Eddig erről szó sem volt. 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a vasárnap esti Hír TV-s Bayer Show-ban beszélt a koronavírus elleni oltásokról, ott mondta el, hogy december végéig két-háromszázezer vakcina érkezhet meg Magyarországra, ebből első körben a védekezésben résztvevőket fogják beoltani – olvasható a hvg.hu cikkében.

Rogán szerint aki nem regisztrál a vakcináért, az később kaphat csak oltást

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2020. november 24-én. 

Fotó, címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Az oltás elindulásához az is kell, hogy tudjuk, ki szeretné magát beoltatni, mert oltás csak önkéntes alapon lehetséges. Ezért van most a regisztráció

- magyarázta a miniszter, aki arra is kitért, hogy politikailag ezt sokan támadják. A hvg.hu szerint vélelmezhetően arra gondolt, hogy sokan nem értik, miért kell regisztrálniuk a védőoltásokért.

(A 444 derítette ki pár napja, hogy aki a kormányzati vakcinainfo.gov.hu-n bekattintja, hogy későbbi kapcsolattartást is szeretne, akkor egy olyan cég lesz az adatkezelő, amely a választási rendszert is üzemelteti, és amelynek vezetői eléggé közel állnak a Fideszhez.)

Rogán Antal a Bayer Show-ban azt fejtegette, hogy az egészségügyi személyzettől könnyű megtudni, hogy be akarják-e oltatni magukat:

Odamegyünk, személyesen, fölajánljuk nekik. Ők is önkéntes alapon vesznek részt az oltásban. De az embereknél csak akkor tudjuk, hogyha ők maguk jelentkeztek

- fogalmazta meg. 

Aki szeretne oltást kapni, jelentkezzen. Attól még nem kötelező. Ha jelentkezik, meg fogják keresni, amikor itt az oltás, beosztják a megfelelő helyre, és legfeljebb akkor úgy dönt, hogy mégsem adatja be magának. De ha nem jelentkezik, akkor nem tudjuk, hogy szeretné megkapni, és mivel önkéntes, értelemszerűen hátrébb kerül a sorban.

- magyarázta a műsorban.

A hvg.hu cikke szerint eleddig a kormány és az operatív törzs kommunikációja is meglehetősen ködös volt abban, hogy miért is szükséges a regisztráció, a nyilatkozatokból eddig az derült ki, hogy ez egyfajta igényfelmérés csak, de sorrendet nem ennek alapján állítanak fel. Azonban arról eddig nem volt szó, hogy aki nem regisztrál, az később kaphat csak védőoltást.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Milyen jó lenne, ha végre eldöntenék miért kell regisztrálni. Eddig arról volt szó, hogy csak igény felmérés. Nem lenne logikus ezt is a háziorvosokon keresztűl bonyolítani? Ők ismerik a delikvenst, ők tudnak dönteni melyik vakcina a megfelelő számukra! Fogalmuk sincs , hogy mit is akarnak, de az nagyon!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
régen a trabantra ,most a vakcinára kell regisztrálni! ezek ugyanazok..
madlaci66
Tehát, ha van pl.1000 adag oltás, és regisztrálnak 2000-en,akkor mindenki a leghamarabb kapja meg az oltását.
Csizmás Kond
" Azonban arról eddig nem volt szó, hogy aki nem regisztrál, az később kaphat csak védőoltást."
Mongyuk ez egy marhanagy elszólás...aki nem regisztrál az nem kap ugyanis aki nem igényel azt nem kötelezik...szóval nem később hanem addig nem amíg nem szól, hogy azért csak kell neki is.
Nessy
Milyen jó lenne, ha végre eldöntenék miért kell regisztrálni. Eddig arról volt szó, hogy csak igény felmérés. Nem lenne logikus ezt is a háziorvosokon keresztűl bonyolítani? Ők ismerik a delikvenst, ők tudnak dönteni melyik vakcina a megfelelő számukra! Fogalmuk sincs , hogy mit is akarnak, de az nagyon!
csak úgy....
@Csizmás Kond: ugye,téged még nem oltottak be sosem?
a fideszen kívül?
lampa laz
Qrvára kell nekik az adatunk, de nem a vakcina miatt.
nezelodo
@Nessy: Dehogy nincs fogalmuk! El akarják hitetni, hogy nagyon meg akarják védeni a nyugger társaimat, de csak az adataik kellenének a Kubatov listához. Pontosan tudják, hogy ez a réteg nagyobbrészt csak a királyi, csúfnevén a "közszolgálati" csatornákat nézik, hallgatják, és kitűnően manipulálhatók a 22-es választáson való részvétel, és a fideszre való szavazás érdekében. A másik tájékozódási lehetőségük a Mediaworks, a megyei Lölö újságok. Ha a manipuláció eredményességét látni akarod olvasd pld itt a fórumon a csizmás utcamacska dolgozatait.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.