Vásárlók tömege zúdult az üzletekbe az elmúlt napokban, így a járvány és a válság ellenére arra is van esély, hogy az ünnepek előtti költekezés eléri a tavalyi szintet – írta a szerdai Magyar Nemzet.

Megrohamozták az üzleteket a vásárlók az elmúlt három napban, miután a kormányfő bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást. Egyébként is úgy érzékelik a kereskedők országszerte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az ünnep előtti utolsó napokban érkeznek a legtöbben a friss alapanyagokért, élelmiszerekért – jelezték a lapnak iparági szereplők.

Az aranyhétvége is erős volt, de hétfőn, kedden igazi rohamot tapasztaltak a legnagyobb üzletekben, főleg a bevásárlóközpontokban és az áruházláncoknál, ahol látványosan meglódult a forgalom, így volt ez a korábbi években is közvetlenül szenteste előtt. A 24-i könnyítés hatása is megfigyelhető: ösztönzi a költekezést, mivel szenteste több idő marad az ünneplésre, többet eszünk, többet ajándékozunk. Tömegesen fogynak az élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek, és ugyan még nem lehet összesíteni, de esélyes, hogy az ünnepek előtti kiadások elérhetik a tavalyi szintet

– közölte a Magyar Nemzettel Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára összegezte: az idei karácsony előtti bevásárlási szezonban bár visszafogottabb volt az ajándékvásárlás, összességében mégis lendületben volt a kereskedelem, az aranyvasárnapot követően az utolsó héten pedig a tavalyi karácsonyi látogatottságot érzékelik a boltokban.

Vámos György felhívta a figyelmet:

23-án este 19 óráig működnek a kereskedelmi egységek, míg 24-én a jogszabály szerint legkésőbb délután kettőkor bezárnak a boltok, és legközelebb 27-én fogadnak újra vásárlókat.

Forrás: Magyar Nemzet

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
,..."Megrohamozták az üzleteket a vásárlók az elmúlt három napban, "...

A pénügyminiszter boldogan jelent: - Főnök ! dől a pénz, lehet még pár milliárdot valahová ajándékozni...
simmering73
Miért vadultak be ettől? Nem mehetünk a nagyihoz, nem veszünk neki ajándékot? Vagy mi a rosseb.
gina
Egy elmebeteg bejelentései, hagy hulljon a nép... a sok idióta meg követi,, de majd sokan a temetőbe igyekeznek...
balos
A "debil kocsis" a lovak közé dobta a gyeplőt!
verőce21
"szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást." - Tegye fel a kezét, aki az utcán, este 9-kor, tizenkettedmagával szokta ünnepelni a szentestét...
ómió
Komolyabb "okot" nem volt mit hazudni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.