A brit hatóságok jeleztek a magyar kollégáknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint külföldön elkövetett csalásból származó 927 ezer eurót utaltak magyar bankszámlaszámra 2020. november 30-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányságot az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül, jogsegély keretében a brit hatóságok keresték meg.

"A több mint 300 millió forintnak megfelelő euro útját követve a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói rövid idő alatt eljutottak a számlát nyitó magyar nőig, a pénz azonban addigra már hongkongi számlákra került. A rendelkezésre álló adatok szerint a nőt egy magyar férfi szervezte be ismerőse, Sz. Ferenc kérésére.

A kifejezetten bűncselekményből származó pénz eltüntetésére nyitott számla az asszony nevén volt, de azt Sz. Ferenc kezelte. A 42 éves budapesti férfit a pénzmosás és közokirat-hamisítás miatt folytatott eljárás keretében a ferencvárosi rendőrök őrizetbe vették. A közvetítő férfit és a számlát nyitó nőt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, ők szabadlábon védekezhetnek. A csalás ügyében a külföldi hatóság folytatja az eljárást"

- olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.