Több ellenzéki párt közleményben bírálta a koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről szóló rendelkezéseket, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentett be a családok és a vállalkozások érdekében.

A Demokratikus Koalíció nevében a párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "a járvány és a válság féken tartásában hónapok óta bukdácsoló kormányfőtől ma arra futotta, hogy jó mélyen belenyúlt az önkormányzatok zsebébe, elengedve az önkormányzati bevételt jelentő iparűzési adó felét".

Az ellenzék teljesen kiakadt Orbán Viktor bejelentésén, mutatjuk, mi a problémájuk

A DK azt követeli, hogy "a miniszterelnök ne az önkormányzatok zsebében turkáljon, hanem engedje el a társasági adót, nyújtson közvetlen állami támogatást a bajba került vállalkozásoknak, és fizessen rendkívüli állami támogatást a kormány elégtelen munkahelyvédelme miatt elbocsájtott embereknek! Tudjuk, hogy Orbán Viktor kiválóan tud mindig mások zsebében kotorászni, de az egy másik "szakma", mint miniszterelnöknek lenni" – olvasható a Barkóczi Balázs által jegyzett közleményben.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a párt sajtóosztálya által elküldött Facebook-bejegyzésben úgy reagált, az úgynevezett mentőcsomagban szó nincs a munka nélkül maradtak megsegítéséről, az álláskeresési járadék emeléséről, a munkavállalókat sújtó adók csökkentéséről, és a bérek 80 százalékos átvállalása is elmarad. Megfogalmazása szerint "szépségtapasznak is kevés", hogy néhány szektorban két hónapra átvállalja a kormány a bérköltségek kétharmadát.

"Viszont a családok kapnak kedvezményes hitelt lakásfelújításhoz. Hitelt! Akkor, amikor az ember azt se tudja, mit hoz a holnap, lesz-e munka, lesz-e kenyér az asztalon. A legtöbb család ilyenkor nem lakásfelújításban gondolkodik, meg hitelben, hanem túlélésben. Az álkeresztény kormány mentőcsomagja valójában ennyi: segíts magadon, Isten is megsegít" – írta a Jobbik elnöke.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, "a Fidesz-rezsim továbbra sem segít a megélhetési gondokkal küzdő embereken", "a luxusban élő miniszterelnök nem látja az emberek valódi, mindennapos gondjait".

A szocialista politikus szerint a napi megélhetést az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése segíthetné, vagy az álláskeresési támogatás emelése.

"Mondhatta volna azt is, hogy megduplázzák a családi pótlékot, vagy egyszerűen csak olyan olcsón adják az energiát, amennyibe az valójában kerül. Szólhatott volna akár arról is, hogy végre abbahagyják a 100 százalékos táppénz körüli szerencsétlenkedést, vagy éppen nem vezetik be a kata szerint adózó vállalkozásokat érintő megszorításokat"

- sorolta az ellenzéki politikus, aki szerint Orbán Viktor és kormánya az iparűzési adó megfelezésével "tovább vérezteti" az önkormányzatokat.

A Párbeszéd az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy "az Orbán-rezsimet két dolog érdekli csupán, önmaga és a bosszú". A párt szerint "a három csapásból (koronavírus-járvány, válság, kormányzati intézkedések) az Orbán által mért ütések lassan a legsúlyosabbak a magyar emberekre nézve; az önkormányzatokat ugyanis még abban is megakadályozza, hogy segítsenek – helyette is – a járvány áldozatain".

A kommünikében idézték a párt társelnökét, Karácsony Gergely főpolgármestert, aki úgy fogalmazott: "Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését. Az iparűzési adó harminc évig volt az önkormányzatok által végzett közszolgáltatások legfontosabb alapja. A megfelezése nem kezeli, hanem mélyíti a válságot".

