Karikó Katalin biokémikus, a BioNTech cég alelnöke kapta először a Közmédia Év Embere Díjat – tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya szerdán az MTI-t.

Kitüntette a közmédia Karikó Katalin biokémikust
Fotó: Wikipédia

A közlemény felidézi, hogy hagyományteremtő céllal alapított díjat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA: a Közmédia Év Embere Díjat minden év végén olyan embernek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre, nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire.

Ezt az évet meghatározta a koronavírus-járvány, így az elismeréssel Karikó Katalin biokémikust díjazták, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a Covid-19 elleni oltások egyikét – tartalmazza a közlemény.

Karikó Katalin szolnoki születésű kutatóbiológus, biokémikus a Szegedi Tudományegyetem biológia szakos hallgatója volt, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban folytatta PhD-képzését, 1983-ban avatták doktorrá. Az MTA ösztöndíjasaként került a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba. Ezt követően az Egyesült Államokban folytatta pályáját biokémikus kutatóként. Jelenleg a BioNTech cég alelnöke, amely részt vett a koronavírus elleni oltás kifejlesztésében.

"2020-ban nemcsak a mi életünket határozta meg a járványhelyzet, hanem az egész világét. Korlátok közé kellett szorítani mindennapjainkat, hogy a vírus további terjedését megakadályozzuk, mindeközben folyamatosan emberfeletti teljesítményt nyújtottak a kórházakban dolgozó nővérek és orvosok. Nyáron röppentek fel az első hírek arról, hogy látszik a fény az alagút végén, ugyanis hamarosan lesz vakcina. Ebben nagy szerepe volt egy magyar kutatónak, Karikó Katalinnak. A magyar biokémikus munkássága nagyon nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberiség túljusson a koronavírus-járványon. Nem is lehetne méltóbb helyen a Közmédia Év Embere Díja 2020-ban, mint Karikó Katalinnál, aki felfedezésével, munkájával mindannyiunk számára visszaadta a reményt" – méltatta a kitüntetettet Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a "közmédia feladata elsősorban olyan értékálló, értékteremtő produktumok létrehozása, amelyek a nemzeti, közösségi indentitást ápolják, gazdagítják, emellett felhívják a figyelmet a határon belüli, a Kárpát-medence, sőt a világ magyarságának kincseire. A Közmédia Év Embere Díj ilyen értékteremtő vállalkozás. Karikó Katalin biokémikus személyében pedig a világ magyarságának egy nagyon fontos kincsét díjazzuk 2020-ban".

A Karikó Katalinnal készült portrébeszélgetés január első hetében lesz látható az M5 csatornán.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
"Az MTA ösztöndíjasaként került a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba. Ezt követően az Egyesült Államokban folytatta pályáját biokémikus kutatóként."

Ez mindent elmond a hazai lehetőségekről...
Sámannus
@Qqberci: Kivételesen ott is nehéz volt neki érvényesülni. Elsősorban mert lefokozták és nem kapott megfelelő állást. A migráns vállalkozónak valósággal az ölébe dobták, akivel végül csodát művelt.
Nem vagyok abban biztos, hogy jót tesz neki ez a kitüntetés, mert az orosz vakcinának ő nem lehet pártfogója, szemben ezekkel az álszent ersztyényekkel, akik arra hivatkoznak, hogy az orosz vakcina is van ám olyan mint a másé amikor nem volt más azt kaptok ami volt szól Ugyan azok szájából a júdás duma. Nagyobb hazudozót nem hordott náluk a föld a hátán.
libellle
@sgl: Biontech
Unternehmen

Die Biontech SE ist ein an der Nasdaq notiertes Biotechnologieunternehmen mit Sitz in Mainz. Es hat sich auf die Entwicklung und Herstellung von aktiven Immuntherapien für einen patientenspezifischen Ansatz zur Behandlung von Krebs und anderen schweren Krankheiten fokussiert. Wikipedia
Gründung: 2008
Hauptsitz: Deutschland
CEO: Uğur Şahin (2008–)
Aktienkurs: BNTX (NASDAQ) 81,90 $ -2,04 (-2,43 %)
31. Dez., 13:41 GMT-5 - Haftungsausschluss
CFO: Sierk Poetting
COO: Sierk Poetting
Gründer: Uğur Şahin, Özlem Türeci
Tochtergesellschaften: BioNTech Innovative Manufacturing Services GmbH, MEHR
libellle
@kokopelli: Na Pfizer csak egy társ. A tulajdonos ahogyan irtad a házaspár.
kokopelli
@libellle: (;-)) Nem akartam bővebben betenni,.mert miért vitatkoznék olyanokkal,akik a "magyaron és a trágáron"
kívül másban "nincsenek otthon"! Kösz! (;-)) (u.i. dolgozik ott egy ügyes magyar lányka is a laborban!)
(Bécsben és még egy-két városban van nekik még laborjuk!)
verőce21
Ebből a történetből még egy operát is írnak majd hamarosan... "A hentes lánya" címmel...! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.