A kormány azért minősítette stratégiai ágazattá a sportot, mert felismerte pótolhatatlan szerepét, vagyis azt, hogy eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet eliszaposodik – mondta Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak. A miniszterelnök kiemelte, a magyarok életében különösen fontos a sport, a kormánytól ezért nagy hiba lenne, ha ezt nem venné figyelembe a nemzetnevelésben, az oktatáspolitikában, a karakterformálásban.“A futballt Magyarországon mindig is az önbecsülés kérdésének tartottam” – közölte a kormányfő, hozzátéve, a nemzeti önbecsülés és a sport szorosan összetartozik. Úgy fogalmazott: “Nekünk, magyaroknak a virtus örök erényünk, és a szívünknek ugyanabban a sarkában lakik, mint a sport.”“Szerintem nem normális hozzáállás sajnálni a pénzt sportpályákra vagy a gyerekek sportolására”– mondta, hozzáfűzve, a magyar sport még messze van attól, hogy a pénz maga alá gyűrje.

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
Ettől lennél te normális ? ettől butultál el pazarlóvá .csak az nincs aki megmondja? Kádár sakkozott
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Értelem és érzelem végzetes hiánya

Hargitai Miklós: Bizalom

A Népszava főmunkatársa azon elmélkedik, hogy „A fentiek tudatában kellene kimatekoznunk, hogy rábízzuk-e a kormányra …”. Itt és most ő éppen a „a védőoltásunkkal kapcsolatos részletkérdések eldöntését” kérdezi. Igaz a végén eljut ofa, hogy „De ez – valaki megmondhatná Orbánnak is – sajnos nem focimeccs, még csak nem is katonásdi, hanem az életünk”!
Igen valahol itt a lényeg a bizalom körül, amit az értelem és gyakran az érzelem vészes hiánya határoz meg. Amihez jön, hogy a szakértelem erodálódott.
Bő félévszázada megtanultuk, hogy a nehéziparról döntés hozónak elég, ha tudja, hogy a fröccs-öntésnél milyen legyen a bor és víz aránya. Mára még kevesebb is elég, sőt nem csak a múlt és a közelmúlt nem érdekes a megbízható NER-társak esetében, de a mondat végére sem számít, hogy szól az eleje!
Bizalom? Nem, mára csak a hít, pontosabban a vakhít számít!=))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Egy majdnem passzoló hasonlat

Az egy dolog, hogy Orbán coming-outolt a sport dumájával, de a pribékjei sem maradtak adósok korlátoltságuk kinyilvánításával

Istok uccse, ha azt mondja valaki nekem, hogy Rezsi Sziszit is meg lehet haladni, nem hiszem el. S ráadásul ez is egy Németh??? Na jó azért az is tény, hogy – igaz h nélkül – Tompika is német! =))
Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés fideszes elnöke a Nyugat-Hírmondó-nak nyilatkozott.
Már az államigazgatási, alkotmányjogi értekezései sem voltak piskóták:
„S tudjuk, a királyságban van uralkodó, az állampolgárok pedig tulajdonképpen alattvalók. Gondoljunk csak bele, hogy ezek az elmaradott berendezkedésű országok oktatnak ki bennünket a korszerű demokráciáról”,
„Emmanuel Macron francia elnök … nem elég, hogy egyszemélyben több hatalma van, mint a magyar kormánynak a veszélyhelyzet alatt, még az Andorra hercege cím birtokosa is.”!
Azonban a csúcs az névrokonhoz igazodó példa, amit az unióról adott:
„az EU olyan, mint amikor egy társaság közösen bográcsgulyást főz, mindenki hoz alapanyagot, az ételt együtt főzik meg. Ám a jogállamisági vita azt eredményezné, hogy páran utólag meghatározhatnák, hogy a bajszosak vagy a barna hajúak ne ehessenek belőle”!
A gond ott van, hogy az a bizonyos bajszos barna különösen értelmezi a közös-főzést:
késve érkezik,
nem hoz semmit,
nem hajlandó bármi hasznosat is csinálni,
csak vedeli a sört, káromkodik, disznólkodik és folyamatosa cseszteti és kritizálja azokat, akik dolgoznak,
sőt többször megpróbál belevizelni a bográcsba! =))
magyar1
Világos lesz most már a magyar népnek, hogy Orbán nem miniszterelnöknek való hanem valami vezetőnek a sportban.
Mert a nép nem a sportot és a focistákat jelenti, nagyon kis százaléka a focista a népnek és termelő tevékenységet nem
végeznek ők sem ahogy a vezetők sem.
magyar1
Orbán család ha beteg lesz remélem nem kórházba megy hanem focizni egy stadionba!
kissé felnőttem
@hemami: 1950 es években olyan létesitmény volt hogy grund ??? (nem felcsuti luxus egyebekkel + kocsi benzinjegy,)
Bozsik, Kocsis, Puskás, meg a többi hol nőtt fel? és ezek ? 190 x több csak a labdavásárlás mint a lábak, meg az ingyen mindent kapunk, még tao ról nem is irtam,
akkor hol voltak jobbak akkor ? az meg mulandó lett az anyagiakért nem orbán dolgozott azért osztja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.