Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén biztossá vált, hogy az ellenzék közös listán indul majd a 2022-es országgyűlési választásokon – áll a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt közös december 20-i közleményében.

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, közölte az összes ellenzéki párt együtt. Egészen pontosan az alábbi pártok:

Demokratikus Koalíció

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Lehet Más a Politika

Magyar Szocialista Párt

Momentum Mozgalom

Párbeszéd Magyarországért Párt

A döntés értelmében mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával indulnak majd. Céljuk, hogy megadják a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki:

szabadságot és jólétet.

Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják:

szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a közös listát állító pártok vállalják, csak olyan személyeket indítanak jelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel.

A közös listába tömörülő ellenzék célja, hogy megteremtsék a jólétet és a társadalmi békét, megtisztítsák a közéletet, helyreállítják a jogállamiságot, és a múlttal való szembenézés keretén belül nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat is.

A közös közleményt egyszerre küldték ki az összefogásban résztvevő pártok, és a közösségi média felületeiken is egyszerre posztolták a hírt.

Forrás: telex.hu, 24.hu

Címlapkép: MTI / Koszticsák Szilárd

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Hol a hetedik??? 7-en voltak még tavasszal mint a gonoszok! Jaaaaaaaaa, a Jobbik már nem kell?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
FLETÓ
@karma1: ... és szlovákul kommunikáltak a fegyveresek!
karma1
@FLETÓ: Ez komoly? En mar akkor nem voltam otthon,... Semmi kozelebbit nem tudok, csak az irasos dokumentumokat lattam, olvastam.
FLETÓ
@karma1: Ja, azért vagy száműzetésben???
karma1
@FLETÓ: Nem tudtam rohogos smileyt kuldeni, pedig szivem szerint azt tettem volna ide!...:o)))))
Nem uzettem el otthonrol senki altal, - bar az elso orban kormany alatt gyuttem el... Nem politikai okokbol, hanem a sajat akaratom es elhatarozasom szerint. Ja, es egyaltalan nem terveztem "for good", csak max. 2-3 ev kulfoldi munkat...:) De nem bantam meg egyaltalan, SOT!...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.