A bíróság nem tartotta indokoltnak a vesztegetéssel vádolt műtrágyakirály előzetes letartóztatását.

Nem tartóztatták le a vesztegetéssel meggyanúsított magyar milliárdost

Szabadon távozhatott Bige László a csütörtökön késő délutánba nyúló tárgyalásról, a bíróság ugyanis nem adott helyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség indítványának, hogy helyezzék előzetes letartoztatásba az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót – írja a 24.hu

Bige Lászlót kedden vették őrizetbe, és az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét.

A bűncselekmény büntetési tétele öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés, és mivel az ügyészség úgy véli, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, kérte a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság a kérdést másképp ítélte meg, nem tart a szökés, elrejtőzés veszélyétől, az eljárás meghiúsítására viszont lát okot, ezért találta indokoltnak a bűnügyi felügyeletet. Ez praktikusan azt jelenti, hogy Bige László hazatérhet több hektáros birtokára, és ott várhatja ki ügyében a döntést. Mindkét fél fellebbezett ugyanis, az ügyészség ragaszkodik az előzeteshez, Bigéék pedig a házi őrizetet is túlzásnak találják, Zamecsnik Péter ügyvéd kérdésünkre elmondta, a kérdésben a bíróság belátható időn belül dönt.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Bodnár Boglárka

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
Szabadlábon szabadabban gondolkozhat, mikor és hogyan is adja át a vagyont.
kereső
@sgl: Állitólag 2 milliárdos kárt okozott a cégének, mert leértékelve adta a "selejtezett???" műtrágyát, holott atz áru álltólag jó volt. (olvasg el , hogy ezzel kapcsolatban mit irtam a beharangozó poszt alá). A 800 milla az "vesztegetési pénz"- amire gondolom nagyon nagy szüksége volt az ország 5. leggazdagabb emberének. És akkor még ott a kérdés is!- mivel ő a tulaj, a cégvezető saját magát vesztegette meg? Vagy hogy?
kereső
@sgl: Itt szó sem lehet adócsalásról, hiszen ebben az esetben csakis és kizárólag az ÁFA Tv. rendelkezéseit kell betartani (különben az összes kereskedelmi céget lehetne büntetni az adott árengedményért!!!), azt meg nem emlitik, hogy csak egyeseknek volt-e olcsóbban a műtrágya, vagy mindenkinek azonos feltételekkel- mert akkor ez is kilőve. árengedményt meg miért ne adhatna?Csakhogy az ügyészség "selejtezést" ir, ami meg azt jelenti, hogy hibás a termék és felhasználása kért okoz- ekkor meg kell semmisiteni. Tehát selejtezés nem lehetett-csak leértékelés. Gondolj bele, van egy régi gépkocsi- amit kiselejtezel, azt már nem adathatod el gépkocsiként- csak egyes még használható alkatrészeit alkatrészként, vagy ócsakvasként. A selejtezés ezt jelenti. Valami bűzlik Dániában!
kissé felnőttem
maradjunk annyiba itt már amit kérdeznének azt is ovatosan kell fogadni amit mondanak "Ne azt nézzék mit mondok hanem amit cselekszek". Ezek után a tagadás? az állítás a válaszok a makogó 27- féle mese ugyanarról? köszönő iszony lehet nem viszony

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.