Egy 600 fős mintavétel alapján azt állapította meg a Medián, hogy a Szájer-botrány kirobbanását követően néhány nappal már két százalékponttal többen voksoltak volna az ellenzék közös listájára, mint a Fideszre.

Felmérés: sokan elpártoltak a Fidesztől
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A hvg.hu által részletezettt kutatás szerint 

az ellenzék 2 százalékos erősödése mellett figyelemreméltő a Fidesz 6 százalékos gyengülése. Ezzel együtt 17-ről 24 százalékra nőtt a bizonytalanok aránya.

Megerősödött a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Kovács Gergelyék most először érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. A párt szavazóinak viszont csak kisebb része voksolna a közös listára.

A kormány járványkezeléssel kapcsolatos teljesítményét is értékelhették a válaszadók, ebből az derült ki, hogy

a kormánypárti szavazók csaknem a négyötöde, az ellenzékieknek viszont alig egytizede elégedett azzal, amit a kormány ezen a téren tett és tesz.

Nemrégiben a Publicus Intézet is azt mérte, hogy ha most vasárnap lenne a választás, akkor az ellenzék megverhetné a Fidesz-KDNP-t, de csak akkor, ha közös listán indulna. Hasonló eredményre jutott  a Závecz Research is.

(hvg.hu)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
De még nem elegen!!! Mindenki hozzon el magával egy embert!!!:)
NKF
Persze,hiszen mindenkinek tele van a töke lőrinckével b józsikával levzsgázott tomikával,
sorolhatnám.Csak az a baj,hogy az un.ellenzék nokedli.Úgy összefognak,röhej!
A nagy összefogásból,nagy összefosás lesz mint utoljára!
ómió
Az tuti! Tömegesen követelnek már népzsebit és gázáremelést is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.