetvesbolsi egódat éppen a másikra hazudod, fajgyökér? Ez nálad még a pavlovi, vagy már az efftársi reflex? Én az utóbbira tippelnék!
Aki Én
@ómió: Nem mai, de főleg nem reggeli bejegyzés, te figyelmetlen, ostoba bolsi csicska. Beszélgetnék még veled, de ennél többet nem mondhatok neked.
ómió
@Aki Én: Te ott a vigyorgóban nem reggelre, hanem szedálásszünetre ébredsz, tetüfi! Még ez se tűnt fel efftársiasságodnak? Csak éppen a tetves bolsiságod állandó másrahazudása nem bír kiesni az üres fejedből?
Aki Én
@ómió: Téged ki biztat, bolsi hazudós? Ezt tanultad a munkásőr öltözőben?
ómió
@Aki Én: Már megint a tetves bolsiságod és volt(?) főfoglalkozásod másra hazudása, bolsi fajgörény!? Nem fáradtál még bele?
Aki Én
@ómió: Remélem van annyi eszed, hogy ctrl c-vel kimásold a butaságaidat és nem írod le minden alkalommal ugyan azt...
kokopelli
@solidedge: bizonyíték az a kétrészes film (Az Orbán család 1 és 2 ), amit a net-en meg lehet tekinteni! (;-))
Quasimudo
@solidedge: Soros CIA & FBI műveleti pénzek segítségével az USA-t támogatja, a demokrácia Periklész óta csak ürügy!
ómió
@Aki Én: Ha kreténségekre vadászol, fajgyökér, tiltsd le magadat!
Aki Én
@ómidióta: Tényleg menj már az unalmas picsába, te elmebeteg fasz!!!
ómió
@Aki Én: Ha tükörbe pillantva elmebeteg faszt láttál, ne a másikra hazudd, fajkretén! Vagy úgy az "efftársi"?!
nezelodo
"mert nem mindegy hogy mit ír a cikk és mit mond ő" Írja a @kocsmamacska kolléga. Bizonyára nem olvasta, vagy szövegértési nehézségei vannak, hogy nem fogta fel, hogy Orbán azt mondta: "Ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem azt, hogy mit teszek."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.