(MTI)

(Fotó: Orbán Viktor/Facebook)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Drága miniszterelnökünk! Aztán ebben a fene nagy védelemben hallott e arról, hogy a kórházak milliárdos adóssággal küzdenek, miközben maga naponta elmondja, hogy minden a legnagyobb rendben az egészségügyben, oktatásban! Persze 100% táppénz nincs, mert biztos nem a covid osztályon, munka közben fertőződött meg az orvos, nővér, hanem házibuliban!! Igaz, csinált egy vízfejet a kórházak fölé, és új vezetőket neveztek ki! "Új műsorhoz, új férfi kell"??? Lényeg, hogy az önkormányzatokat padlóra küldje, de a lojális talpnyalók kapnak majd milliárdos "támogatást" mondva csinált beruházásokra! Magának a gazdaság a turizmus, vendéglátás, szállodaipar, Mészáros és tsai, egyházak. A többi??? Oldja meg! Munkanélküliek? Keressenek munkát ott, ahol nincs! Boldog karácsonyt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zsupumi
Ebbe az alacsony kövér TSZ elnökbe soha nem látott gyűlölet lakozik. A gonoszság rávan írva a képére. Még hogy keresztény ! Érdekli is őt, hogy a munkáját elvesztett ember vagy a nyugdíjas miből fizeti be a rezsit. Tavaly október óta csak azon agyal, hogy hogyan csinálja ki az ellenzéki önkormányzatokat. De ha a nép engedi 2022-ig ezt is fogja csinálni.
kissé felnőttem
saját sirját ássa ezt nem merte megmondani neki senki? a népet nyomoritja ja akkor majd a nép lép aztán ami elmarad a " még kér a Nép most adjatok neki " itt már késő
Qqberci
Most már tényleg jöhet a Tiborcz-adó...
karma1
@kereső: 09.13-ra: Minden szavaddal egyetertek - de sajnos egyenlore nincs jobb, mint a Parlamentben nekimenni ennek a muszaj-kabatkas apoltnak!
Ami nem tetszik (de az nagyon nem tetszik!) Ha mar egyszer letrejott ez az ellenzeki osszefogas, akkor miert is uzengetnek az ellenzeki partok kulon-kulon a puhosnak? Nem tudnak mar ezt is egy KOZOS nyilatkozatban a pofajaba vagni? Nagyon egyszeru lenne pedig!
Olvasd el ennek az elmebeteg omionak a hsz-et: 10 ev Gyurcsany-nelkuliseg utan az elso gondolat, amire az az egybites agya megmozdul, az a "Boszmeseg"...
Most mar eleg hatarozottan allitom, hogy SENKI MAS nem lehet orban kihivoja, csak Gyurcsany! Mert lathatolag mar nemcsak a puhos retteg tole ejjel-nappal, hiszen minden megnyilvanulasaval megprobal meg mindig fogast talalni Fleton, hanem ugy latszik, a dilije ragados, es most mar a kis kitartottjai is Gyurcsanyt szajkoznak mindenfele!
legott
Surányi: eltűnt 2 ezer milliárd forint, miközben sok százezer család jövedelem nélkül van

"Ma tehát sok százezer család jövedelem nélkül maradt, ezek az emberek nem kaptak érdemi segítséget a kormánytól. Támogatáshoz csak azok a közepes- és nagyvállalatok jutottak, akiknek valójában nem is lett volna rá szüksége. „Pénzt azoknak kellett volna adni, akik elveszítették a munkájukat” – hogy fenntartsák a családot, vagy új munkahelyeket keressenek."

hirklikk.hu/kozelet/suranyi-eltunt-2-ezer-milliard-forint-mikozben-sok-szazezer-csalad-jovedelem-nelkul-van/374729/

Az Orbán-kormány politikai éretlensége

"Politikai éretlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint a kompromisszumokra való képtelenségén túl az Európai Uniótól érkező pénzekkel való felelőtlen gazdálkodás. Szakasztott úgy viselkedik, mint egy lottó ötös megszédült nyertese: az összeget szétosztotta, szétosztja a rokonai, barátai közt, majd a maradékot elherdálja mutatós, rövid távú dolgokra - az államkassza pedig nemhogy nem gazdagszik, de a hiány nagyobb, mint a „nyeremény” előtt...

Orbán Viktorból egyszerre hiányzik a paraszti és a polgári józanság, olyan mint egy ideszakadt „báró csekonics”, aki úri szeszélyében simán kidob az ablakon ezermilliárdokat, de ugyanakkor sajnálja a „borravalót” a legszegényebbektől. Akinek ennyire nincs erkölcsi önkontrollja az éretlen a kormányzásra."

magyar-gyaur.blog.hu/2020/12/29/az_orban-kormany_politikai_eretlensege
gina
Lógna végre bitófán ez az elmebeteg zsiros disznó..minden megmozdulása hazaárulás a nép ellen, ezt még a pokol is kihányja...undoritó féreg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.