A gyalogosok épphogy megúszták a veszélyes manővert.

Két felelőtlen sofőr manőverét is videóra vette egy másik autóban lévő kamera: mindkét eset tragédiával is végződhetett volna.

Csak a szerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg annál a soroksári gyalogos-átkelőhelynél, ahol – a pirost lámpát figyelmen kívül hagyva – fékezés nélkül száguldott el egy autó a gyalogosok között.

Címlapkép: YouTube/Bp-i Autósok Közössége

(blikk.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Én egy magát rutinos vezetőnek tartó ember mellett ültem csakhogy kihangosítón telefonált. Szintén balra kanyarodtunk mikor majdnem elütött egy gyalogost a zebrán. Szóval a kihangosító jobb, mint a kézi telefon, de még mindig növeli a kockázatot, mert akár csak egy pillanatra a beszélgetésre figyel az ember és nem a környezetére már meg van a baj.
namihami
Érthetetlen (számomra legalább is), hogy ezeket a rendszámokat miért kell ilyen tisztán kockázatos manővereknél kiraszterozni. Miéft van neki több személyiségi joga, mint nekünk az élethez/egészséghez. Ismerje meg a többi autós, hogy ő is itt ""közlekedik"" közöttünk. Aki a piroson, álló áutó mellett, így dönget át, annak ez nem az első ilyen afférja.
kissé felnőttem
a szőkkellő védekezését dijazom , mert fiatal és figyelt is + a hetedik érzéke is segítette. A vezető ? neki mákja volt mert a kanyarodási tempója és az ajtó és a szélvédőt tartó merevités takarásából nem látta,, láthatta volna ha a törzsét előre nyújtva a holt terét kezelte volna de 100-20 % ezt nem tudja hogy létező jelenség
igy nem is teszi.Létezik a holt ( nem látható ) tér ami egy kerékpárost vagy egy személykocsit is takarhat távolságtól függően

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.